Főoldal » Hírek, JPop » A JPop klubkedvenc m-flo végre visszatért!

A JPop klubkedvenc m-flo végre visszatért!

Az m-flo ugyebár nagy kedvenc volt nálunk is a 2012 és 2014 közt kiadott három, nagyon masszívan party-kompatibilis nagylemeze miatt, ezek közül az utolsó, azaz a Future Is WOW után azonban kicsit eltűntek és a két tag, DJ Taku és Verbal a különböző saját projektjeivel volt elfoglalva (Taku főleg dalokat írt másoknak, Verbal pedig többek közt az LDH féle producercsapat, a PKCZ tagjaként ügyködött). Időnként azért utalgattak arra, hogy visszatér majd az m-flo, de ezzel együtt arra is, hogy zeneileg újra változtatnak majd kicsit. Újra, ugyanis ez a party korszak már a csapat harmadik fázisa volt: eredetileg ’99-ben debütáltak trióként, egy Lisa nevű énekesnő társaságában és össze is hoztak pár óriási sikerdalt, Lisa azonban 2002-ben kiszállt, hogy szólókarrierbe kezdjen. Ezt az “m-flo loves…” korszak követte, amikor maradt az addigi R&B, poposabb hip-hop és némi drum’n’nbass elemekből kikevert hangzás, de minden egyes dalhoz más énekest hívtak vendégnek, köztük olyanokat, mint Namie Amuro, BoA és Crystal Kay, majd pár év kihagyás után jött a partyhard / EDM korszak.

A visszatérésről annyit lehetett tudni, hogy ettől a lazább, populárisabb zenék felé szeretnének visszakanyarodni és tavaly év végén jött a bejelentés, hogy visszatérnek és nem csak, hogy visszakanyarodnak a gyökereikhez zeneileg, hanem az eredeti énekesnőjük is újra csatlakozik hozzájuk. Az újraindulást egyrészt egy remix EP sorozattal ünneplik meg, aminek első része február végén jelent meg és két dal szerepelt rajta: az első korszak legnagyobb sikere, a Come Again TeddyLoid, valamint a Namie Amuro-s Luvotomy a PKCZ újraértelmezésében. Ezt öt másik EP követte / követi, majd február 28-án egy remixalbum zárja a sort, március 7-én pedig érkezik az új anyag, a the tripod e.p.2, ami szintén a gyökerekhez való visszatérésről szól, ugyanis a cím utalás a csapat legelső kiadványára. Erről pedig az egyik a kiemelt dal a No Question lesz, amihez a héten megérkezett a videó is!

No Question 4
2018.02.07 / digital
No Question / Lisa
No Question / Verbal
No Question / Taku Beats
No Question / Taku Synth

BACK2THEFUTURETHEALBUM
2018.02.28 / digital only
01.m-flo / been so long (Remixed by tofubeats)
02.m-flo loves melody. & 山本領平 (Ryohei Yamamoto) / miss you (Remixed by banvox)
03.m-flo / come again (PKCZ Remix)
04.m-flo loves 安室奈美恵 (Namie Amuro) / Luvotomy (TeddyLoid Remix)
05.m-flo / prism (Carpainter Remix)
06.m-flo / Hands (Masayoshi Iimori Remix)
07.m-flo loves YOSHIKA / let go (Kan Sano Momentum Remix)
08.m-flo / Just Be (TAAR Remix)
09.m-flo / All I Want Is You (DJ Shimamura Remix)
10.m-flo loves BoA / the Love Bug (YUC’e Remix)
11.m-flo loves 坂本龍一 (Ryuichi Sakamoto) / I WANNA BE DOWN (WONK Remix)
12.m-flo / How You Like Me Now? (Sweet William Remix)
13.m-flo loves Chara / Love to Live By (Remixed by starRo)
14.m-flo loves Kahimi Karie / COZMO-NAUGHTY (Remixed by Qrion)

the tripod e.p.2
2018.03.07
01 No Question
02 never
03 MAKE IT BREAK IT
04 prism (Canblaster Synth Harp Remix)
05 No Question – Instrumental –
06 never – Instrumental –
07 MAKE IT BREAK IT – Insturmental –
08 No Question – Acappella –
09 never – Acappella –
10 MAKE IT BREAK IT – Acappella –
11 prism – Acappella –

Disc 2 [DVD]
01.No Question (Music Video)
02.never (Music Video)

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB