Főoldal » Hírek
Nature: hosszabb kihagyás után mini-albummal tért vissza az újonc lánycsapat
A Nature egy tavaly debütált, kilenc tagú lánycsapat és habár eléggé sikeresek, mi eddig még nem foglalkoztunk velük… viszont most, az első mini-albumuk megjelenése kapcsán pótoljuk ezt a hiányosságot. A csapatot az SM Entertainment egy volt vezetője által alapított n.CH Entertainment indította útjára, az első kislemezük augusztusban jelent meg (ez volt az Allegro Cantabile,...
Ateez: friss klip egy lassabb dalhoz
A tavasszal Budapesten is megfordult Ateez pont egy hónapal ezelőtt adta ki harmadik mini-albumát (Treasure EP.3: One To All) tegnap pedig kihoztak hozzá egy újabb klipet: ezúttal az utóbbi idők egyik legsikeresebb debütánsának számító K-Pop csapat egy lassabb dalhoz, az Aurora-hoz készített egy egyszerűbb, inkább a koreográfiára kihegyezett videót:
Tovább »
Októberben újra Budapesten a Church Of Misery!
Nagyon durva lesz az idei ősz, japán rock szempontból legalábbis mindenképpen, ugyanis (jelen állás szerint) négy nagyon különböző, de a maga stílusában nagyon súlyos zenét játszó zenekar is Budapestre látogat majd. Egyikről alább olvashattok, egy másikról holnap, egyről hétfőn érkezik a bejelentés, egyről pedig majd valamikor a közeljövőben.
A sort japán doom metal...
Idiotape: koreai elektronikus zenei trió a Sziget Fesztiválon!
Az idei Szigeten lesz egy koreai fellépő is, no persze nem az idol csapatok közül egy, hanem egy sokkal inkább a fesztiválra passzoló underground trió, az Idiotape. A csapat a Europe Stage-en lép majd színpadra augusztus 9-én, pénteken, este 23:00-tól. A 2008-ban alakult zenekar egyébként egy dobosból és két szintisből áll, eddig három lemezt adtak ki, plusz mellette pár EP-t...
BTS dokumentumfilm… a hazai mozikban!!
Az utóbbi időben eléggé a BTS-el van tele a nemzetközi és azon belül a hazai sajtó is a csapat különböző rekordjai miatt, de azt azért senki nem látta előre, hogy… BTS film megy majd a hazai mozikban!!??! Pedig ez lesz a helyzet: augusztus 7-én, a világpremierrel egy időben debütál itthon a Bring The Soul: The Movie azaz a csapat történetét koncertrészletekkel, interjúkkal,...
My First Story és Bad Hop dalok a Kengan Ashura animében!
A Kengan Ashura az utóbbi évek egyik legsikeresebb shounen mangája, igazi klasszikus, verekedésre és rivalizálásra kihegyezett sztorival és az év egyik nagy animés híre volt, hogy végre sorozat készül belőle, ráadásul a Netflix megbízásából, szóval nemzetközileg is elérhető lesz majd azonnal, a július 31-es premierrel egy időben. Node, hogy ez miért is érdekes nekünk?...
Baekhyun (EXO) szólódebüt a héten!
Miközben pár hét múlva elstartol Sehun és Chanyeol duója, az EXO-SC, csapattársuk Baekhyun sem tétlenkedik és hamarosan szólóanyaggal rendelkezik! A City Lights június 10-én jelenik meg hat dallal melyekbe már bele is lehet hallgatni a nemrég megjelent előzeteseknek köszönhetően. Plusz emellett van egy másik előzetes is, méghozzá a kliphez, ami az UN Village című dalhoz készült:
Tovább »
Mary’s Blood: új album júniusban [frissítve videoklippel és számlistával]
A 2009-ben alakult power metal együttes, a Mary’s Blood ötödik nagylemeze június 12-én kerül majd a boltok polcaira, Confessions címmel. A lemezt kétféle verzióban lehet majd kapni, a limitált verzióhoz egy DVD tartozik. A megjelenést tizenhét fellépésből álló országos turné fogja követni MY XXXXX CONFESSiONS TOUR címmel, június 12 és augusztus 12 között.
A lánybanda...
Coldrain: Új klip! Nyár végén pedig új album!
Ma érkezett a hír, hogy a Coldrain a nyár végén, augusztus 28-án új lemezt ad ki, The Side Effects címen. Az albumra 12 dal készült, köztük egy a régi haver Crystal Lake énekes Ryo közreműködésével. A bejelentéssel együtt ráadásul érkezett egy új videoklip is, a már az albumra készült Coexist című dallal… ami hibátlanul hozza a tipikus Coldrain hangzást:
The...
Babymetal: októberben új album, februártól európai turné
A Babymetal újabb nagylemezt ad ki október 11-én, Metal Galaxy címmel, mely az együttes harmadik nagylemeze lesz. A lemez már előrendelhető a különböző online platformokon.
Július elsején az album első kislemezének videoklipje is felkerült a YouTube-ra, PA PA YA!! (feat. F.HERO) címmel. A dal természetesen a különböző streaming-szolgáltatóknál is elérhető.
Az együttes...





