Főoldal » Hírek, KPop » Daesung – Gőzerővel Japánban is ~

Daesung – Gőzerővel Japánban is ~

A sokak által ismert és kedvelt Big Bang újabb tagja, Daseung, lep meg minket a 2013-as évben egy szóló lemezzel, ezúttal japánul. Az album nagy valószínűséggel valamikor február-március környékén jelenik majd meg.
A YG Entertainment közlése szerint az énekes lemeze nem kevesebb, mint 12 dalt tartalmaz majd: többek között azoknak a slágereknek egy vadonatúj verzióját, amely korábbi Big Bang albumokon is helyet kaptak már (gondolok itt a Baby don’t cry vagy a Wings című nótákra) illetve különböző jpop dalok feldolgozásait is.
A tervek szerint Daesung első szólókoncertjeire márciusban kerül sor. Ezeket március 23-ról 24-ére a Kobe’s World Memorial Hallban, illetve március 30-ról 31-ére a tokiói Nippon Budokan-ban tartanak majd.

Tags: ,

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB