Boldog újévet mindenkinek, de leginkább jó zenékben gazdagot! :) Itt az idő visszatekinteni a 2014-es termésre, és persze megint csak hasonló problémába ütköztem a lista összeállításakor, mint múltkor: volt egy maréknyi tuti befutóm az “abszolút totális kedvenc” kategóriában, aztán még vagy egy tucat lemez, amit útközben sikerült pótolni, és akkor még azokról az anyagokról nem is beszéltem, amiket ugyan igényesnek és jónak tartottam, mégse hallgattam agyon év közben. Természetesen a preferenciám kb. naponta változik, úgyhogy rangsorolás kizárva (végül ABC sorrendhez folyamodtam). Szóval jól fel volt adva a lecke, végül ez lett belőle – jó olvasást!
A Best Of 2014 cikksorozatunk többi részét itt találjátok.
Az év legjobbjai
Backdrop Cinderella – Cinderella wa ii anbai
A mókás nevű Backdrop Cinderella még pár éve tűnt fel a radaromon, de nem túl sűrűn hallgattam őket. Legújabb albumuk azonban tökéletes volt arra, hogy megint felvegyem a fonalat, és újfent meg kellett állapítanom, hogy továbbra is eléggé jól tud szórakoztatni ez a bogaras kvartett. Cinderelláék zenéjét valahol a zajos indie-rock és a hiperaktív folkos ska-punk között kell elképzelni (plusz itt-ott csipetnyi hardcore-os svung és csordavokál), szóval nem egy nyugdíjas muzsika, az hétszentség. A Cinderella wa ii anbai is olyan lemez, amit ha elindítasz, rögtön kisüt a nap és táncolni/tombolni lesz kedved – nehéz egy helyben pókerarccal megúszni.
BUCK-TICK – Arui wa Anarchy
Habár az előző BUCK-TICK albumhoz első körben viszonylag pozitívan álltam hozzá, azért az évek elteltével (enyhe kifejezéssel élve) eléggé megkopott a fénye. Annál jobban örültem, amikor elkezdték csepegtetni a tavalyi Arui wa Anarchy-ról szóló infókat és dalokat, mert megint valami tuti érdekes kezdett körvonalazódni. Szürrealizmus, dada, miegymás – igazi zenei játszótérnek tűnt az ötlet. Persze a végeredmény nem lett egy brutálisan elborult valami, de azért akad vicces, na meg fülbemászó pillanat bőven. Megkockáztatom, hogy a banda öt éve volt legutóbb ilyen kirobbanó formában, a memento mori lemez idején. Így kell ezt “öregen” csinálni!
Charisma.com – DIStopping
Akárhol jártam-keltem a világháló J-zenével foglalkozó részén, nehéz volt nem belebotlani a Charisma.com valamelyik dalába vagy klipjébe, valósággal végigsöpörtek a csajok a nemzetközi hallgatóságon. Még én is beadtam a derekam (egy ilyen zseniális darab után mi mást lehet tenni?), úgyhogy érthetően magasak voltak az elvárásaim, a lányok pedig abszolút megugrották a lécet! Rég hallottam ennyire jópofa, ötletes elektro-popot. A rap részek nagyon ütnek, a refrének is telibe találnak, az alapok pedig szinte mind zseniálisak. Itsuka és Gonchi duója a DIStopping-gal feltette magát a zenei térképemre. Már alig várom a következő adagot!
DIR EN GREY – ARCHE
Egy-egy új DIR EN GREY album megjelenése számomra mindig kisebbfajta rituálénak számít: először jön a dalok listája, a borító, majd az elmaradhatatlan “ebből a 10 másodpercből semmi nem derül ki” dalrészletek. Közben persze egyre nő a lelkesedés, most viszont valahogy nem számítottam sokra: az előző album komplex zsenialitása után fogalmam sem volt, mi jöhet még. Ennek ellenére szép munkát végzett Kyo és csapata! Az ARCHE letisztultabb, szinte már-már (relatíve) popos a maga módján. Persze még mindig körbelengi a zenét az a jó kis elvont, misztikus atmoszféra, amit olyan remekül művelnek a srácok. Újabb grandiózus mű.
Grieva – Shuuen
A visual kei nosztalgiagyárosok 2014-ben sem álltak le, volt itt minden a vadiúj albumtól kezdve a kislemezen át a ritkaságokat összegyűjtő mini albumig. A színvonal azonban ezúttal sem csökkent, hála istennek, így a Shuuen egy roppant meggyőző anyag lett. Jó hír, hogy a zenekar kezd magára találni, így már szinte nem is lehet olyan pillanatot felfedezni ebben a szűk 55 percben, amire direkt rá lehetne sütni, hogy “ez pont olyan, mint abban a (random old-school banda) dalban,” közben viszont a jellegzetes stílus abszolút megmaradt. Az újabb formációk közül továbbra is a Grieva űzi legjobban ezt a múltidéző stílust.
HONE YOUR SENSE – ABSOLUTE SENSES
A HONE YOUR SENSE jött, látott és győzött! A szóban forgó csapat ugyan hét éve már működik, mégis csak tavaly jelentették meg debütáló albumukat – a tapasztalat pedig egyből hallatszódik. Zseniális irányvonalat sikerült belőnie a harcias négyesnek: a technikásabb metalcore-nak az extrém metal műfajokkal való keverésében nincs párjuk. Kegyetlen, pusztító, közben viszont a dallamokról és fogós részekről sem feledkeztek meg (külön dicséret a hathúros szekciónak!), így igazán méregerős egyveleget kapunk. Nekem egyelőre az ABSOLUTE SENSES az utóbbi évek japán ‘core termésének csúcsa.
KAMIJO – Heart
Amennyire érdektelenségbe fulladt számomra a Versailles (és utána rögtön a Jupiter), annyira felvillanyozott kb. bármi, ami KAMIJO kezei közül kikerült az anyabanda jegelése után. A mester első “egész estés” szólóalbuma is újabb bizonyíték kreativitására, kezdve a gyönyörű énekdallamoktól a meglepően változatos zenei aláfestésig. Kicsit olyan érzés, mintha egyfajta KAMIJO megamixet kapnánk: hol az egykori LAREINE habos-babos szentimentalizmusa köszön vissza, hol a Versailles tekintélyt parancsoló szimfonikus metal ereje. Igényesen összerakott lemez, valósággal beszippant a maga kis elvarázsolt világába.
Lillies and Remains – LOST
Habár a banda pár hónapja egy nagylemezt is megjelentetett (nem is lett rossz!), engem mégis a februári mini albumuk nyűgözött le jobban. Egyszerűen minden annyira a helyén van ebben a csodaszép, melankolikus new wave/indie-rock keverékben, hogy öröm hallgatni. Egyaránt megtalálhatók itt vérbő, táncra csábító darabok és szomorkás, merengő szerzemények, egytől egyig totálisan fülbemászó formában. A dalválasztékot és terjedelmet is pont eltalálták, így az unalom kizárt – mire pedig vége van, már indítanám is újra! Nem csoda, hogy egy ilyen kiadvány után a nagylemezük annyira nem hozott lázba, de legalább az is korrekt lett.
SPEECIES – SEXIVIA
A kis hazánkat is megjárt SPEECIES végre-valahára új anyaggal jelentkezett tavaly ősszel, ráadásul dupla adaggal! A másik, SOVILLETTA c. album se rossz, de azon inkább már ismert (Youtube-ról, innen-onnan) dalok vannak, ezen pedig vadonatúj opuszok – arról nem is beszélve, hogy talán ez a bulisabb/energikusabb lemez is! Sadie Pink Galaxy megint hozza a formáját, őrületes kis szintis-elektronikus barkácspopot kotyvasztott össze, implicit módon persze még mindig a ’80-as éveket megidézve, de ezekre a szerzeményekre már egyből rá lehet mondani, hogy olyan “SPEECIES-esek.” Buli a gépházban!
THE GALLO – NERO
A GALLO kb. a semmiből bukkant elő (legalábbis az én horizontomon), pedig azért jó pár éve ők is űzik az ipart már. Ennek ellenére csupán bő egy hónappal ezelőtt szabadították a világra második nagylemezüket, a NERO-t. A társaság mind kinézetben, mind muzsikában eléggé tiritarka képet mutat. A tokiói ötös repertoárjában a fogós gitárdallamok és a zúzósabb szekciók egyaránt megtalálhatók, az egész albumot pedig áthatja egyfajta harsány, punkos hangulat. Az énekes mekegős vibrátója embert próbáló lehet elsőre, de ez is ugyanúgy a sajátos GALLO atmoszféra szerves részét képezi. Az év egyik váratlanul kellemes meglepetése.
the god and death stars – Nigiyakana shokutaku
A tavalyelőtti albumuk száraz lagymatagsága után igazi meglepetés volt aie-től és szürke kompániájától ez a mini (na persze közben jelent meg tőlük egy s más, tisztességes iparosmunkák). Tulajdonképpen most sem csinálnak semmit máshogyan, egyre csak nyomják a rájuk oly jellemző melankolikus-cipőbámulós grunge muzsikát a garázsból, mégis teljesen jól működik. “Csak a szokásos,” de ebben az esetben ez határozottan pozitív megállapítás! Színvonalát tekintve egészen nyugodtan a csapat első két EP-je mellé lehet tenni ezt a dalgyűjteményt is, szép munka. Úgy tűnik (legalábbis nekem), hogy a banda ebben a némiképp rövidített formátumban marandóbbat tud alkotni.
THE HAKKIN – Bansei
Még mindig zseniális, amit ez a trió művel, és most már végre van normálisan beszerezhető kiadványuk! HAKKIN-ék első mini albuma ugyanazt a popos new wave-et prezentálja, amiben eddig is olyan jók voltak a srácok, csak ezúttal nyilván picikét jobb a hangzás egy demóhoz képest. Egyik-másik téma akár egy képzeletbeli, elfeledett ’80-as évekbeli techno-pop lemezen is elférne, közben viszont van bennük valami fiatalos lendület, köszönhetően a helyenként punkos témáknak, na meg az énekes jellegzetes hangjának. Hamarosan jön a banda első nagylemeze, érdemes lesz belehallgatni!
Futottak még…
…és természetesen volt még csomó jóság év közben. Például a HER NAME IN BLOOD azonos című albumára sokszor bólogattam vigyorogva, szuper kis varacskos, kőbunkó adrenalinbomba lett (még ha itt-ott dallamokat is próbáltak becsempészni). Hasonlóan lórúgásszerű lett a 88kasyo junrei lemeze is, csak náluk korántsem a brutál zúzás miatt, hanem a tőlük megszokott (egyébként párját ritkító) elborult experimentális art-punk kergeségek miatt. És ha már az elvont stílusoknál tartunk: muszáj megemlítenem a DIR EN GREY-es Kyo vezette sukekiyo-t is, igazi túlvilági utazáson visznek végig az IMMORTALIS c. bemutatkozó anyagukon, vegyítve a folkos és progresszív elemeket. Nem semmi! Végezetül pedig az indies-VK színtér is produkált pár kellemes hallgatnivalót tavaly, elég csak a DEZERT meglepően karakteres debütáló albumára vagy a DIAURA megbízhatóan korrekt nagylemezére gondolni. Mindkettő határozottan jobb lett a szürke átlagnál, érdemes rájuk fülelni!
Közben meg kezd az újév is beindulni, már lesem a naptárat – lesz itt pár finomság 2015-ben is. Remélem, Nektek is sok jó muzsikában lesz részetek, akár a közelgő cuccokat, akár valami eddig kimaradt tavalyi lemezt tekintve.
