Újabb botrány robbant ki Koreában. Ezúttal a B.A.P perelte be a kiadóját, a TS Entertainmentet, az ok pedig ezúttal nem az embertelen bánásmód volt, hanem az, hogy a fiúk három év alatt összesen 16,000 dollárnak megfelelő won-t kaptak fizetésként, ami csekély összeg ahhoz képest, hogy rengeteget dolgoztak, kiadtak 11 albumot és bejárták az egész világot turnéik során. A fiúk együttes erővel, egy csapatként adták be a kérelmet szerződésük érvénytelenítésére november 26-án a Szöuli Bíróságon.
Természetesen a kiadó válaszára sem kellett sokáig várni. Az illetékesek elmondták, hogy meglepetésként érte őket, hogy a srácok beperelték őket, hiszen ők mindent megtettek azért, hogy a túlhajszolt csapat tagjai eleget pihenhessenek, lemondtak több programot is, hogy legyen elég idő rá, hogy meggyógyuljanak, helyre jöjjenek.
Hogy mi lesz a végkifejlett azt majd meglátjuk, hogy ki kinek ad igazat, azt pedig egyelőre mindenki döntse el maga.