Nippon
Groove Summer Edition
2008 Augusztus 10 - 21:00
A38 tetőterasz (Petőfi híd, budai
hídfő)
DJk: Case & Ji-chan
Már korábbi években is felmerült az ötlet, hogy egyik
nyáron, amikor a klubbokban amúgyis többnyire kibírhatatlan hőség
uralkodik, kellene csinálni egy szabadtéri bulit valahol, csak persze
eddig ebben
is
a szokásos helyszíngondok akadályoztak meg minket. Most azonban, tudva,
hogy a végre tényleg rendszeressé vált havi partyk a Yuk nyári szabadsága
miatt augusztus környékén amúgy is szünetelni fognak átmenetileg,
elhatároztam, hogy kicsit komolyabban nekiugrok a témának és szerencsére,
a NegativeArt főnök Zero segítségével, pár nap alatt
lett is helyszín, ráadásul nem is akármilyen, hanem az egyébként ugyebár a
város egyik legjobb koncerttermét is magában foglaló A38 állóhajó
tetőterasza, ahol egész nyáron szabadtéri bulik vannak a legkülönbözőbb
stílusokban, a reggae-től a techno-n át az electro-ig. Mivel az év többi
bulijában ugyebár a visual kei és az egyéb japán rock cuccok játszák a
főszerepet, meg mivel amúgyis jóideje tervben volt egy olyan party ahol az
egyéb zenék vannak előtérben, ezért természetes volt, hogy nah, akkor ezt
majd itt lehet végre megvalósítani, főleg, hogy a helyhez, meg a nyári
hangulathoz is sokkal jobban passzolnak a lazább, táncikálósabb zenék,
mint a vk zúzda. No persze volt előzménye már a dolognak, mert ott volt a
pokoli jól sikeredett szilveszteri party, de ott
azért eléggé elcsúsztak a dolgok vk irányba egy idő után.
A mostani flyer egyrészt egy kicsit a szilveszeri mintájára készült,
másrészt a nyárias, bulizós, de ugyanakkor kellemes, nyugis, szabadteres
hangulatot próbálta meg hozni és most kivételesen kétoldalas volt, hátul
kicsit bővebb infóval a rendezvény hátteréről, az egész esemény alapjául
szolgáló
Tilos
Rádiós műsorról, nomeg a várható zenei kinálatról, a random érdeklődők
számára, akik nem feltétlenül vannak képben, hogy miről is akar szólni ez
a party. Az utolsó pár napban gyanakodva figyeltük az időjárást, nomeg az
előrejelzéseket és a péntek, meg szombat még eléggé vészjósló volt, sok
esővel és kisebb szélviharokkal, ami nagyon nem jött volna jól nekünk, még
úgy sem, hogy a tető jórészt fedett, de szerencsére most az egyszer igaza
volt az időjósoknak és vasárnapra ennek nyoma sem maradt. Ellenben
kánikula sem volt, ami biztosíthatta volna éjjelre a kellemes, nyári
langymeleget, így kissé (később
pedig egyre kevésbé kissé) hüvös időnk
volt, node még mindig inkább ez, mint valami kis kompakt tornádó és
hurrikán. Mivel az A38 új helyszín volt számunkra, nomeghát mégiscsak a
város egyik legjobb helye, kicsit aggodalmaskodtam, hogy jól süljön el
minden, meg, hogy ne legyen semmi gond, de mikor odaértünk szűk egy órával
a kilences kezdés előtt és összeismerkedtünk a helyiekkel, kezdtem
megnyugodni, hogy ahh, nem lesz itt semmi probléma és végül tényleg a
lehető legjobban alakult minden. Most, az NS bulikkal ellentétben egy
lemezjászót is beüzemeltünk kisebb kalandok árán és mire elértünk addig,
hogy kipróbálgassuk, hogy mi hogy szól már majdnem kilenc volt, így az
első betévedők még laza, jazzesebb hip-hop darabok kiséretében
bóklászhattak fel a tetőteraszra.
A belépő az itteni programoknál megszokott 500 forint volt, ami azonban
inkább csak névleges, mivel az egész
l efogyasztható
volt a pultban, tehát végülis gyakorlatilag ingyenes volt az egész. Ennek
köszönhetően felbukant egy-két eléggé... furcsa alak, akiknek esélyes,
hogy szinte mindegy volt, hogy éppen hol is vannak, de végülis zavarni nem
igen zavartak senkit különösebben, ellenben egyéb, random érdeklődőkből
relatíve kevés volt, így nagyrészt most is az NS bulikban megszokott
közönség volt jelen. Eleinte még kicsit nehézkesen indulgatott be a party,
mert még nem is voltunk túl sokan, meg ugyebár a zenék sem voltak közelsem
azok a közismert közkedvenc tipusok, mint a vk bulikban és talán ha
két-három ember táncolgatott itt-ott, de pár ismertebb szám után szépen
lassan kezdett felengedni a hangulat és egy idő után elértünk odáig, mint
szilveszterkor, hogy kb mindegy, hogy mi szólt és milyen stílusból, amig
táncolható volt, addig táncoltak is rá jópáran, legyen az akár indie-rock,
akár dancehall, akár Shibuya-kei, akár valami elborult drum'n'bass /
breakcore keverék. Akik éppen nem mozgolódtak azok pedig az ismerősökkel
cseverésztek valahol, vagy a pult előtti részen, vagy az azzal szemben
levő, külön kis körbekerített DJ pult környékén, vagy akár lent, a hajó
orrában levő másik pult körüli asztaloknál.
Volt egy mini táncbemutató is, a Kat-Tun egyik számára (Don't U Ever
Stop), amiről én sajna sikeresen lemaradtam, zeneileg pedig
nagyjából minden előfordult ami előzetesen be lett igérve, habár Ji néha
kicsit talán
túlzottan
elcsúszott vk / goth-industrial / boy-band irányba. Ahogy haladtunk előre
az éjszakában, úgy telt meg egyre jobban és jobban a hely és végül, habár
előzetesen azt hittem a vasárnap és a nem megszokott zenei kínálat miatt
kevesebben
leszünk
a megszokottnál, végül bekövetkezett az, amire végképp nem számítottam és
újabb rekordot döntöttünk és végül kicsit több mint négyszázan voltunk.
Habár a tető első ránézésre nem néz ki olyan nagynak, igazából
kifejezetten tágas, nomegott vannak a fentebb is emlegetett egyéb részei
is a hajónak, ahol szintén nagy volt a nyüzsgés, vagyis szerencsére
egyáltalán nem volt nyomakodás, hanem szépen kényelmesen elfértünk a
váratlanul sok ember ellenére. Volt most is jópár előzetes és helyben
befutott request, többek közt szerepelt a kérésekben Kenchi Asai, Namie
Amuro, Tokyo Ska Paradise Orchestra, Puffy, Boom Boom Satellites, nomeg az
este egyik fénypontjának számító Tokyo Drift remix,
ami elég durva tücc-tücc technoként indul, amire persze eleinte nem nagyon
ugrált senki (pedig milyen jó dolog is az...!), de mikor szépen
fokozatosan, darabonként előkavargott a
dübörgés alól az eredeti szám
alapdallama és énekrésze, akkor azonnal beindult az össznépi tombolás.
Ezen kívül előkerült az ősrégi bakelit kislemezek közül is néhány (Momoe
Yamaguchi, valamint egy hatvanas évekből származó Judy Ongg korong),
melyekre szépen el lehetett andalogni és romantikázni, meg amúgyis
sikerült azért elég változatosra alaktani a zenei felhozatalt. No persze
voltak azért elmaradások is, volt amiből több volt betervezve jóval, csak
időközben valahogy kimaradt, elfelejtődött, az electroclash vonal pedig,
max a valamennyire oda tatozó Aural Vampire számokat leszámítva, végül
sajna teljesen kimaradt, amiért azért kár, de majd egyszer pótoljuk azt
is.
Mert természetesen, köszönhetően nagyrészt annak, hogy ilyen meglepően
sokan voltunk, nagyon esélyes, hogy
lesz
még ennek folytatása, főleg, hogy az utólagos visszhang is nagy többségben
pozitív volt és aminek külön örültem, hogy a közönség alapvetően vk-sabb
beállítottságú része felöl is szinte csak olyan reakciók érkeztek, hogy
jól érezték magukat és nem igazán bánták, hogy most szinte teljesen
kimaradtak a többi buliban megszokott zenék. Hogy ez a folytatás mikor
lesz, azt egyenlőre nem tudjuk, de esélyes, hogy most is megpróbálunk
összehozni valamit szilveszterre, nomeg persze az száz százalék, hogy jövő
nyáron is lesznek majd hasonló szabadteres megmozdulások. Addig is,
szeptember és október a japán goth / industrial koncerteké (nomeg az
animecon afterpartyé) lesz, utána pedig természetesen újra beindulnak a
különálló Nippon Shoxx partyk is. Alább pedig szokás szerint tracklista,
flyer, banner, miegymás.

(klikk a képekre a nagyobb verzióért,
ide pedig a anigif
változatért)

*Case #1
DJ Mitsu The Beats-Right Here feat. Dwele (Seoul City Remix)
Big Joe-In The Darkness
Yousuke Nakano-Foggy Night
Nipps-God Bird (Album Mix) feat. Dev Mob X, KB, XBS, Gore-Tex
Paradise Yamamoto & Tokyo Latin Mood Deluxe-gyutto! gyutto! dakishimete!!
Paris Match-Saturday Night
Halfby-Cool Harb
DJ Mitsu The Beats-Rendezvous (Monk's Revolution Remix)
Anna Tsuchiya (Anna inspi Nana (Black Stones))-Ah Ah
Love Psychdelico-O
Orange Range-Viva Rock ~Japanese Side~
Aural Vampire-Innsmouth
BoA-ID:Peace B
Namie Amuro-Full Moon
NEWS-sayaendo
Susumu Yokota-Endless
Cro-Magnon-kai-ho
Mondo Grosso-Shake Ya Body
Susumu Yokota-Your Body So Beautiful (Jark Prongo Mix)
Boom Boom Satellites-Six Forty Five
Blankey Jet City-Sea Side Jet City
LM.C-Bell The Cat
Cycheouts Ghost-Yellow Fantazy
*Ji-chan #1
cali=gari-oto sex ver 1.5
Cycheouts Ghost-Metalin
Metronome-fukigen na Android
Caramel-Caramelldansen
The Flippers-Hootchie Cootchie
Starkly Ice-Take Me To Paradise
TM Revolution-Resonance
Glay & EXILE-Scream
Tackey & Tsubasa-yume monogatari
DBSK-Tri-Angle
Kat-Tun-Don't U Ever Stop
Teriyaki Boyz-Tokyo Drift
JOPD-My Style
Rhymester-Heat Island feat. Fire Ball
Lexy-Tomboy
DJ Technorch-Schranz X
Demonoid 13-Sinister Circle
Közi-kaikou
Mucc-bouzen jishitsu
DéspairsRay-Dears
Merry-kimatteru taiyou
*Case #2
Yoshii Kazuya-Biri
Blankey Jet City-Saturday Night
Suite Chic-"Uh Uh,,,,,," feat. AI
Foxxi MisQ-Tha F.Q's Style feat. Jin
Kat-Tun-She Said
Gicode-G.I.C.O.D.E
Koda Kumi-Get Up & Move!!
Corn Head-Who Got Fat A Pum Pum
Fire Ball-Fist And Fire
Cycheouts Ghost-Justice
OVe-NaXx-Wabisabi Violence
Judy Ongg-yuuhi no koi
Aural Vampire-Preservative Woman
Metronome-Gimmicks
Buck-Tick-Do The 'I Love You'
Kana-Chocolat
Captain Funk-Kung-Fu Ska
Tokyo Ska Paradise Orchestra & Puffy-hazumu Rhythm
Pushim-Hey Boy
Boom Boom Satellites-Dive For You
Teriyaki Boyz-Tokio Drift (Marc Van Quest & BMB Brother's Mix)
Goth-Trad-Back The Chill
Zeebra-Do What U Gotta Do feat. AI, Namie Amuro & Mummy-D
Norisiam X-Pop Them Bottles (album mix)
Tokona-X-Dirty Go Around feat. Asm
*Ji-chan #2
Puffy-Boogie Woogie No.5
Kagrra-kotodama
???
Miyavi-Neo Visualizm
Jealkb-Metronome
One OK Rock-karasu
Eve Of Destiny-Nervous And Innocence
Malice Mizer-Color Me Blood Red
Moi dix Mois-Pessimist
Malice Mizer-Beast Of Blood
Gackt-Vanilla
1TYM-1TYMillennium
DBSK-Rising Sun
Ya-Kyim-My Ex-Boyfriend
Teriyaki Boyz-Cho Large
Golf & Mike-Fight For You
*Case #3
Capsule-Idol Fancy (feat. Hazel Nuts Chocolate)
Pizzicato Five-Playboy Playgirl
Kenichi Asai-Atomic Bomb And Milk Shake
Yoshii Lovinson-Phoenix
Maximum The Hormone-chu chu Lovely muni muni mura mura purin...
Ayumi Hamasaki-Moments (x DJ Kentaro)
Namie Amuro-No
Lisa-It's On
D.M.C-D.M.C
Momoe Yamaguchi-Play Back Part 2
Aural Vampire-Darwave Surfer
AnCafe-Maple Gunman
United Future Organization-The Planet Plan
Jin (Kat-Tun)-Lovejuice
Tokyo Panorama Mambo Boys-Pachinko
Cycheouts Ghost-Buddha Step Dub |