Főoldal » Beszámolók, Bulik » Nippon Groove (2015.07.11 @ Kék Yuk)

Nippon Groove (2015.07.11 @ Kék Yuk)

ng1507A con és a Boys Republic koncert napjára bevállalni egy afterparty-t kicsit őrült ötlet volt, ez kétségtelen, de az utóbbi két évben, mióta újrakezdtük a conos aftereket, annyira népszerűek voltak és annyian kérdezték most is, hogy lesz-e újra, hogy csak belevágtunk, majdmegszervezzükvalahogy felkiáltással. Végül azt, hoyg a megszokott DJ csapat bő fele a koncerten ügyködött még kezdéskor úgy oldottuk me, hogy a kisteremben Neshit a már év elején is besegítő Shin helyettesítette, a nagyteremben pedig a soundofjapan.hu KPop hírfelelőse Haemin volt a vendég DJ-nk, plusz Kazuya, aki a szokásos kistermes köre előtt egy speckó anime betétdalos szettel nyitotta az estét.

Szóval igazából az erősen komplikált nap ellenére is simán ment a buli: sokan voltunk, nagyon jó volt a hangulat és még a Boys Republic stábja és menedzsmentje is beugrott afterezni egy időre! Már szinte kezdtük is furcsállani, hogy minden előzetes aggódás ellenére is túl simán ment az egész nap, szóval valamikor éjjel három fele csak beütött a napi kötelező nem kívánt kaland: két nagyon okos vendégünk valami véletlen lökdösődésből pár másodperc alatt olyan instant verekedést hozott össze, hogy miután gyorsan kipakolták őket a biztonságiak, pár rendőr is kiszállt miattuk és közülük egy nagyon fontoskodós egyed kiagyalta, hogy ő akkor most lezáratja a Kék Yukat, mert ő biza helyszínelni akar (most komolyan.. mit, meg minek??!?). Szóval gyors költözés át a klub másik felébe, ahol addig a kisterem ment és ott folytattuk a bulit ahol abbahagytuk… Így igazából végül nem nagyon tudott még ez a felfordulás sem bezavarni, de tényleg szinte irreális lett volna, ha nem történik ilyesmi… :D Az egyetlen dolog, ami tényleg nem kellett volna, hogy így, kényszerből, kitoltuk a JRock kistermet a helyéről, szóval aki addig ott bulizott attól utólag is elnézést emiatt! Ősszel kárpótlunk mindenkit!

Merthogy ez volt a nyár utolsó igazi Nippon Groove bulija: július 25-én a K-Pop World Festival-nak csinálunk afterparty-t és habár a helyszín ezúttal is a Yuk lesz, most, a rendezvény jellege miatt csak egy terem és non-stop K-Pop lesz egész este. Aztán augusztusban kicsit mi is elmegyünk pihenni, újratöltődni és szeptember 5-én kezdjük az őszi szezont! Szóval ha valakivel a K-Pop afteren nem találkoznánk, akkor majd szeptemberben újra veletek ugyanitt!!

Az összes kép itt >> click << pictures

ng1507_01 ng1507_02
ng1507_03 ng1507_04
ng1507_05 ng1507_06

NAGYTEREM

*Kazuya (Anime Special)
Strawberry Jam: Kibouhou ( Spiral )
Scoobie Do: akaneiroga moerutoki ( Gungrave )
Angela: Shangri-La ( Fafner )
Orange Range: O2 ( Code Geass )
T.M. Revolution: Invoke ( Gundam Seed )
UVERworld: D-tecnoLife ( Bleach )
Chieko Kawabe: Sakura Kiss ( Ouran Highschool Host Club )
Asian Kung-Fu Generation: Rewrite ( Fullmetal Alchemist )
Ling Tosite Sigure: Abnormalize ( Psycho-Pass )
Nightmare: The World ( Death Note )
UVERworld: Core Pride ( Ao no Exorcist )
Kishida Kyoudan: Highschool of the Dead ( Highschool of the Dead )
Fade: One Reason ( Deadman Wonderland )
Tommy Heavenly6: Pray ( Gintama )
Tommy February6: Lonely in Gorgeus ( Paradise Kiss )

*Haemin
Tomohisa Yamashita: One In A Million
Big Bang & 2NE1: Lollipop
PSY: Right Now
DBSK: Catch Me
2NE1: Scream
VIXX: On & On
Nu’est: Sleep Talking
GOT7:  Girls, Girls, Girls
Girl’s Day: Expect
m-flo: She’s Got Me
Beast: Encore
f(x):  Electric Shock
M. I. B.: G.D.M.
Infinite: Destiny
T-Ara: Bo Peep
EXO: Growl (Korean)
SHINee: Everybody
Super Junior: Sorry Sorry
Red Velvet: Ice Cream Cake
DGNA: Rilla Go
Orange Caramel: Catallena
Nu’est: Face
Hyuna: Red
Donghae & Eunhyuk: Oppa Oppa
EXID: Ah Yeah
T-Ara: Sugar Free
BTS: Danger
Boys Republic: Party Rock
B.A.P: Badman
Baek Ji Young & Taecyeon: My Ear’s Candy
Boyas Republic: Video Game
JYP: Who’s Your Mama
Cross Gene: Billion Dolla
Monsta X: Trespass
EXO: Call Me Baby (Korean)

*JI
Big Bang: Boom Boom Boom
B.A.P: Hurricane
4minute: Crazy
2PM: Crazy
Block B: H.E.R
Boys Republic: Party Rock
DJ Doc: I’m A Guy Like This
Bastarz: Conduct Zero

*Case
GD x Taeyang: Good Boy
Rain: Rainism
BTS: Boy In Luv

*Ji
Teen Top: Rocking
Lim Chang Un: Shall We Dance With Mr. Lim
Crispi Cruch: Sajangnim Nice Shot
2NE1: I Am The Best
Steve Aoki feat. Waka Flocka Flame: Rage The Night Away
Girl’s Day: Ring My Bell
T.O.P: Doom Dada
9muses: Hurt Locker
T-Ara: Little Apple feat. Chopstick Brothers

*Case
Block B: Very Good (DJ Ferry Remix)
Kis-My-Ft2: Brand New World
Akanishi Jin: Hey What’s Up?
EXO-K: Wolf
Taeyang: Ringa Linga
GOT7:  Love Train
Super Junior: Mamacita
Jay Park: Mommae feat. Ugly Duck
VIXX: Voodoo Doll
Charisma.com: yare yo.
G-Dragon: Shake The World
Block B: Nillili Mambo
UNIQ: EOEO
M.I.B: Men In Black (Dash)
VIXX: Rock Ur Body
GD & TOP:  High High (Epitone Dirty Dutch Remix)
SHINee: Dream Girl
BTS: War Of Hormone
Taemin: Danger
Teen Top: Get Crazy
UKiss. Neverland
2NE1: I Love You (Epitone Remix Club Version)
Super Junior: Sexy, Free & Single
Miss A: Love Song
EXO-K: Mama
Block B: Jackpot
Big Bang: Tonight
Juju: Playback
MBLAQ: Mona Lisa
AOA: Heart Attack
Jang Woo Young: Sexy Lady
2PM: Hands Up
Kara: Step
VIXX: Hyde
Akanishi Jin: Aphrodisiac
Girl’s Day: Expect
Shinhwa: This Love
Tomohisa Yamashita: Party Don’t Stop feat. DJ Dask
24K: Hey You
Big Bang: Fantastic Baby
Buck-Tick: Baudelaire de nemurenai

KISTEREM
*Kazuya
Blood Stain Child: Freedom
D’espairsRay: Redeemer
Alice Nine: Rainbows
Maximum the Hormone: What’s Up People!
High & Mighty Color: Hot Limit
T.M. Revolution: Ignite
Malice Mizer: Illuminati (B-Type)
UVERworld: gekidou
Abingdon Boys School: Howling
One OK Rock: Never Let This Go
Yui: Again
Linked Horizon: guren no yumiya
Detroit Metal City: setsugai
Babymetal: Headbanger!!!!
Dir en Grey: Agitated Screams of Maggots
LadyBaby: Nippon Manju
Mucc: Shinsou
One OK Rock: Deeper Deeper
Girugamesh: mouja no koushin
Despair’s Ray: Hollow
Dir en Grey: hageshisa to, kono mune no naka de karamitsuita shakunetsu no yami
Babymetal: megitsune
Exist Trace: Resonance
the GazettE: Taion
Maximum the Hormone: Zetsubou Billy

*Shin
TK from Ling Tosite Sigure: Unravel
Snorkel: Namikaze Satellite
Iceman: Shining Collection
Girugamesh: Antlion pit
TM Revolution: Resonance
Gackt: Vanilla
Crossfaith: Omen
Royz: Lilia
Buck-Tick: muma – The Nightmare
Dir en grey: Cage
DespairsRay: Born
Lycaon: akujo no hohoemi
the GazettE: Suicidus Circus
nano: born To Be
X Japan: Orgasm
Mejibray: Killing Me sm. ver
Yohio: Reach
One OK Rock: No Scared
Girugamesh: owari to mirai
Gazette: Filth In The Beauty
Nocturnal Bloodlust: Liberation
An Cafe: Cherry saku yuuki
Screw: Fugly
Miyavi: jibun kakumei
ONe OK Rock: kanzen kakuzu Dreamer
Coldrain: War Is On
Crossfaith: Jagerbomb
Matenrou Opera: Honey Drop
One OK Rock: Liar
DespairsRay: Love Is Dead
Miyavi: Ahead Of The Light
Sadie: Kagerou

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB