Nippon
Groove Szilveszter 2008-2009
2008 December 31 - 21:00
Könyvtár Klub
DJk: Case & Ji-chan
Miután a 2007 végi szilveszteri
party minden várakozást felülmúlóan jól sült el, nem is volt kérdéses,
hogy most, hogy megint eltelt egy év, újfent egy Nippon Groove bulival
zárjuk majd az esztendőt. Ezek ugyebár abban különböznek a Kék Yukban futó
Nippon Shoxx partyktól, hogy míg ott a visual kei, meg úgy általában a
rock van előtérben, itt (amellett, hogy persze van itt is olyasmi)
sokkalta vegyesebb a zenei kínálat és szó szerint mindenféle Japánban
meghonosodott műfaj előlerül, amire lehet tánconi, meg bulizni. Míg az
első szilveszteri megmozdulás előtt még elég sokan voltak akik kicsit
aggódtak, hogy milyen is lesz ez a vegyes-zenés dolog, miután az, nomeg a
nyári folytatása is igen jól sikerült, most már
nem igazán volt ilyesmi kétkedés, éppen ellenkezőleg, sokan direkt a
megszokottól eltérő stílusa miatt várták a bulit.
A helyszín kérdése elég sok fejtörést okozott, mivel az Astoriánál, az
ELTE épületében található Könyvtár Klub már előző szilveszterkor is kicsit
szűkösnek bizonyult, pedig akkor "csak" nagyjából százhatvanan voltunk,
most ellenben (főleg a nyári NG négyszáz fős rekordja után) lényegesen
több emberre számítottunk. Végül azonban mégiscsak maradtunk a régi
helyen, amiben nagy szerepet játszott az, hogy amikor kora ősszel dönteni
kellett a dologról, úgy volt, hogy az év végéig befedik és a klubhoz
csatolják a bejárat előtti, lépcsőben végződő részt, ezzel jócskán
megnövelve az alapterületet. Ez azonban végülis nem történt meg és mi
ekkor kezdtünk aggódni, főleg, hogy már késő lett volna más helyszín után
kutakodni. Emiatt is nem volt végül különösebben túlhirdetve az esemény, a
cukker kis télies flyer is csak a legalapvetőbb helyekre került ki online
(érdekes, hogy ennek ellenére bekerültünk az origo szilveszeri
ajánlójába is, ami azért nem semmi dolog, főleg, hogy mennyi rengeteg
buli volt városszerte amiről egy szó nem esett ott). Végülis azonban az
aggodalom alaptalannak bizonyult és, ha picit néha szűkösen is, de pont
elfértünk, annak ellenére, hogy nagyjából százzal voltunk többen mint
tavaly.
A kezdés szokás szerint kilencre volt kiírva, de már mikor egy órával
korábban megérkeztem, akkor is több kis, ruházat és frizurák alapján
eléggé egyértelműen a
mi
bulinkat becélzó társaság gyülekezett az Astoria aluljáróban. Az ELTE
portája mellett befordulva konstatáltam, hogy semmi nem változott,
továbbra sem igen égnek az egyetem épületei között levő lámpák, így majd
teljes sötétben kell átbotorkálni az udvaron a klubhoz levezető
lépcsőkhöz, de legalább hó nem volt mint előző évben, így maga a lépcső
most kevésbé volt életveszélyes. Bent se változott sok minden, de az azért
látszott, hogy kicsit kipofozták a helyet, nomeg az asztalok, most sokkal
praktikusabban voltak elrendezve, aminek nem kis szerepe volt abban, hogy
végülis elfértünk és még a legnagyobb csúcsforgalomban sem volt gond az
eljutás a terem egyik végében levő DJ-pulttól és tánctértől a túloldalon
levő bárhoz, ami pedig előző évben felért egy kisebb fajta
artistamutatvánnyal.
A hangcuccal volt némi para, mert mikor kipróbáltuk Ji-vel, hogy minden
megy-e rendesen, kiderült, hogy a hangfalak közül össz-vissz egy szól, de
a helyiek szerencsére pár perc kábelbogarászás után megoldoták a
helyzetet,
habár
a mélynyomók később, a buli alatt is rendszeresen elszálltak, amit
menetközben igyekeztünk korrigálni, de szerencsére komolyabb fennakadást
nem okozott végül ez sem. Nem sokkal fél kilenc után, mikor végre sikerült
mindent helyrepofozni és a jegyszedők is megvoltak a készülődéssel, ki is
nyitottunk, mivel ekkorra már jókora sor kígyózott a bejárat előtt. A
belépő egyébként, az előző évhez hasonlóan, újra 2500 volt, amiből most
hatszáz forintot lehetett lefogyasztani a pultnál, vagyis a jegyet
helyettesítő karszalag mellé mindenki kapott egy csini kis kupont is. A
tömeg vicces módon, a legutóbbi Nippon Shoxx bulihoz hasonlóan, most is
pont akkor kezdett el beözönleni, amikor az addig döcögő belassult reggae
és hiphop zenék után a minimalista, küttyögős The Misidia Monarchy remix
került be Akiko Kiyama-tól és végül maradt is ez a vonal a hivatalos,
kilenc
órai nyitásig, meg még utána is egy ideig, amíg a bejárat előttől egészen
az udvar közepéig kanyargó sor el nem fogyott. Ezután a tücc-tücc techno
vonalat szépen, fokozatosan felváltotta a már közönségbarátabb
disco-electro irány, amire páran már el is kezdtek mozgolódni, míg a
többség még az igen gyorsan betelő ruhatárral és a helykeresgéléssel volt
elfoglalva. Végül, ahogy várható volt, a Boom Boom Satellites Exposed
albumának nyítódarabja és az utána következő Aural Vampire szám volt az,
ami úgy igazán beindította a dolgokat
és
innentől kezdve egészen hajnalig nem volt olyan, hogy üres lett volna a
tánctér. A zenék a két korábbi NG bulinál is vegyesebbek voltak és
jópárszor kalandoztak el olyan előadók dolgai felé, akiket esélyes, hogy
nem sokan ismertek, de vagy az összegyűlt közönség volt most nagyon
nyitott, vagy a hangulat volt annyira jó, hogy szinte mindegy, hogy mi
szólt, amig táncolható volt a zene, addig táncoltak is rá egy csomóan. És
a táncolhatóság volt végig a fő szempont, szóval azzal sem lehetett gond,
így már jóval éjfél előtt tetőfokára hágott a hangulat és nem is igen
mozdult el onnan sehova.
Ji
egyrészt
most is előszedte olyan standard darabjait, mint a 2008 NS bulijainak
egyik legnagyobb közkedvencévé vált Tokyo Drift, nomeg DJ Technorch és
társainak hardcore cuccai, egyébként pedig ő vitte nagyrészt a KPop,
boyband és vk vonalat az este, s iccaka folyamán. Mindeközben én
össze-vissza csapongtam a legkülönbözőbb műfajok közt: nálam is becsúszott
némi JPop, valamint volt persze Shibuya-kei, RnB, dancehall, indie-rock,
drum'n'bass (Cycheouts Ghost, yeah!), electro (Capsule természetesen), ska
(igaz, ebből most csak a standard Tokyo Ska Paradise Orchestra), plusz
egy-két egyéb ez-az, mint pl. Rip Slyme és Halcali. Éjfél környékén azért
nálam
is előkerült a vk/JRock vonal, viszont természetesen a Nagy Pillanat előtt
pár perccel elhallgatott a zene, hogy mindenki felfigyeljen arra, hogy
hohó, mindjárt új év lesz, nomeg becélozza a bárpultot a speckó,
százforintos pezsgőért. No, jó, igazából nem igaz, hogy teljes csend lett
volna ezen idő alatt, mivel, kihasználva, hogy senki sem figyel arra, hogy
mi is szól, becsempésztem egy maratoni Merzbow remixet, vagyis a
legeslegelső Marco Polo Club-os Nippon Shoxx előzmény warm-up-ja óta
először, újra volt zajzene is egy buliban.
Tanulva a tavalyi esetből, amikor az egyetem wifi-je, nagyszerűen
időzítve, pont éjfél előtt szállt el, ezzel elszabotálva a betervezett
visszaszámlálást és káoszt okozva, mert senki nem tudta, hogy az
össze-vissza járó órák közül melyik is a pontos, most még otthon
beállítottam egyet másodpercre pontosra, plusz összedobtam egy percnyi
pittyegést, ami le is ment 23:59:00 kezdettel, hogy garantáltan ne
csússzon semmi hiba, s bizonytalanság abba, hogy mikor is kezdődik 2009.
Éjfélkor kitört a nagy koccingatás, ölelkezés, hurrázás, miközben a
háttérben továbbra is a Merzbow szám zúgott a maga vidám monotonságában.
Amikor kicsit csitultak a kedvélyek, előkerült a leges-legvadonatújabb
Buck-Tick dal, ami annyira friss, hogy még csak PV-ripként létezik, de
aminél logikusabb választást amúgy sem lehetett volna kitalálni
évkezdésnek. Ezután egy kicsit maradt még a rockosabb vonal, majd újra
beütött az eklektika.
A következő kalandosabb rész a spontán Para Para blokk volt, ami nem volt
betervezve egyáltalán, de a PP fanatikusok, amint meghallották, hogy
EuroBeat megy, azonnal lecsaptak a lehetőségre és elkezdték a
korreografált kalimpálást, amihez persze azonnal csatlakoztak még jópáran,
instant tánciskolává változtatva a DJ pult előtti részt. Ekkorra egyébként
már szépen belaktuk az egész
klubbot,
kialakultak a kis asztaltársaságok, hegyekben álltak a kabátok mindenhol,
hátul, az oszlopok mögött és a mindig foglalt csocsóasztal mellett, a
foteles rész is tele volt, a pultnál is állt a sor, a ruhatár és a kissé
gyanús állapotban levő, de egyébként is igen lepukkant wc-k körüli részen
is mindig nyüzsgés volt, de még kint, a bejárat előtt is majd mindig volt
valaki, a nagy hideg ellenére, habár oda azért inkább csak azok
merészkedtek, akik rosszul voltak, vagy némi friss levegőre vágytak a bent
gomolygó füstös izé helyett. Nomeg természetesen a tánctér is tele volt
mindig, ahol aszerint váltakozott az ugráló társaság összetétele, hogy
éppen milyen zene ment, de voltak akik tényleg majd végig ott voltak,
függetlenül attól, hogy éppen vk ment, vagy RnB, vagy éppen d'n'b. Úgy
nagyjából három körül kezdett szépen lassan fogyogatni a tömeg, de még az
ötórás befejezésnél (ami persze megint egy őslelet enka volt) is egész
sokan maradtunk.
Vagyis szerencsére sikerült megint egy nagyon korrekt kis évzáró bulit
összehozni, remélhetőleg 2009 végén majd újra összejön a dolog, hogy hol
az még persze kérdéses, itt max akkor maradunk, ha tényleg megvalósul
addig a bővítés. De persze addig is lesz egy halom party, remélhetőleg
koncertek is, a tervek szerint a nyári, szabadtéri NG bulikból is
sorozatot csinálunk idén, vagyis megint nagyon eseménydús kis évünk lesz.
Legközelebb január 30-án találkozunk, 2009 első Nippon Shoxx-a alkalmából,
a Kék Yukban, addig is újfent Boldog Új Évet mindenkinek és reméljük
mindenki aki eljött a kis szilveszteri összejövetelre legalább olyan jól
érezte magát mint mi.

*Case
Akiko Kiyama-The Misidia Monarchy (JLPS Remix)
Ackky-River Side
Cycheouts Ghost-Nodule Point
Junji Kanari-Megasamete
Co-Fusion-Acorn
Sora a.k.a. DJ Sodeyama & Gonno-I'm Not
Nagano Kitchen-Asama (West)
Coldfeet-Boom, Clang, Bang (Morel Remix)
Kaz Nishimura-Bleeper
Cro-Magnon-kai-ho
Capsule-The Time Is Now
Boom Boom Satellites-Upside Down
Aural Vampire-Preservative Woman
Comoesta Yaegashi vs. Paradise Yamamoto-Latin Panic!
Captain Funk-Twist & Shout
Fantastic Plastic Machine-Please, Stop!
Koda Kumi-Get Up & Move!!
DBSK-Mirotic
Foxxi misQ-Luxury Ride (feat. Zeebra)
Norisiam X-Pop Them Bottles (album mix)
Malice Mizer-Beast Of Blood
Kat-Tun-Lips
Blankey Jet City-Spaghetti Hair
The Telephones-sick rocks
*Ji-chan
DJ Doc-Play
Iosys-Doll Gabber
Caramell-Caramelldansen
Akira Yamaoka-April Fool's Song
Malice Mizer-Illuminati
D'espairsRay-In vain
metronome-isshukan
DBSK-Rising Sun
Big Bang-Number 1
Teriyaki Boyz-Tokyo Drift
NEWS-sayaendo
Tomohisa Yamashita-daite Senorita
DBSK-Tri-Angle
Seo Taiji and Boys-Nan Arayo
Dir en grey-Obscure
Malice Mizer-N.p.s N.g.s
*Case
the GazettE-Leech
Girugamesh-Evolution
Boom Boom Satellites-Shut Up And Explode
Metronome-zetsubousan
Maximum The Hormone-chu chu Lovely muni muni mura mura purin purin boron
nururu rero rero
Vamps-Love Addict
OVe-NaXx-Ovekeyashiki
Merzbow-Elephants Memory (Panasonic Remix)
-- 2009! --
Buck-Tick-Galaxy
Alice nine-Rainbows
Sadie-Psychedelic Chemical Movie
Dir en grey-Clever Sleazoid
Kenichi Asai-Atomic Bomb And Milk Shake
Kyoko Fukada-kimi no hitoni koyshitru
Kiki & Kika-Easy Busy (Different Version)
Galulu-Boom Boom Meccha Maccho!
Joe Banana-Dum Dum Pistol
Domino-Play With The Numbers
Franz Tornado & Yamanba-Girls-Ganguro
DJ Ozma-Age Age Every Night
AAA-Let It Beat
Art-School-Illmatic Baby
Capsule-Megalopolis
Koda Kumi-Taboo
Lisa-It's On
Munehiro-Boom Boom Dancehall!!
Fire Ball-999rulaz
Cycheouts Ghost-Hit Man (DJ Indra & Blizzard Mix)
*Ji-chan
Cycheouts Ghost-Yellow Fantazy
DJ Technorch-Japanese Hardcore
Fanatic Crisis-Pacifist
Rhymester-Heat Island feat. Fire Ball
Ska Ska Club-Sound Connection
Gackt-Vanilla
Tank-KO One
Ayumi Hamasaki-Moments (x dj KENTARO)
Aural Vampire-Innsmouth
Kat-Tun-Keep The Faith
AnCafe-Maple Gunman
Fahrenheit-chu shen ru hua
Mucc-bouzen jishitsu
Gazette-anata no tame no kono inochi
GLAY-biribiri Crashmen
Seo Taiji-Internet War
D'espairsRay-Forbidden
Dir en grey–The IIID Empire
Anna Tsuchiya-Bubble Trip
Himitsu Kessha Codomo A-rettou jidai
DBSK-Oh
TM Revolution-Resonance
Merry-haraiso
Miyavi-shindemo Boogie-Woogie
Versailles-Zombie
Gazette-the $ocial riot machine$
Lee Jung Hyun-wa
*Case
Boom Boom Satellites-Easy Action
Capsule-MUZiC
Rub-A-Dub Market-Dem a Madness
Tokyo Ska Paradise Orchestra & Puffy-hazumu rhythm
Halcali-Cyborg oretachi
Capsule-Jumper
Aural Vampire-Darkwave Surfer
Rip Slyme-Bubble Trouble
Gazette-miseinen
Dir en grey-Stuck Man
Kana-Chocolat
Buck-Tick-Do The 'I Love You'
Kenichi Asai-Fixer
Soft Ballet-Optimal Persona
Cycheouts Ghost-What A Jungle
DJ 100mado (hyaku mado)-Gangsta Stone100
Koda Kumi-Juicy
Dabo-suupaabakkushan feat. Ai
Namie Amuro-Namie's Style
AAA-Q
TM Revolution-Hot Limit
Toshiya Arai-Sabre Dance (Khatchaturian) ~ Sabres Of Boss Mix
*Ji-chan
Miyavi-Neo Visualizm
Merry-Japanese Modernist
lynch.-Enemy
Gazette-Anti Pop
X-Orgasm
*Case
Anna Tsuchiya-Ah Ah
Mama Guitar-Thomas Is An Affected Man
Hazel Nuts Chocolate-Humpty Dumpty Rag
Yukio Hashi & Sayuri Yoshinaga-itsudemo yume o |