Hol is kezdjem? Mi már odamentünk reggel 8-ra és ott táboroztunk egész nap egy kockás pléden az árnyékban. Később, a sorban állásnál kiderült h nem az számít h valaki esetleg már előző este ott volt, hanem h ki mennyire pofátlan. Pár önjelölten pattogó, magát valakinek képzelő önkéntes emberkéhez lenne azért néhány keresetlen szavam, de nem hiszem h fórumosok.
Na sebaj, tanulva az esetből, Despa koncert előtt majd én is 5-kor vonulok ki délután és bemegyek oldalról a legelejére.
Egyébként az iszonyú hőség és kosz és miegymás ellenére nem szenvedtünk egész nap mert nagyon jó társasággal mentünk (
Risa,
Sayaka,
Bori,
Hikaru,
Sayu, köszi!!! <3)
Végül a beengedésnél némiképp elszakadtunk egymástól, de a koncert után megtaláltunk mindenkit.
Koncert: Sikerült a második sor bal szélére bejutnunk, a hangfal mellé. Onnan látni lehetett az egész színpadot, minden tagot, még Masashi-t is. De ami a legfontosabb, Teru orra előtt álltunk!!! x3
Kicsit féltem h majd meg fogok süketülni a bal fülemre a hangfal miatt, de mint kiderült, a lehető legjobb helyet fogtuk ki mert mi hallottuk ténylegesen is a zenét meg az éneket és viszonylag keveset zavartak be a sikítozó fengrillek.
Azért nem ártana viselkedni, függetlenül attól h kik visítottak ultrahangon. Gondoljatok bele, hány embernek tettétek ezzel élvezhetetlenné a koncertet. Nem csak értetek van, hanem mindenkiért, aki megvette a jegyet. Ezen kívül személyes megjegyzésem a sikítozásról csak annyi h iszonyat nagy taplóságnak tartom. Ezúton is tiszteltetem azt aki belesivíkolt a "Serenade"-be.
Nade, vissza a koncertre: mögöttünk osztrákok áltak úgyhogy hazudnék ha azt mondanám h egyszer is meglöktek vagy bármi, ha ezt tudom, strandpapucsban megyek és nem a bakancsban főzöm a lábam 40 fokban x'D
Ji-nek és a biztonságiaknak köszi a vizet, életmentő volt!
És istenem, a zene! Fergeteges volt, látszott h ők is nagyon élvezték! Volt az összes kedvencem; "Prince", "The Umbrella of Glass", "Amorphous", "Princess", "God Palace"
Persze én már "Amorphous" végén elkezdtem úgy bőgni, mint ahogy terveztem h nem fogok, aztán a "Serenade"-et végigzokogtuk
Risával. Szegény Kamijo is sírt, meg Teru, szívszaggató volt.
A hangosítással valóban voltak néha gondok, a mikrofon nem nagyon akart eleinte kooperálni, de ezen Kamijo profizmusa felülemelkedett.
Végig énekeltülk az egész koncertet, hihetetlen élmény volt!
Amikor Hizaki átjött oda és felállt a hangfalra úgy elkapta a kezem xD
Teru valami hihetelent alakított a "Reminiscence"-ben!
Első benyomásom: mindannyian annyira szépek, mintha egy barokk festmény elevenedett volna meg. És akkora energia van bennük, egyszerűen elsöprő.
Masashi is nagyon a szívemhez nőtt, amikor kijött oldara h lássuk *o* Kicsit hiányoltam h nem kapott akkora teret mint a többi tag, bár azért Teru nagyon igyekezett többször is ráirányítani a figyelmet. Jó lett volna vele is kezet fogni, de majd idővel alakul ez szerintem., ahogy
Vivi is írta.
Végül nem bántam meg h rábeszéltek a meet&greet-re, nagyon barátságosak voltak, különösen Yuki és Teru, de Kamijo is meglepően közvetlen volt. Sikerült kinyögnöm japánul, értelmesen h örülök h találkozhattam velük, amit hatalmas mosollyal nyugtáztak mind. Imádnivalóak, de tényleg!
After is nagyon jó volt, igaz eljöttünk negyed 5 körül mert már annyira globálisan rozzantak voltunk h gyakorlatilag nem tudtunk megmozdulni.
A villamosmegállóban találkoztunk egy szlovák-cseh párossal, akik pont a Keletibe akartak eljutni, velünk jöttek végül és összebarátkoztunk hamar.

Mondták h Despára is jönnek.
Aztán miután elbúcsúztunk és Risát feltettem a vonatra, hazajöttem, zuhany és bedőltem az ágyba, igaz csak 4 órára.
Összességében: jöhetnének majd még erre megint és akkor megint kimegyek sorba állni a kis kockás plédemmel a fák alá :3
Továbbá nagyon örültem h ismét sikerült egy jót beszélgetnem a szegediekkel, olyan ritkán adódik erre alkalom *megölel mindenkit*
Miharu, ne haragudj ha nem ismertelek fel, így utólag esett le h te voltál ott J
igu-val 
Ez van ha az ember 24 órán keresztül nem alszik.
Köszönet a szervezőknek,
Case-nek és
Ji-nek! Felejthetetlen élmény volt!