A Moshi Moshi Nippon Festival néven futó, idén komoly világkörüli turnévá váló kezdeményezés párizsi felvonása zeneileg felejthetetlenül jó, szervezésileg viszont kissé felemás élmény volt. (A párizsi utazós, városos képeket ideát találjátok.) A fesztivál mögött japán szervezőbrigád áll és az egész kezdeméyezés felvállalt célja, hogy az ország popkulturáját népszerűsítse a külföldiek körében. Ennek jegyében például a tokiói (idén november elejére eső), eszement mennyíségű fellépőt felsorakoztató eseményre igyenes a belépés a nem japán állampolgároknak, de a nagyobb dobás persze az, hogy a fesztivált külföldön is turnéztatják, ez a vonal pedig idén lendült be úgy igazán és sorra került Thaiföld, Tajvan, Szingapúr, Amerikában két állomás (Los Angeles és San Francisco), nomeg persze Európa. Ahol Párizs és London volt a célpont. Ráadásul minkettő kétszer: nyáron a Japan Expo és a Hyper Japan fesztiválokon vendégeskedtek programokkal, októberben pedig külön rendezvényekkel tértek vissza. Mondjuk ezek közül a londoni csak egy ingyenes Kyary Pyamu Pyamu koncert volt pár extrával, így az őszi párizsi felvonás volt a messze legnagyobb dobásuk a kontinensen.
Az első hírek még májusban bukkantak fel, még eléggé más névsorral, ha valakit érdekel, akkor itt végig lehet követni a variálásokat, de a lényeg, hogy a végső felállás Capsule, Tempura Kidz, Charisma.com, World Order és az idol pop vonalt képviselendő a Cheeky Parade lett. Azaz elképesztően erős volt a felhozatal, nehezen lehetett volna olyan programot összerakni ami ennél jobban, sokszínűbben képviselte volna a JPop elektronikusabb, klubokat is becélzó vonalát. Szóval eddig tíz pont.
A bajok nem is ezzel voltak, hanem például a kommunikációval. Nekem három hónapnyi, összesen hat emberrel történő levelezésbe és még némi helyszíni vacakolásba került, hogy kiderítsem, hogy fotózhatok-e a koncertek alatt, az interjús kérdésemet pedig addig passzolgatták ide-oda, hogy mire utolsó pillanatban eljutott a sajtóshoz, ő már csak azt tudta mondani, hogy sima ügy lett volna… ha tudott volna róla időben. És kifelé is hasonló volt a kommunikáció. A jegykategóriák zavarosak voltak, csak francia infó volt róluk, majd, mire már kb. mindenki megvette a jegyét, bejelentették, hogy egyet leszámítva minden jegykategóriához tartozik meet & greet a fellépőkkel, plusz dedikált poszter, megminden. Majd mire már az eleinte kicsit összezavarodott emberek pont beleélték magukat a dologba, bejelentették, hogy jah mégsem, előadónként csak tíz VIP jegyes van és érkezési sorrendben azok válogathatnak, hogy kivel akarnak találkozni, akik odamennek a de. 11-es nyitásra. Teljes fejetlenség.
A helyszín viszont nagyon jó volt: a Le Trianon (ahhoz a bizonyos másik Trianonhoz nincs köze) nevű régi, gyönyörűen felújított színházépület, díszes előcsarnokkal, hatalmas színpaddal és teremmel. A napközbeni program eléggé kis semmilyen volt: 4-5 pult elszórva az előtérben, miso levessel és egyéb kajákkal, előadói merch cuccokkal, meg pár, főleg Harajuku és gudetama tematikájú pólókkal, napszemcsivel és hasonlókkal. Plusz volt ruhapróbálgatási lehetőség és egy tévé, amin a Kyary koncertvideók és japán divetbemutatók mentek felváltva. Szóval kb. 10 perc alatt végig lehetett nézni mindent. Emellett napközben mentek le a meet & greet találkák is (mi végül a Charisma.com-ra neveztünk be, mert a Capsule-ről pont lecsúsztunk), plusz a Cheeky Parade idol serege egyik nap össznépi fotózást, másik nap kalligráfia bemutatót tartott és kb. ennyi. Az esti koncertek ellenben hibátlanok voltak.
Az első nap: Charisma.com / Tempura Kidz / Capsule & Yasutaka Nakata
Ránézésre kb. bő hat vagy hétszáz ember lehetett ott szombaton, vasárnap pedig valamivel kevesebb a két nap programjában pedig a Boom Boom Satellites utolsó pillanatos kiesése miatt volt egy kis átfedés, ugyanis az így keletkezett űrt úgy töltötték ki, hogy a Charisma.com és a Tempura Kidz végül mindkét nap fellépett, max. 1-2 számnyi különbséget kivéve azonos programmal. Ami elsőre fura döntésnek tünt, de igazából nagyon jól sült el. Az első napot rögtön ők kezdék, ebben a sorrendben, azaz elsőként a Charisma.com-ot alkotó két lány, MC Itsuka és DJ Gonchi bukkant fel a színapdon… francia zászlóval, kuktasapkában és egy baguette társaságában! És tökéletesek voltak kezdésnek: ahhoz képest, hogy elég fiatal, 2013-ban a köztudatba robbant csapatról van szó, mely idén adta ki első nagykiadós lemezét (és akiknek mi is rajongással követtük végig az eddigi pályáját), elképesztő profizmussal viselkedtek a színpadon, főleg Itsuka igazi, született frontember, aki nagyon ért a közönség hergeléséhez is. Az ottlevők többsége gondolom ismerte már őket, de szerintem egy teljesen kivülálló közönség is pillanatok alatt rákattanna a produkciójukra, egyrészt a lehengerlően dinamikus előadás miatt, nomeg mert az electro house / pop / hip-hop metszéspontjában kalandozó zenéjük amellett, hogy egy nagyon masszív adrenalinbomba, maximálisan befogadható is. Egyébként elég szépen összeszedték a bő fél órába az eddigi pályájuk legjobb dalait, de kicsit azárt sajnáltam, hogy következő nap is ugyanezeket nyomták le végül, mert bőven össze lehetett volna szedni még egyszer ennyi bivalyerős anyagot az eddigi két és fél lemezükről.
A Tempura Kidz is kb. 40 percet tolt le és nekik mondjuk sokkal több zenéjük nincs is (csak nemrég jött ki az első albumuk, amin rajta volt kb. minden korábbi anyaguk is) és ők is egy nagyon kompakt, ütős, zeneileg is változatos produkciót hoztak össze. Mondjuk, ellentétben a Charismáékkal, azért az öt, most már inkább tini korban levő gyerek produkciója, vagyis az, hogy teljesen elszállt kosztümökben énekelnek és nyomják a tánckoreográfiákat (és grimaszokat) nem feltétlen az a fajta dolog, amit másfél órán át elnéztem volna, de így, bő fél órában ellenben elképesztően szórakoztatóak voltak. Egyetlen amit sajnáltam, hogy az első daluk, amivel berobbantak annak idején a köztudatba, a Vegetarhythm kimaradt de volt helyette a másik nagy kedvenc, a Cider Cider, meg ami a lényeg: az egész fesztivál egyik csúcspontjaként a Charisma.com lányok is visszatértek a színpadra a közös daluk, azaz 2014 egyik legnagyobb JPop faszasága, a Mummy Killer kedvéért. Tavaly agyonhallgattam azt a dalt, instant kedvenc lett a hihetetlenül vicces, ’80-as évek retróban tocsogó hangulata (és videója) miatt, de persze sose hittem volna, hogy ezt valaha élőben is hallom majd. Aztán meg mégis, ráadásul duplán, mert a második napon újra lenyomták. Katarzis, boldogság, meg a “már csak ezért is megérte eljönni” érzés.
Pedig a lényeg, a Capsule még csak ezután jött! A fél JPop világ mögött álló producerzsnei, Yasutaka Nakata saját projektje már a kezdetek óta nagy kedvenc, végignéztem ahogy a kezdeti Shibuya-kei hatásokban tobzódó lemezeik után fokozatosan elmentek az electro pop, majd electro house irányába, újabban az aktuális közkedvenc EDM elemeit is beépítve a Capsule hangzásba és míg a régebbi rajongók közül sokan nem szeretik az újabb anyagaikat, nekem valahogy mindig nagyon eltalálták az ízlésvilágom az aktuális zenei kalandozásaikkal. Egyszer már volt szerencsém egy mini, meglepetés Capsule koncerthez, amikor Tokióban Nakata DJ szettje közben felbukkant a színpadon pár dal erejéig a duó énekesnője, Toshiko is, de ez azért nagyon más volt: egy vagy másfél órás veszedelmesen jó party, a újabbkori, electro pop / electro house vonalon mozgó Capsule legjobb dalaival, az új lemeztől vissza olyan régiségekig, mint a 2006-os Starry Sky, meg pár olyan, szintén Nakata nevéhez köthető kitérővel, mint a Kyary féle Candy Candy remixe vagy a Chocolate Disco a Perfume-től. Toshiko hol elől énekelt, hol pedig (az instrumentális darabok alatt) fent a DJ pultban bulizott Nakata mellett… mindenzt a hatalmas ledfalon futó vetítés és villogó diszkófények mellett, miközben az egész terem együtt ugrált. Ez is amolyan betejesült álom volt, a Capsule élményt ennél jobban képtelenség kimaxolni.
A második nap: Cheeky Parade / Charisma.com / Tempura Kidz / World Order
Az mondjuk előre egyértelmű volt, hogy a katarzist-katarzisra halmozó első nap lesz a csúcspont, de azért a második nap sem volt rossz. Csak a kezdés büntetett. A Cheeky Parade ugyanis azoknak a tinilányos, sorozatgyártott idolcsapatoknak az egyike, akiket nagyon nem szívlelek, de mivel még úgysem voltam ilyesmi idol koncerten, azért mégiscsak kiváncsi voltam a fellépésükre. De eléggé rémálomszerű élmény lett belőle. És igazából nem is magával a koncerttel volt a baj, az csak simán gyengus volt, jellegtelen dalokkal és ugráló, éneklésben nem mindig remeklő tinilánykákkal. A gond ott volt, hogy az első három szám alatt lehetett fotózni, így addig bementem előre, az első sorokba és bekerültem a helyi idol fanok gyűrűjébe. Akik már a koncert előtt is eléggé súlyosak voltak, de ahogy feltüntek a kislányok a színpadon, elszabadult a pokol és a sok tucatnyi izzadó, büdös, hiperaktív idol otaku teljesen megőrült és együtt üvöltötték a szövegeket a kislányokkal, artikulátlan hangon, miközben a koncert előtt 40 euróért (!!) vett hivatalos Cheeky Parade glowstickekkel hadonásztak össze-vissza. Szóval a harmadik szám után inkább menekültem is ki gyorsan és próbáltam elfelejteni az egészet.
Utánuk a Tempura + Charisma kombó duplázása jött, majd pedig az aznapi főattrakció: a World Order tánccsoport. Akik arról ismertek, hogy tipikus japán irodarabszolgának öltözve tökéletes szinkronban adnak elő leginkább robotokat idéző koreográfiákat. És a videóikban mindezt nagyvárosi hátterek előtt teszik, amitől még futurisztikusabb és japánabb lesz az egész élmény. Lenyűgöző az egész, de hamar rá lehet unni, merthogy igazából két-három videó után már nem igazán tudnak újat mutatni. Jah, meg persze énekelnek is emellé, de a zenéjük az a fajta nagyon visszafogott, ártalmatlan electro pop, ami nem igazán hagy nyomot a hallgatóban. Kiváncsi voltam, hogy ezek után élőben milyenek lesznek és nagyjából ugyanaz volt a benyomás, csak itt sokkal jobban kitartott az újdonság hatása. Mert azért élőben látni, ahogy hibátlanul, kifejezéstelen arccal nyomják a szinkoronrobot mozgást, mégiscsak más, sokkal magávalragadóbb élmény, mint videókban nézni ugyanezt. Plusz a számok közt is nagyon jól elszórakoztatták a közönséget a tagok bemutatásával és egyebekkel, de azért egy idő után még így is kicsit vontatott lett az egész. Sok volt nekik az egy-másfél óra, jobb lett volna tőlük is egy olyan kis kompakt produkció, ami a szintén inkább a táncra kihegyezett Tempuráékné is nagyszerűen működött.
Persze ez már inkább csak szőrszálhasogatás, a zenei rész maximálisan rendben volt, még a Cheeky-ék is, mert velük is változatosabb, reprezentatívebb lett a felhozatal, szóval a szervezési hiányosságokat leszámítva egészen kiváló volt ez a két nap. Csak két kérdés azért maradt bennem utána. Az egyik, hogy mennyire hozta ez a szervezői elvárásokat, mert a Trianon pl. kb. 1500 fős hely és most a két galéria le is volt zárva és a terem is talán ha félig-háromnegyedig volt tele, de ennek ellenére az utólagos hivatalos beszámolókban az szerepelt, hogy “rajongók ezrei” előtt folytak a fellépések, ami egy elég durva túlzás, mert a két nap összesen volt talán bő ezer ember. Szóval vagy többet vártak, vagy csak szépítgetni akartak az adatokon. A másik kérdés meg, hogy ezzel az egésszel mennyire érik el azt, amit akarnak.
Mert bármennyire is nemes a cél, hogy nemzetközileg is terjesszék a japán zenéket és bármennyire is boldog vagyok, hogy elhozták ezt a szenzációs programot Párizsig… de szerintem pont a tényleges célját nem éri el ez az egész. Mert olyanoknak hintik az igét, akik már rég rácuppantak a japán zenékre, a laikusok pedig, akik elvileg az igazi célpontok lennének, nem fogják megvenni a két napos, 74 eurós jegyet csak úgy kiváncsiságból, főleg, hogy olyan promót se hiszem, hogy kapott a rendezvény, amire felkapták volna a fejüket a “kívűállók”. Persze ott van London, ahol ingyenes volt a koncert, ami jó lépés lehetne, de… pont Kyary? Aki jópofa, de inkább csak a “japánok furák’ véleményt erősíti, nem arról győzi meg az embereket, hogy milyen kiváló zenék vannak a szigetországban. Meg úgy egyébként is, Moshiéknál nagyon erősen próbálnak egyenlőségjelet tenni a japán popkultúra és a Harajuku Kawaii vonal közé, ami egyrészt nagyon nem a valóság, másrészt meg egy laikus számára se feltétlen a legszerencsésebb csali. Mindegy, meglátjuk jövőre milyen lesz a folytatás, én ezektől függetlenül nagyon drukkolok nekik. És a végére, a képek elé még a két nap legnagyobb tanulsága: Japánföldön úgy néz ki mindenki Kamijótól tanul franciául, más oka ugyanis aligha lehet annak, hogy a bonjour-t mindenki, következetesen úgy ejti, hogy “boncsűr!”.
