Főoldal » Hírek, KPop » B.A.P – 2013-ban is őrületes tempó

B.A.P – 2013-ban is őrületes tempó

Alig léptünk át 2013-ba, alig 1 éve debütált a 6 tagú csapat, alig jelent meg az 5. album és a tavaly 23 kategóriában jelölt és 10 díjat meg is nyerő együttes máris az új zenei anyaggal jelentkezik a piacokon.

Őrületes, szinte követhetetlen tempót diktál a B.A.P a zenei piacon való bemutatkozása óta. Január közepén már tudott dolog volt, hogy a srácok új kislemezüket készítik, amelynek bizonyítékául előre meg is jelentették “Rain Sound” névre hallgató ismét kicsit másabb stílusú dalukat, amelynek videója igen impressziv elemeket tartalmazott. Szintén januárban a leader, Bang Yongguk feltöltötte “Sacramental confession” megnevezésű rövid zenei anyagát egy közösségi oldalra, amely szintén egy újabb stílus, kicsit másabb zenei világ, mint amit kimondottan a B.A.P-hez kötnénk, vagy Yongguk zenei előmeneteléhez, hiszen egy kicsit horrorisztikusabb alapra lett felvéve a rapbetét, de az összhang a kettő között elképesztő (aki még nem hallotta volna, de érdekli: klikk). Ám nem kellett sokat várni, hogy halljunk a B.A.P-ről, a 4 számot tartalmazó mini február 12-én meg is jelent online, amelynek címadó számához a “One Shot“-hoz a képek és az mv is elkészült már.

A One Shot tracklistje:
1. Punch
2. One Shot
3. Rain Sound
4. Coma
5. 0 (Zero)

A One Shot videójával kapcsolatban a fiúk az Olleh Music Brunch-nak adott interjúban elmondták, hogy a hiphop elemeit tartalmazó szám klipjében a táncra nagy hangsúlyt fektettek, illetve rengeteg energiát szerettek volna belevinni, hogy minél impozánsabb és színvonalas koreográfiát hozzanak össze. A srácok elmondása szerint ezt érzik a fegyverüknek, hogy egy sokkal energetikusabb és erősebb, valamint kreatívabb oldalukat is megmutathassák.

Személyes vonzatokban tekintve a számot és leginkább a videóval együtt nézve, bele-beleolvasgatva a visszajelzésekbe többnyire mindenki elégedett volt, vagy éppen kicsit összezavarodott a kis történet végét illetően. Ám hogyha kicsit is eltekintünk attól, hogy úristen B.A.P…és waaaaah és kicsit jobban odafigyelünk arra amit látunk és hallunk – persze miután a kezdeti sokkokból mindenki magához tért – azért egy év kemény munkája fel-felvillan. A srácok rengeteg, különböző stílushoz nyúltak már hozzá, egyik dal sem volt eddig színvonal alatti, ami már magában kicsit meghökkentő, hogy ezt mégis hogyan? A kérdések sorának azonban még koránt sincs vége, sőt itt az új mini és újabb stílusok mellé tehet úgymond pipát az együttes, hiszen a One Shot-ra nem tudnánk ráhúzni egyik korábban kiadott számuknak a stílusát teljes egészében. Hallgatva a számokat és belegondolva az elmúlt évbe, korongról korongra figyelhető meg a fiúk fejlődése, ami nem kis teljesítmény és én személy szerint már a “rookie” kifejezést se használnám rájuk, kinőtték azt.


A videók is egyre kifejezőbbek és dúsabbak lesznek, a kiadó, TSE is egyre többet pénzt fektett a kiadott mv-kba, aktualizálva a dolgot ez 1 milliárd koreai wont jelent, ami szerintem meg is látszik és ki is fizetődik, legalábbis jelen esetben részemről biztosan. A sikerességet és az érdeklődés nagyságát nyilván jobban jelezheti, hogy a keresőoldalakon a One Shot az élen szerepel a legkeresettebb tagek között. Ami érdekesség lehet, hogy Kang Ji Won és Kim Ki Bum munkájának a teljes készítése 100 órát vett igénybe koreai és a fülöp-szigeteki helyszíneken. A tánc is valóban tényleg izgalmasra és látványosra sikerült, eltekintve attól, hogy Zelo mozdulatsorától az én hátam fájdult meg már csupán annak nézésétől is, de cseppet sem befolyásolja a dolgot, hogy valóban kreatív és eszméletlen jó koreográfia kerekedett a kemény munkából.

Összességében a kislemezről annyit, hogy lesznek olyanok, akiknél teljes függést fog okozni, de minden bizonnyal mindenki találhat a minin olyan számot, ami egyszerűen megfogja az érdeklődését. A számokat alább linkeljük a klippel együtt, amelyekről nyugodtan írhattok nekünk véleményt. Jó szórakozást hozzájuk!

A további terveket illetően az album promócióit követően az Olympic Park Concert Hall-ban kerül megrendezésre az első szóló koncert, a február 23-24-ei “B.A.P LIVE ON EARTH SEOUL“, amelyre az előkészületek már nagy bőszen zajlanak.
Mi sok sikert kívánunk a promócióhoz és a koncerthez nektek pedig jó szórakozást a megjelentekhez!

Teaser képek: Himchan, Jongup, Daehyun, Youngjae

One Shot videoklip:

Punch audio:

Coma audio:

Zero audio:

Rain Sound videoklip:

Tags:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB