Főoldal » Hírek, KPop » Infinite-H – Fly High [~Frissítve!!!~]

Infinite-H – Fly High [~Frissítve!!!~]

2013 sem szűkölködik a megjelenésekben, megannyi előadó “foglalt időpontot” új zenei anyagának már 2013 elejére.

Ez alól az Infinite sem kivétel, hiszen Sunggyu szóló debütálását követően az augusztusban előre beharangozott sub-unit formáció első hivatalos megjelenésének immáron közeleg az ideje.

A közönség számára nem újdonság a Hoya-Dongwoo által megtestesített Infinite-H (Infinite – Hip Hop) névre hallgató kombó, ugyanis korábban már hallhattuk csak kettejüket énekelni a “Crying” és a “You Look Good“ című számok jóvoltából. A kiadó a debütálás időpontjáról konkrétabbat még nem árult el, ám (koreai idő szerint) január 1-jén amolyan újévi ajándékként megjelent az első kép a megjelenéssel kapcsolatban, amelyen egy plusz információ is szerepel: a megjelenő kislemez a “Fly High” nevet viseli.

Koreai idő szerint január 4-én (január 3.) egy újabb promókép került a nyilvánosságra a fiúkról, amely nem csupán a megjelenésről hordoz információt, de a felirat “Fly High – 2013. 1. 11” feltételezhetően a megjelenés dátumára utal.
A hivatalos honlap friss hírei szerint továbbá január 10-ére a fiúk különleges fellépéssel készülnek, amelynek a szöuli UNIQLO AX ad majd otthont.

A további részletekről a megjelenéssel párhuzamosan itt olvashattok majd, illetve bővebben az Infinite utóbbi tevékenységeiről itt.

 

Tags:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB