Főoldal » Hírek, Japán, Rock » GYZE – japán metal Budapesten, április elején!

GYZE – japán metal Budapesten, április elején!

Áprilisban újabb japán zenekar, a dallamos death metalban utazó GYZE látogat el Budapestre és teszi tiszteletét a Barba Negra színpadán a finn Battle Beast és a német Majesty oldalán! A zenekar eredetileg 2009-ben indult Hokkaidón, akkor még mint Suicide Heaven, kihoztak pár demót, majd Tokióba költöztek és 2011-ben nevet váltottak. Ekkortól indult be igazán a zenekar karrierje, még abban az évben megjelentettek egy EP-t, amit 2013-ban követett az első album, mely egy olasz kiadónál jött ki, azaz már itt is kacsintgattak a nemzetközi színtér felé.  Az első európai koncertek ideje újabb két évvel később jött el, ekkora viszont már otthon, Ázsiában is olyan zenekarok előtt léphettek színpadra, mint a DragonForce vagy a Children Of Bodom. Tavaly újra ellátogattak a kontinensre, a mostani, a Battle Beast és a Majesty társaságában lenyomott EU turné azonban minden eddiginél nagyobb szabású, bő egy hónap alatt 35 (!) állomással.

A turnéra az apropót az új, harmadik nagylemezük, a Northern Hell Song adja és hogy meglegyen a címhez passzoló témákhoz a megfelelő hangulat és inspiráció, a felvételek idejére visszatértek az északi, fagyos Hokkaidóba. A végeredményre még várni kell, ugyanis a lemez majd csak március végén kerül a boltokba, az előzetesek és a címadó dalhoz tartozó, koncertfelvételekből összevágott videó azonban már elérhető, úgyhogy ezeket egy korábbi klip társaságában megtaláljátok a budapesti koncerttel kapcsolatos infók alatt!

Battle Beast / Majesty / GYZE
facebook esemény
2017.04.05, Budapest
Barba Negra (1117 Budapest Prielle Kornélia utca 4.)
Jegyek (barbanegra / tixa):
4999 Ft (a koncert napján: 5999 Ft)

GYZE – hivatalos oldal / facebook

Northern Hell Song
2017.03.29
01.Pirates Of Upas
02.Horkew
03.Dead Bone Blue
04.Black Shumari
05.Perryi Rain Dragon
06.Mayoi
07.The Bloodthirsty Prince
08.Kamuy
09.Brown Trout
10.Frozen Dictator
11.Northern Hell Song
12.Snow~Upas ~
13.Bonus Track: Moonlight Sonata

Tags: ,

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB