Nippon
Shoxx vs
Night Of Terror
- Halloween Special -
2011 október 30 - 21:00
Kék és Vörös Yuk (Bp.
Fényes Adolf utca 28)
Kék Yuk:
Nippon Shoxx #29
JRock & visual kei
DJk: Case + Ji
Vörös Yuk:
Night Of Terror
electro-industrial / powernoise / aggrotech
DJk: FreeSoul, Firen Aggonix, 5chl4mp3
+ vendég DJ: Phobos
Már tavaly is volt egy halloweenes
bulink, ami végülis nem sikerült rosszul, node azért ez a mostani
volt az igazi. Nomeg egyben ez volt az eddigi legnagyobb szabású (nem
koncertes) bulink is a Yukban. Kezdődött az egész úgy, hogy még a szezon
elején kiderült, hogy mostantól az eddigieknél simábban lehet majd egybenyitott bulikat csinálni, párhuzamos
programmal a klub Kék és
Vörös részében. Aztán amikor FreeSoul kolléga, aki a
kashmíros Nippon Groove bulikon a kisterem egyik felelőse ugyebár, egyébként
pedig industrial bulikon DJskedik, felvetette, hogy csinálhatnánk
valamikor egy közös JRock/VK + Industrial bulit, azonnal beugrot a fenti
dolog. Régen volt már pár hasonló bulink, először még a
kezdetek-kezdetén, 2003 körül, majd párszor
később is, legutóbb pedig a Gothika koncertek
után, afterként. De ezek már jó rég voltak, pedig igény az van a
dologra, mivel mindmáig elég nagy átfedés van a két közönség közt. Azon
se kellett sokat agyalni, hogy mi legyen az alkalom a bulira, merthogy amúgy is közeledett a Halloween, aminél meg
elképzelni se lehetne tökéletesebb apropót egy ilyen kombóra.
A dátummal volt egy kis gond először, mert a Yuk Halloween idejére már jóelőre be
van táblázva, de kapóra jött,
hogy pont ez volt az
év kábé egyetlen
tisztességes hosszúhétvégéje, így, mivel november elseje keddre esett
vagyis az is és a hétfő is szünap volt, végül megegyeztünk a vasárnapban. Ami végül már csak azért is szerencsés
választásnak bizonyult, mivel a város többi halloweenes bulija mind
lefutott péntek-szobaton, így aokkal sem volt semmi átfedés. Szóval
innentől
kezdve beindult a szervezkedés, mi intéztük a szokásos Nippon Shoxxos
részt a Kékben, a Vörös Yukért pedig a (korábban egyébként a nemrég
bezárt Gyárban futó) Night Of Terror buliszéria csapata felelt. A Kék
Yuk feldíszítéséhez ipari
mennyiségű koponyás, pókhálós, tökös, szellemes dekorcuccot szereztünk
be, odaát pedig a Vörös színpada alakult egy rakat pókhálónak
köszönhetően kellemesen kriptahangulatuvá.








Már
a visszajelzések alapján is lehetett sejteni, hogy sokan leszünk, de még
minket is meglepett, hogy mennyien jöttek le, az eddigi abszolút
csúcstartót, az első nem-szilveszterni Nippon
Groove bulit is lazán túlszárnyaltuk, így a megszokottnál lényegesen
nagyobb hely ellenére is mindenhol nagy volt a nyüzsgés, főleg, hogy a
közönség jókora része vándorolt ide-oda a Yuk két része közt. Főleg,
hogy volt egy közös programunk is, a jelmezverseny, ahol mindenki a
belépésnél kapott kis bilétával tudott szavazni az általa legjobbnak
tartott beöltözöttre, vagyis aki a megadott ideig a legtöbb
szavazócetlit gyűjtötte össze a megadott időpontig, az nyerte a
versenyt,
és vele együtt a nyereményeket, ami az első három helyezettnél oklevél,
italkupon és a Yuk által felajánlott éves ingyenbelépő volt, az első
helyezett pedig ezek mellé még kapott egy hatalmas doboznyi speckó
halloweenes Haribo gumicukrot is főnyereményként. Végül több mint
kétszázan szavaztak és a harmadik helyezett Lina, a második Orsusz, az
első pedig (maximálisan megérdemelten) a halott menyasszonynak öltözött
Redaster lett. De rajtuk kívűl is rengetegen voltak jelmezben, volt aki
komolyabb kosztümmel készült, volt aki csak a móka kedvéért öltözött be,
szóval már csak emiatt megvolt a hamisítatlan Halloween hangulat.
A zenei vonalat a Vörösben az újvonalas industrial szeletelés uralta,
nálunk pedig a megszokott visual kei és JRock közkedvencek, az
újdonságok (azaz az új Gazette lemez számai és még pár ez-ez) mellé
persze egy kis halloweenes ízesítéssel, azaz japán goth és indzustrial
kitérőkkel, a nemrég megjelent VRock Disney válogatás ide passzoló
számaival (Nightmare és mindenekelőtt a Sadie féle, zseniális This Is
Halloween feldolgozás), nomeg a flyeren is szereplő The Candy Spooky
Theater számaival.
Számunkra egyértelműen ez volt az év egyik legjobb bulija és a
visszajelzések alapján ezzel nem vagyunk egyedül, nomeg a közös JRock /
industrial kombó is nagyon jól sült el, szóval annak is garantáltan lesz
még folytatása valamikor. Idén még egy Nippon Groove és egy Nippon Shoxx
buli party lesz (előbbi november 25-én, utóbbi pedig december
másodikán), meg persze a japán dubstep zseni Goth-Trad is ellátogat
hozzánk nov 12-én, az évet pedig a tavalyihoz hasonlóan most is egy NS /
NG crossover bulival zárjuk majd, ezúttal azonban nem a Vörös, hanem a
Kék Yukban!




Klikk
ide a flyer nagyobb
verziójáért.

Kapcsolódó linkek:
Kék Yuk/Vörös Yuk
Tracklista:
*Case
Kokusyoku Sumire-Circus no uma
Buck-Tick-D.T.D
Moi dix Mois-deus ex machina
Eliphas Levi-yugamerareta kamen no wana
Közi-Night Creature
Malice Mizer-Illuminati
Dir en grey-Berry
the GazettE-Sludgy Cult
D'espairsRay-PIG
OZ-Detox
Babylon-Little day & Little life
LM.C-Bell the Cat
Acid Black Cherry-20th Century Boys
SuG-Alterna
Girugamesh-evolution
Lolita23q-Andromeda
UnsraW-Addicted To It
Matenrou Opera-Diorama Wonderland
abingdon boys school-Freak Show
Versailles-Zombie
The Candy Spooky Theater-Trick Or Treat
Velvet Eden-Dance with Skelton
Malice Mizer-Beast Of Blood
The GazettE-The Suicide Circus
Crossfaith-Omen (The Prodigy cover)
Sadie-This Is Halloween
And-Code[B]
Buck-Tick-dokudanjou Beauty
*Ji
Eve Of Destiny-Nervous And Innocence
Demonoid 13-Sinister Circle
Aural Vampire-Darkwave Surfer
Malice Mizer-shi no butoo ~ A Romance Of The Candrillon
Deathgaze-Disease
One OK Rock-Answer Is Near
Dir en grey-Filth
Matenrou Opera-Coal Tar
Dir en grey-Mask
Satsuki-Pray For The Sun
Girugamesh-Shining
Big Bang vs LMFAO!-Party Rock Anthem Goes High High (VDJ Funky T Remix)
2NE1-I Am The Best
DJ Hyo-Push It
G-Dragon-Heartbreaker feat. Flo Rida
Crispi Crunch-Thumbs Up
LIA-tsuki warabe (Reese Remix)
Malice Mizer-N.p.s N.g.s
the GazettE-Ruthless Deed
Merry-kubitsuri rondo
Super Junior-Mr. Simple
DJ Doc-One Night
Luna Sea-Rosier
One OK Rock-No Scared
*Case
Lycaon-Aventure
ROOKiEZ is PUNK'D-In My World
the GazettE-Psychopath
Versailles-Judicial Noir
Merry-fukinkou Kinema
Nightmare-Friend Like Me
Kat-Tun-Girls (Junnosuke Taguchi)
Boris-Party Boy
Capsule-What Do You Want To Do?
Dué le quartz-Lily For You
Golden Bomber-memeshikute
Vamps-Devil Side
OZ-Reverse
DéspairsRay-Mirror
SiM-KiLLiNG ME
Rip Slyme-Super Shooter
Gregory-Disguise On Tear
Dir en grey-Amon
Alice nine.-Rainbows
ViViD-Across The Border
AnCafe-Maple Gunman
Metronome-zetsubousan
SuG-Love Scream Party
Girugamesh-Ultimate 4
Kuroyume-heavenly
UVERworld-Groovy Groovy Groovy
the GazettE-Vortex
Maximum The Hormone-koi no Mega Lover
D-Tightrope
Buck-Tick-tenshi ha dare da
Gackt-Vanilla (Mars Version)
Guru Guru Eigakan-utae! catarushis!!
LM.C-Ghost+Heart
Deluhi-Baby Play
*Ji
Imaginary Flying Machines-teru no uta (f. Blood Stain Child & Ettore
Rigotti)
Dir en grey-C
Raphael-XXX shou
DJ Doc-I'm A Guy Like This
SHINee-Ring Ding Dong
Kiryu-kyosei
Metis Gretel-Fleur de Neige
Awoi-susumushi
Lynch.-Until I Die
Psycho le Cému-Excalibur
2NE1-Can't Nobody
Gazette-Shadow VI II I
OZ-Venom
Kagrra-utakata
Phantasmagoria-Pixy False
AnCafe-Maple Gunman
CN Blue-I'm A Loner
Matenrou Opera-honey drop
Crossfaith-Omen (The Prodigy cover)
DéspairsRay-Hollow
*Case
Alice nine.-Mirror Ball
Lycaon-Aventure
Gackt-Ever
The Candy Spooky Theater-This Is Halloween |