Főoldal » Hírek, KPop » EXID: japán visszatérés a (talán) legutolsó koreai mini után

EXID: japán visszatérés a (talán) legutolsó koreai mini után

Az EXID-ről utoljára májusban hallhattunk, amikor megjelent a We című minijük… ami nagyon úgy néz ki, hogy hosszú ideig az utolsó kiadványuk lesz Koreában. Ugyanis az öt lány közül ketten (Hani és Jeonghwa) még a We megjelenése előtt úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a lejárt szerződésüket az ügynökséggel. Abban megegyeztek, hogy a mini promóját még megcsinálják együtt, de annak a végeztével hivatalosan szünetre ment a csapat és habár nem zárták ki, hogy valamikor, valamilyen formában folytatják, egyelőre úgy néz ki, hogy az EXID története Koreában jóidőre véget ért.

Japánban ellenben más a helyzet: az ottani kiadóval külön szerződésük van, így annak lejártáig még biztosan együtt dolgoznak a szigetországban, ahol a következő kiadványuk egy kislemez lesz december 25-én. A Bad Girl For You a második ottani kislemezük, az első az Up&Down japán átirata volt tavaly nyáron, ezt pedig idén áprilisban a Trouble című album követte. Utóbbinak a címadó dalát egyébként az m-flo tagjaként ismert Taku Takahashi írta nekik és az új single dalain is ő dolgozott velük. A kiadványból három változat lesz, egy csak a CD-vel, kettő pedig különböző DVD-kkel, a klip rövid verziója pedig máris elérhető a lemezcég Youtube csatornáján:

Bad Girl For You
2019.12.25
CD (all versions)
01.Bad Girl For You
02.Break My Heart

Type A DVD
01.Bad Girl For You (Music Video)
02.Bad Girl For You (Music Video Making)

Type B DVD
2019 EXID Valentine Japan Live Tour -Live Video-
01.CREAM (JAPANESE VERSION)
02.TROUBLE
03.AH YEAH

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB