Főoldal » Hírek
(G)I-DLE: új klip + a harmadik mini a három éves csapattól!
I Trust címen ma jelent meg a 2018 óta aktív (G)I-DLE legutóbbi mini-albuma, ami a harmadik a sorban (eddig minden évre egy-egy jutott, igaz, ezek mellé volt még pár kislemez, plusz egy japán mini is) és a kiemelt dal ezúttal az Oh My God című középtempós pop szerzemény lett. Utóbbi egyébként két verzióban, angolul és koreaiul is szerepel a kiadávnyon, melyen ezek mellé még...
Dupla kislemezzel indítja az évet a Diaura [frissítve klippel]
Idén tavasszal rögtön két új kislemezzel lepi meg a rajongókat a Diaura. Az Envy című március 4-én kerül a boltokba, a Hydra pedig április 1-jén.
Az Envy három változatban jelenik meg, az A-verzión a második dal a Drain Drain címet kapta, és egy DVD jár majd a lemez mellé a címadó dal videoklipjével. A B-típushoz a december 24-i karácsonyi fellépésük felvételeiből hat...
A Deviloof Budapesten 2020 májusában! [Frissítve!]
FRISSÍTVE:
A koncert és a turné a világjárvány miatti hosszútávon bizonytalan helyzet miatt sajnos elmarad.
FRISSÍTVE (március 27):
A Kínából indult COVID-19 járvány okozta jelenlegi helyzet sajnos a Deviloof turnét is érinti. A turnészervező cég és a zeneker pedig jelenleg még egyeztet arról, hogy lemondják, vagy későbbi időpontra halasszák-e az európai koncerteket. Ha...
The Oral Cigarettes: új klipes dal az áprilisban érkező nagylemezhez
Úgy néz ki ez az áprilisra időzített albumokhoz kijött klipes / digitális kislemezes előzetesek napja, ugyanis a másik két mai hírünk főszereplőjéhez hasonlóan a The Oral Cigarettes is most jelentkezett ilyennel. A tegnap megjelent és akciódús videóval megtámogatott Dream In Drive a zenekar április 29-én megjelenő ötödik, Suck My World nagylemezét harangozza be, amihez...
Winner: Hold – új dal és klip az áprilisi album előttre
A Winner áprilisban tér majd vissza új albummal, ma pedig ehhez előzetesként kiadtak egy vadiúj dalt digitális kislemezként. Ehhez persze készült egy kip is, ami a tévés sitcom vígjátékok stílusában készült és amiben az AKMU (avagy Akdong Musician) duó tagjaként ismert Lee Soo Hyun is szerepel.
Tovább »
Új Versailles, Kamijo és Hizaki Grace Project kiadványok!
A Versailles hosszabb szünet után 2015 végén indult újra, új kiadványokkal azonban nagyon nem kényeztették el azóta a közönségüket: 2017 elején kiadtak egy mini-albumot és ennyi, azóta semmi nem jelent meg tőlük. Most viszont ez végre valahára megváltozik: ma érkezett ugyanis a bejelentés, hogy július 15-én Emperor címen új kislemezzel jelentkezik a zenekar! Ráaádsul...
Élőben jelentkezik a Band-Maid a YouTube-on március 20-án
A koronavírus-járvány miatt most szinte mindenhol a világon elhalasztják a programokat, koncerteket, fesztiválokat. Ez a helyzet a KNOTFEST rendezvénnyel is, ahol a Band-Maid fellépett volna. Az együttes ezért úgy döntött, meglehetősen hirtelen, hogy március 20-án, pénteken japán idő szerint 19 órakor (magyar idő szerint 11 órakor) megtartják a fellépést online, a YouTube-on...
SiM: újabb dal és klip és további infók a tavaszi albumról! [Frissítve új videóval!]
A SiM még 2011-ban robbant be a köztudatba a Killing Me klip és az azt nem sokkal követő második album, a Seeds Of Hope megjelenése idején. Ezt a következő években egy sor újabb sikerdal, két mini-album és két újabb nagylemez követte, a 2016 tavaszi The Beautiful People óta viszont nem érkezett tőlük hosszabb anyag. Folyamatosan koncerteztek, nagyritkán befutott egy-egy kislemez,...
Szabadon nézhető a Psycho le Cému évfordulós DVD-je
A Psycho le Cému jelenleg éppen a 20. évfordulós turnéján lenne, de a koronavírus-helyzet miatt ők is kénytelenek koncerteket lemondani. Ezért az együttes úgy döntött, hogy március 14. és április 5. között hetente egy élő fellépéses videót elérhetővé tesz a rajongók számára.
Az első a Psycho le Cému 15th Anniversary Live TOKYO PARALLEL WORLD anyaga, mely március 21-ig...
Victon: az X1 kitérő után visszatérő taggal érkezik a csapat új minije!
A Victon előző minijénél a cím (Nostalgic Night) alapján esélyes, hogy a többség balladának tippelte volna be a kiemelt dalt… pedig nem az volt. Most ellenben, habár a Howling címe alapján akár valami dögösebb buliszámot is várhattunk volna, ténylegesen egy balladát kaptunk a legújabb mini, a Continuous mellé. A kiadvány különlegessége egyébként, hogy az X1 feloszlása...





