Főoldal » Hírek, JRock / Visual kei » An Cafe: Jibun – kislemez, anime betétdal és piszoár!

An Cafe: Jibun – kislemez, anime betétdal és piszoár!

ancafe_jibun_profile

A héten jelent meg a legfrissebb An Cafe dal, ami egy… nos, kicsit érdekes, nyilvános wc-ben forgatott videót kapott. A szám címe egyébként jibun és ez a mostanában futó Duel Masters VSR animeszéria záródala is. A friss kislemezből három verzió került a boltokba, mindegyiken egy-egy plusz dallal, nomeg ezen kívűl az egyikhez animés borító is készült, egyhez pedig megkapjuk a PV teljes verzióját DVD-n. Ezen kívűl még két érdekesség akad a kiadvánnyal kapcsolatban: az egyik, hogy a plusz dalok egyike nem más, mint a Bonds ~kizuna~ című régiségük átdolgozása, a másik pedig, hogy -ennek kicsit ellentmondó módon- a legutóbbi kislemez előtt történt kiadóváltást (a Red Cafe nevű saját kiadójuktól “átszerződtek” a White Cafe nevű szintén saját kiadóhoz, ami viszont már major cégnek számít…?) olyannyira komolyan veszik, hogy a Jibun-ra mint “második An Cafe” kislemezre hivatkoznak és a hivatalos oldal diszkográfia részét is tejesen kipucolták és nyoma sincs benne a régi kiadványoknak. A Profile szekcióban mondjuk azért már megemlítik, hogy egyébként 2003 óta vannak és már volt egy csomó lemezük, de ezzel együtt is fura a dolog. Mindenesetre alább a rövid verziós videó + a megszokott borító / tracklista kombó:

ancafe_jibun_dvd ancafe_jibun_duel ancafe_jibun_profile

Jibun
2016.03.16
Regular Edition
01.Jibun
02.BondS -kizuna (BondS ~絆~)(2016ver.)

Duel Masters Edition
01.Jibun
02.Jibun (TV Size)
03.seishun Train (青春TRAIN)

Limited Edition
01.Jibun
02.kimi ni yale (キミにエール)

DVD
01.Jibun PV
02.Jibun PV Making Of

Tags: ,

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB