Főoldal » Hírek, JRock / Visual kei » Elhunyt Amano Tonbimaru (Guruguru Eigakan)

Elhunyt Amano Tonbimaru (Guruguru Eigakan)

guruguru amano01

A tegnapelőtti nap folyamán került fel a hír a tavaly feloszlott Guruguru Eigakan zenekar hivatalos oldalára, hogy a banda énekes-gitárosa (és egyben frontembere), Amano Tonbimaru augusztus 12-én elhunyt. Úgy tűnik, hogy aznap hirtelen rosszabbra fordult az állapota, majd eszméletvesztés után érte el a vég. Egyébként pár évvel ezelőtt is, amikor a banda szünetelni kényszerült, keringtek szóbeszédek valamilyen betegségről, szóval valószínű, hogy ennek is köze lehetett a tragédiához.

Nyugodjék békében!

gge1

A Guruguru Eigakan volt az ún. angura kei irányzat egyik legeredetibb és legkülönlegesebb zenekara. Az 1995-ben alakult banda zenéjére és szövegeire is nagy hatással volt a Shouwa periódus (1926 végétől 1989 elejéig) korai évtizedeire jellemző háborús légkör, és a nyugtalan ifjúság ambivalens érzelmei. Mindezt korabeli, nosztalgikus dallamokba öltöztették, majd nyakon öntötték egy adag múltidéző rock’n’rollal vagy éppen punkos lendülettel, és máris készen volt a Guruguru Eigakan azonnal felismerhető stílusa. Az együttes töretlenül ontotta magából a kislemezeket, miniket és albumokat (habár 2002-ben volt egy nagyobb tagcsere), mígnem 2010-ben szünetet jelentettek be. Ugyan tavaly áprilisban visszatértek, ez nem bizonyult hosszú életűnek: végül szeptember végén oszlottak fel.

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB