Főoldal » Hip-hop + Reggae, Hírek, Japán » DJ Krush: Kiseki – hamarosan jön az új album!

DJ Krush: Kiseki – hamarosan jön az új album!

Minden japán hip-hop legendák legnagyobbika, a Magyarországon is megszámlálhatatlanul sokszor megfordult DJ Krush mindössze két év után új albummal tér vissza! Ez azért is különösen nagy hír, mivel a korábbi rendszeres megjelenések után a Jaku és a 2015-ös Butterfly Effect közt 11 év telt el. Június 7-én azonban már jön is az új lemez, a Kiseki, ami nem csak azért különleges mert idén ünnepli Krush a hip-hop produceri pályájának 25. évfordulóját, hanem azért is, mivel a korábbi, nagyrészt nemzetközi rapperekkel közösen összehozott albumok után ezen most kizárólak hazai MC-k szerepelnek. Az viszont nem változott, hogy Krush most is vegyesen hívott meg közismert neveket, mint a színtér egyik helyi veteránja, Rino Latina II, valamint underground kedvenceket és ismeretlenebb, feltörekvő újoncokat. A teljes lista, a már említett Rino mellett: Ryoff Karma, OMSB, Tipleso, Meiso, Sibitt, 5lack, R-Shitei. Nemzetközi megjelenés lesz, erről az infókat későbbre igérik és elvileg hamarosan érkeznek a dalelőzetesek is, szóval amint van új infó frissítek majd.

Kiseki (軌跡)
2017.06.07
01.Intro
02.ロムロムの滝 (Romrom no taki) feat. OMSB
03.バック To ザ フューチャ (Back To The Future) feat. チプルソ (Tipleso)
04.若輩 (jakuhai) feat. R-指定 (R-Shitei of Creepy Nuts)
05.裕福ナ國 (yuhukunakuni) feat. Meiso
06.夢境 (mukyo)
07.Monolith feat. 呂布カルマ (Ryoff Karma)
08.Dust Stream feat. Rino Latina II
09.誰も知らない (daremoshiranai) feat. 5lack
10.結-YUI- feat. 志人 (Sibitt)

Tags:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB