Főoldal » Archívum: 2016 October

SuG: Shuddup – új mini album november elején! [Frissítve videóval]

A SuG mostanában eléggé rá van állva a punkos vonalra, legalábbis a következő kiadványuk, a november másodikán a boltokba kerülő Shuddup mini album, mind címében, mind pedig borítójában nagyon punkosra sikeredett, mindezt pedig olyan számcímekkel fejelték meg, mint Kill Kill és Bloody Mary. Ráadásul azt igérik, hogy a hangzás is igazodik majd ehhez, szóval ezek után kiváncsian... 
Tags:

Kérdezz a Versailles tagjaitól!

A Versailles tagjaival már korábban is volt alkalmunk interjút készíteni (először a debütjük környékén, 2007-ben, majd a budapesti koncert előtt 2010-ben), most, az újraindulás és közelgő európai turné kapcsán pedig újra lehetőséget kaptunk egy emailes kérdezz-felelekre! A mostani alkalommal viszont szeretnénk egy kicsit interaktívabbra venni a dolgot és bevonni a dologba... 

Ryouga új bandája: RAZOR

Sok rajongó örülhet, mert egy új, neves zenészekből álló csapat tűnt fel a visual kei színtéren, a RAZOR. Tagok: Ének: 猟牙(ryouga) (ex-BLUEチョコレヱト(BLUE chocolate)–>RENNY AMY–>BORN) Gitár: 剣(tsurugi) (ex-azure, most: Sadie) Gitár: 衍龍(kouryuu) (ex-ASYURA–>Keith–>DOPES.–>My BACTERIA HEAT IsLAND) Basszus: IZA (ex-MiScast–>リスミー(rhythmy)–>sparrow–>FANTOM–>シリアル⇔NUMBER(serial... 
Tags: , , ,

EXO-CBX: Hey Mama – Az EXO első al-banda projektje!

Az EXO megjelentette első al-bandáját, az EXO CBX-et. Ahogy a banda rövidítéséből is látszik, az együttest Chen, Baekhyun és Xiumin alkotja. Első albumuk és számuk a Hey Mama! egy ritmusos pop szám szép látvány világgal és menő öltönyös koreoval.  Tovább »

Baksal: Halloween (feat. Aoora, MiMi) – Egy buli szám a közelgő Halloween alkalmából!

A közelgő ünnep alkalmából, a rapper Baksal egy Halloween c. számot adott ki. Az előadó egyébként tavaly debütált és eddig egy darab számot adott ki, ez a szám viszont nagyon jópofa lett, egy keleties beütésű, misztikus hip-hop/party szám. A dalban két résztvevő előadó az erotikus dalairól híres Aoora és a szinte teljesen ismeretlen énekesnő MiMi.  Tovább »
Tags: , ,

Lay: Lose Control – Az EXO tag album folytatása!

Lay, az EXO tagja, néhány hete hivatalosan debütált What U Need c. számával, mely új mini albumának első száma volt. Az album új dala a Lose Control a napokban jelent meg klippel együtt és egy erős pop/RnB keverék szám. Mivel az album kínai nyelvű, az azzal kijövő füzetben a dalszövegek angol, koreai és japán fordítása is megtalálható. Tracklist: 01. LOSE CONTROL (失控) 02.... 

J Soul Brothers: Welcome To Tokyo – hamarosan új klip és kislemez! [Frissítve videóval!]

Október 28-án érkezik a J Soul Brothers új klipje, majd november 9-én a hozzá tartozó kislemez és habár az előzetesből sok nem derül ki, de annyi biztosnak tűnik, hogy megint valami brutálisan látványosat kapunk… főszerepben persze az éjszakai fényekbe borult Tokióval. Magán a ksilemezen egyébként két dal lesz, a címadó Welcome to TOKYO, valamint a BRIGHT és a hírek... 

Yoon Do Hyun X Reddy X G2 X Inlayer X Johnny: Nightmare – Sok neves metál/rap SM Station!

Az SM Station a héten rengeteg névvel és egy igen érdekes stílussal tért vissza. A Nightmare c. szám egy metál alapú hip-hop  track, melynek ezen korábbi alapját az Inlayer nevű progresszív metál együttes és a ’96 óta aktív rock zenész Yoon Do Hyun adják, míg a rap betétet az underground előadók, Reddy és G2 szolgáltatják. Ezen túl még egy érdekes név és zenei... 

Hyungdon&Daejoone: Sexy Side – A duo újabb, komolyan vehetetlen party száma!

A Weekly Idol duo újabb beteg számot hozott össze, mint ahogyan mindig. Hyungdon és Daejune ezúttal a Sexy Side című egy a partyzásról szóló számot adta ki, melynek elején rejtélyesen a jelenleg legnépszerűbb lánybandák neveit sorolják fel. Mikor az előzetes ezzel a  jelenettel jelent meg, remélhettük feltűnik pár sztárvendég a klipben, helyettük azonban inkább random... 

Miryo, GiantPink: Rock, Paper, Scissors – Az idei Unpretty-s lányok közös száma!

Az Unpretty Rapstar idei, 3. évadának győztese GiantPink és a Brown Eyed Girls rappere aki a top 5 ig jutott Miryo egy közös számmal szórakoztatják a nagyérdeműt. A Rock, Paper, Scissors a címének megfelelően, egy kő-papír-ollózásos klippel jelent meg, a szám azonban egyáltalán nem gyerekjáték! A két rapper megint megmutatta, hogy az Unprettyből kikerült rapperek bizony a... 
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB