Főoldal » Hírek, Japán, Rock » Két és fél év után új Mono album az ősszel, majd EU turné a jövő év elején!

Két és fél év után új Mono album az ősszel, majd EU turné a jövő év elején!

A legutóbbi, 2019 januári Mono album után jó két és fél évvel, idén ősszel érkezik majd a zenekar újabb, sorban 11. stúdiólemeze. Az alap négy fős felállás mellett tíz fős vendégzenész csapattal közösen felvett Pilgrimage of the Soul szeptember 17-én jelenik meg és amellett, hogy lesz belőle természetesen digitális verzió is, CD-n és dupla LP-ként is kiadják, utóbbi ráadásul jópár különböző szín verzióban is előrhető lesz majd.

Az album megjelenését egy a tőlük megszokotthoz képest meglepően akciódús videóval vezették fel és ahogy ebből sejthető, maga a klipes dal, a Riptide sem a zenekar lassan hömpölygő szerzeményei közé tartozik, sőt, a promószöveg szerint a lemez egyébként is a Mono eddigi legdinamikusabb anyaga lesz. Szóval izgatottan várjuk a nyolc dalt tartalmazó albumot, aminek megjelenését jövő év elején követi majd a szokásos európai turné. Ebből a turnéból mi most kimaradunk, legközelebb Németországig jönnek majd (ahogy látható a lenti turnéprogramból is), a Mono azonban szinte mindig több körben nyomja le a lemezbemutató turnéit és mivel nyárra már most be van jelentve pár fesztiváldátum, ezért esélyes, hogy azok környékén megint jön majd egy sor klubkoncert is.

Pilgrimage of the Soul
2021.09.17
01.Riptide
02.Imperfect Things
03.Heaven in a Wild Flower
04.To See a World
05.Innocence
06.The Auguries
07.Hold Infinity in the Palm of Your Hand
08.And Eternity in an Hour

MONO “Pilgrimage of the Soul” European Tour 2022
2022.02.10 – Norway, Oslo: Jakob
2022.02.11 – Sweden, Stockholm: Sodra Teatern
2022.02.12 – Danmark, Copenhagen: Pumpehuset
2022.02.13 – Germany, Hamburg: Uebel & Gefahrlich
2022.02.14 – Germany, Berlin: Hole 44
2022.02.15 – Germany, Cologne: Luxor
2022.02.16 – Switzerland, Zurich: Mascotte
2022.02.17 – Switzerland, Bulle: Ebullition
2022.02.18 – France, Toulouse: Le Rex
2022.02.19 – France, Biarritz: Atabal
2022.02.21 – Portugal, Porto: Hard Club
2022.02.22 – Portugal, Lisbon: LAV
2022.02.23 – Spain, Seville: Custom
2022.02.24 – Spain, Murcia: Garaj
2022.02.25 – Spain, Madrid: Shoko
2022.02.26 – Spain, Barcelona: Apollo 2
2022.02.28 – France, Besancon: L’Antonnoir
2022.03.01 – France, Paris: Trabendo
2022.03.02 – Belgium, Antwerp: Zappa
2022.03.03 – France, Lille: Aeronef
2022.03.04 – UK, London: Lafayette
2022.03.05 – UK, London: EartH
2022.03.08 – UK, Glasgow: St. Luke’s
2022.03.09 – UK, Leeds: City Varieties

MONO Festivals 2022:
2022.06.18 – France, Clisson: Hellfest 2022
2022.08.18 – UK, Bristol: ArcTanGent 2022

Tags: ,

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB