A Lillies and Remains (koncerteket leszámítva) közel egyéves hallgatását törte meg februári mini albumával, a LOST-tal. A 2007 óta működő kyoto-i társulat zenéjét mindig is erősen nyugati mintákba öltöztette. Irányvonalként leginkább a ködös Albion által ihletett, melankóliába mártott post-punkot és new wave-et lehet említeni, csipetnyi visszafogott gótikus eleganciával – nem csoda, hogy egy klasszikus Bauhaus dal volt a névadójuk.
Ezt a stílust viszi akadálytalanul tovább a LOST, mely szimplán csak jött, látott és győzött, annyira megnyerő a végeredmény. Kentnek (ének/gitár/szinti), a banda vezetőjének még ha kicsit monoton is a hangja – bár tegyük hozzá, a zenéhez maximálisan passzol –, remek dallamérzékkel komponálta meg az egyes számokat. Szinte kivétel nélkül minden dal egyből hat és befészkeli magát a fejünkbe. A lemez címválasztásának háttértörténetét nem ismerem, mindenesetre találó, ugyanis nem kell sok ahhoz, hogy valósággal elvesszünk ebben a különleges világban. Természetesen a másik két zenész nélkül sem jöhetett volna létre ez a simán csúszó zenei koktél: Kazuya (gitár/háttérvokál) és Minoru (basszgitár) is stabil alappal ágyaznak meg a daloknak.
És micsoda dalokat sikerült összehozniuk! A klipes This City rögtön bedob minket a dolgok sűrűjébe, (nem kicsit industrial hatású) mechanikus, zaklatott hangszerelésével és minimál dallamaival, egy elég menő refrénnel megfejelve. Az ezt követő You Stand Alone, habár tempóból nem vesz vissza, mégis sokkalta lágyabb. A kecses sodrású muzsika aztán ismét egy ragadós refrénben teljesedik ki, közben pedig hűs pelyhekként hullnak alá a könnyed gitárhangok – a keserédes hangulatot tovább bonyolítja a kifejezetten felemelő, csengő-bongó csúcspont a dal végén. A lemez első felét a Composition IV c. instrumentális tétel zárja. A kellemes, merengős gitármelódiák alatt nem nehéz elkalandozni.
Ezután a némiképp markánsabb ritmusjátékú Slowdown középtempójával találjuk szembe magunkat, mely folytatja az álmodozós vonalat. Ebben a dalban különösen jól érvényesül a szintetizátor jelenléte, egyrészt kellemes háttérdallamot szolgáltat, másrészt telt, játékos (és kicsit ’80-as éveket idéző) alapot biztosít a húrosoknak. Az utolsó előttiként felcsendülő Don’t Go a mini album talán legszomorúbb hangulatú tétele, egy szívbemarkoló – és egyből fülberagadó – gitártémával, amely végighalad az egész dalon, mindeközben Kent lemondó, robotikus hangon énekli a címbeli kérlelést. Végül az anyagot az instrumentális Peak Experience -Extended ver- éteri szépségű, elektronikában sem szűkölködő levezetése zárja.
Gondolom nem is kell tovább ecsetelnem, eléggé egyértelmű: a Lillies and Remains az év egyik legjobban összerakott kiadványát szállította le, amellyel még korábbi önmagukat is túlszárnyalták. Fülbemászó dallamok, ízléses hangszeres játék és nagyon patent dalok jellemzik a LOST-ot. Ezzel a lemezzel jócskán feladták maguknak a leckét, kíváncsi leszek a folytatásra – ha ugyanilyen, vagy neadjisten csak kicsivel gyengébb lesz a színvonal, már az is bőven jó!
Lillies and Remains – LOST
01. This City
02. You Stand Alone
03. Composition IV
04. Slowdown
05. Don’t Go
06. Peak Experience -Extended Ver-
2014.02.12.
Kiadó: Fifty One Records
