Főoldal » Hírek, JRock / Visual kei » Deviloof – első mini album a brutális brigádtól

Deviloof – első mini album a brutális brigádtól

deviloof purge band

Úgy tűnik, hogy a NOCTURNAL BLOODLUST és hasonló keményebb zenét játszó csapatok új visual kei bandák kisebb generációját ihlették meg a minél brutálisabb hangzású muzsikák terén: ennek a Deviloof nevű fiatal zenekar is ékes példája. A banda tavaly ősszel alakult és év végén mutatkozott be élőben a közönségnek, ahol már meg is jelentették első kislemezüket, a kétszámos Ruint. Már akkor lehetett hallani, hogy nem viccelnek, a színtiszta deathcore és death metal elemekkel eléggé kitűntek a kortársak közül. Ráadásul hála a V STAR PROMOTION lelkes gárdájának, még a külföldi rajongók felé is nyitottak (vicces comment videót is készítettek, klikk-klikk :D).

Azóta a srácok felvették már egy újabb lemez anyagát, amelynek kiadását nemrég jelentették be: a PURGE c. mini album augusztus 31-én kerül a boltok polcaira, hat metal zúzdát rejtve magában (köztük két korábban már megjelent dalt). A klasszikus nyugati death metal bandákat idéző, erősen korhatáros borító és az eddigi számrészletek alapján továbbra is kompromisszummentes, betonozó témákat várhatunk az ötösfogattól – már bele lehet hallgatni a tracklista összes dalába, alatta pedig két korábbi szerzeményt láthattok-fülelhettek:

Tags:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB