Miután két tagtól is el kellett búcsúzniuk, a KARA leányai hallgatásba borultak. A csend azonban egészen eddig tartott. Megjelent ugyanis a csapat legújabb mini albumát beharangozó első teaser fotó. A korong azért is meghatározó a lányok életében, mert ez lesz az első lemez, amely az új, negyedik tag, Youngji, közreműködésével készült el. A mini egyébként a Day & Night címet kapta, megjelenésének dátuma azonban egyelőre még nem ismert. Annyi azonban bizonyos, hogy a címadó dal a mostanában igen közkedvelt produkciós csapat, a Double Sidekick, kezei közül került ki.
[Frissítés – 2014. 08. 03.]
Eddig semmi pontosat nem lehetett tudni, mostanra azonban biztossá vált, hogy a lányok következő mini albuma, a Day & Night augusztus 18-án lát majd napvilágot. A hosszú kihagyás után a három eredeti KARA tag egy negyedikkel kiegészülve a Mamma Mia című nótával tér majd vissza a koreai, illetve a japán zenei piacokra.
[Frissítés – 2014. 08. 08.]
Egyre csak közeleg a KARA várva várt visszatérése. A lányok új lemeze, a nem régiben napvilágra került tracklist alapján összesen hat számot tartalmaz majd. A dalok listája mellett megjelent még egy album előzetes teaser videó is.
Tracklist:
1. Live
2. Mamma Mia (title track)
3. So Good
4. Melancholy (24/7)
5. Red Light
6. Story
Day&Night album előzetes ~
[Frissítés – 2014. 08. 11.]
Megjelent az első és egyben legfrissebb tag, az újonnan csatlakozott Youngji teaser videója.
[Frissítés – 2014. 08. 11.]
Youngji-t követve ma megjelent a leader, Gyuri teaser videója is.
[Frissítés – 2014. 08. 12.]
Youngji és Gyuri videóját ezúttal Seungyeon teasere követte.
[Frissítés – 2014. 08. 13.]
Utolsóként a sorban, Hara teasere is megjelent a mai napon.
[Frissítés – 2014. 08. 15.]
Miután megjelentek az önálló szóló teaserek, elérkezett az ideje, hogy végre az egész csapat megjelenjen alig három nappal a várva várt visszatérés előtt.
[Frissítés – 2014. 08. 18.]
Megjelent az új, négytagú KARA visszatérő dalának, a Mama Mia-nak a teljes MV-je.