Nippon Shoxx #12
JRock / Visual-kei Party

2009~Január~30 - 21:00

Kék Yuk (Bp. Fényes Adolf utca 28)

DJk: Case & Ji-chan

 

A nagyon jól sikeredett kis évzáró party után szűk egy hónappal máris lezajlott 2009 első Nippon Shoxx bulija, ami viszont majd negyed éves kihagyással követte az előzőt, ami még november elején volt. A hosszabb szünet miatt mostanra nem is igazán próbáltunk kiagyalni semmi plusz programot, a mindenféle extrák és meglepetések az év későbbi bulijaira maradnak majd, most csak a szokásos felállás volt, vagyis mindenféle random ezzel-azzal kevert visual kei / JRock party kilenctől hajnal öt körülig. A hangcucc belövése alatt, nomeg nyitás előtt és közben most éppen különböző régi meg új dubstep cuccok szóltak és tesztelték a Yuk mélynyomóinak türéshatárát, aztán a legközdedvencebb Demonoid 13 számmal vette kezdetét maga a buli. Mivel a legutóbbi NS óta jópár új lemez jelent meg, nomeg amúgyis volt még mit pótolni a relatíve újabb zenekarok dolgaiból, ezért megint becsúszott elég sok eddig nem (vagy nem nagyon) játszott ez-az, például Deluhi, Screw, Dio és a korábban, ki tudja miért, meglehetően elhanyagolt Rentrer en soi, a régebbi kedvencek újabb dolgai közül pedig a legutóbbi Gackt single, Miyavi remixlemeze, nomeg a szilveszterkor, évkezdőnek már egyszer ellőtt új Buck-Tick szám bukkant fel többek közt.

     

A régi és új vk és JRock zenék mellett természetesen, ahogy szoktak, becsúsztak a szokásos egyéb dolgok is. Most, a Ji féle durvább tüccögések, nomeg a mindig jelenlevő JPop / KPop cuccok mellett a Japánban mostanság egyébként is hatalmas divatját élő electro vonal került elő a Capsule, Aira Mitsuki és The Lowbrows számainak, nomeg a már emlegetett Miyavi remixnek köszönhetően. Mivel a Gazette pont ezen a napon ünnepelte megalakulásának hetedik évfordulóját, ezért volt egy mini blokk az ő számaikból, plusz előkerült a Merry egyik enka-feldolgozása, ami meg végül egy icipici retro kitérőbe torkollott. De persze azért természetesen a vk vonalé volt a főszerep, meg az olyan standard kiegészitőké, mint az Aural Vampire, Maximum The Hormone, vagy a Boom Boom Satellites. Megint jó sokan voltunk, ugyan nem rekordmennyiségben, de a mostanság megszokott háromszáz körüli létszám megvolt most is. A hangulat is abszolút jó volt megint és majd' végig nyüzsgés volt a tánctéren, illetve olyan három körülig kb., amikorra azért a többség már kicsit befáradt a sok ugrabugrától, meg el is kezdtek elszállingózni az emberek, de a népszerűbb darabokkal persze még ekkor is simán lehetett tömegnyomort okozni. A megszokott retro-enka befejezés kivételesen elmaradt (igaz, most a buli közben is voltak ilyesmik), majd legközelebb, vagyis február 27-én pótolva lesz az is. Akkor amúgyis a megszokottnál kicsit oldschoolabb buli lesz, no persze nem enkára kell gondolni, csak a régebbi visual kei közkedvencek fordulnak majd elő az utóbbi egy-két év bulijaiban megszokottnál nagyobb mennyiségben. Szóval aki hiányolta mostanában az olyan bandákat a Nippon Shoxxokról, mint a Shazna, a Siam Shade, a Baiser, a Laputa, a Pierrot, vagy a többi kilencvenes években fénykorát élő kedvenc, az most pótolhat majd, de persze ezek mellett ugyanúgy szerepelnek majd az újabb közkedvencek is, mint máskor, szóval azoknak sem kell aggódnia a zenei felhozatal miatt, akik inkább a mostani csapatokat kedvelik.

Klikk a nagyobb verzióért:

Kapcsolódó linkek:
Kék Yuk/Vörös Yuk

Nippon Groove @ MySpace (a galéria részben az összes korábbi party flyerével)

Tracklista:

*Case
Cycheouts Ghost-Buddha Step Dub
Goth-Trad-Clown
Demonoid13-Sinister Circle
Gothika-Lage Kakeshi Doll
Girugamesh-evolution
Buck-Tick-Nalsis
Malice Mizer-Au revior
Gackt-Ghost
Merry-Charlie
Dir en grey-aoi tsuki
Alice nine.-''13''
Versailles-Suzerain
Deluhi-Baby Play
Phantasmagoria-Neo Ark
Yousei Teikoku-kokou no sousei
Boom Boom Satellites-Morning After
Capsule-Jumper
The Lowbrows-Linda is Tonight
Aira Mitsuki-Rock And Roll Is Dead
Miyavi-ippiki ookami ron (Remixed by TeddyLoid)
Kat-Tun-Don't U Ever Stop
Koda Kumi-Driving
DéspairsRay-Horizon
The GazettE-Leech
UnsraW-"9"
Maximum The Hormone-chu chu Lovely muni muni mura mura purin purin boron...

*Ji-chan
DJ Technorch-Schranz X
Yoji Biomehanika-Hardstyle Disco
Zatox-Bad Time
DJ Technorch-Shangrila
Malice Mizer-Baptism Of Blood
Redalice-Taboo Tears You Up
Lexy-eh song ee
Teriyaki Boyz-Tokyo Drift
NEWS-sayaendo
DBSK-Oh
Tank-KO One
Malice Mizer-Beast Of Blood
lynch.-Enemy
Vidoll-boku, shimobe
Vidoll-boku boku
Dué le quartz-Rodeo
Dir en grey-Obscure
Mucc-bouzen jishitsu
X Japan-Orgasm
Luna Sea-Rosier
TM Revolution-Resonance
Caramell-Caramelldansen
Joe Banana-Dum Dum Pistol
Tokio-sorafune
Gackt-Vanilla
Matenrou Opera-honey drop
Kagerou-XII Dizzy
Imitation PoPs Uchu Sentai Noiz-Bad Music Freaks
Madeth gray'll-[Zwei] dataisya to moumokuna tyuuzetsuzi..

*Case
Cycheouts Ghost-Live@Dubstep Rude 080222 / track 14
Gazette-Filth in the Beauty
Gazette-zetsu
Gazette-toguro
Dir en grey-reiketsu nariseba
L'Arc~en~Ciel-kasou
Buck-Tick-Galaxy
Kishidan-Never Land
Sherbets-Ray
The Yellow Monkey-Shock Hearts
Aural Vampire-Vampire Ecstasy (Remixed by Kohki from Destruct System)
Baal-Bloody Logic Communication
Metronome-zetsubousan
Miyavi-sakihokoru hana no you ni -Neo Vizualizm-
LM.C-Chemical King-Twoon
Screw-Gather Roses
Maximum The Hormone-zetsubo Billy
DBSK-Mirotic
Koda Kumi-show girl
D.M.C.-D.M.C.
Anna Tsuchiya-Rose
An Cafe-koritsu Hospital
Asian Kung-Fu Generation-haruka kanata
NEWS-chirarizumu
Alice nine.-Rainbows
Pierrot-Mad Sky
Dio - distraught overlord--Carry Dawn
Penicillin-Rainbow
SuG-Love Scream Party
Merry-isezakichou Blues
Momoe Yamaguchi-Play Back part 2
CCB-Romantic ga tomaranai
Vamps-Love Addict
Nightmare-Raison d'etre
Dir en grey-Machiavellism
Versailles-Zombie
Boom Boom Satellites-Easy Action

*Ji-Chan
Seo Taiji-I Know
Fahrenheit-chu shen ru hua
Tomohisa Yamashita-daite Senorita
DBSK-Rising Sun
Orange Range-ikenai taiyou
Merry-Japanese Modernist
Malice Mizer-Illuminati
Malice Mizer-gensou rakuen
DéspairsRay-In Vain
Vidoll-mayura pisaroto
Hide-Bacteria
Soft Ballet-Optimal Persona
Gazette-Shadow VI II I

*Case
Thee Michelle Gun Elephant-Dust Bunny Ride On
Rentrer en Soi-Baptism
Deluhi-Freedom
Girugamesh-owari to mirai
Buck-Tick-Cream Soda
Anna Tsuchiya-Ginger
LM.C-Bell the Cat
abingdon boys school-Howling
Babylon-Little day & Little life
Euthanasie-Delusions a go go!!
Aural Vampire-Preservative Woman
The Lowbrows-Stay Faceless
Kat-Tun-Lips
exist-trace-Judea
Gackt-Redemption
X Japan-X

*Ji-chan
Glay-yuuwaku
Malice Mizer-Color Me Blood Red