Nippon
Shoxx #11
JRock / Visual-kei Party
2008~November~7 - 21:00
Kék Yuk (Bp. Fényes
Adolf utca 28)
DJk: Case & Ji-chan
A nyárközepi, jubileumi, tizedik Nippon Shoxx után egy
kicsit pihenőpályára került a bulisorozat, egyrészt mivel augusztusban a
Yuk is zárva tartott, másrészt pedig mivel utána, ősszel két koncert is
volt (Sins Of The Flesh és Gothika), plusz ott volt egy animeconos
afterparty is, valamint az A38 tetőteraszos Nippon Groove. Vagyis így is
éppen elég sűrű volt a program és ezek mellé nem fért volna el még egy NS
buli is, viszont természetesen, ahogy vége lett a nagy hajtásnak, úgy
tértünk mi is vissza a kedvenc partysorozatunkhoz és a megszokott
helyszínhez. A flyerre megint volt több ötlet is, de persze végül újfent
valami egészen más sült ki belőle végül, mint aminek az elején indult a
dolog és ez egyik terv, a napilapra emlékeztető kinézet, valahogy a végére
amolyan női havilapszerűséggé alakult, borítón a romantikus szívtipró
Kamijo-val.
Az utóbbi pár koncert és buli rossz tapasztalatai alapján fel voltam
készülve, hogy valami gebasz biztos lesz a party elején és vagy a
technika, vagy a technikus nem lesz ott. Ehelyett, abszolút kellemes
csalódásként mire odaértünk fél kilenckor, már össze is volt szerelve a CD
/ keverő kombó, és a technikus is hamarosan átjött a Vörös Yukban folyó
punk mini-fesztiválról belőni a hangzást, így mire fél órával később
elkezdtek leszállingózni az első vendégek, menetkész volt minden és a
ruhatáras sorállást már a kedvenc Akiko Kiyama remixem festette alá
kellemesen súlyos hangerőn, amit egy kis Cycheouts Ghost és némi absztrakt
hip-hop követett. Utóbbiakat már előre megfontolt szándékkal választottam,
mivel azokból gyakorlatilag észrevétlenül lehetett átváltani a vadonatúj
Dir en grey lemez intrójára... és végül tényleg észrevétlenre sikeredett a
dolog, mert alig figyelt fel rá valaki, hogy "hoppá, ez Deg!", de persze a
Dozing Green-t már annál inkább megismerték a népek és azonnal megszállták
a táncteret.
A bulik zenei felhozatalára ráfért már egy kis frissítés, így jó sok új
zenével felfegyverkezve indultan neki az év
utolsó Nippon Shoxx-ának,
egyrészt olyan zenekarok dolgaival, akiktől korábban nem, vagy nem nagyon
ment semmi (mint az UnsraW és a Deluhi), de a közismertebb előadóktól is
igyekeztem legalábbis részben olyan számokat válogatni, melyek addig nem
túl gyakran fordultak elő. Így került elő példul az Alice In
Wonderunderground, az Ever Free vagy a Swallowtail On The Death Valley,
plusz emellé természetesen voltak újdonságok is, többek közt ez-az a nem
sokkal korábban megjelent új Girugamesh lemezről. Ji szintén hozott új
zenéket (pl. Awoi és Cellt), megvolt a szokásos techno felé kacsintgató
mini-blokk és most a buli-standard
Tokyo Driftből is egy újabb remix
került elő. Emellett az olyan, az NS-en megszokott zenei vonalból kissé
kilógó, korábbról esélyes, hogy gyakorlatilag majd mindenki számára
ismeretlen dolgokat is kifejezetten jól fogadta a közönség, mint az
Art-School,
vagy a The Telephones. Mindemellett most kimaradt jópár olyan
kicsit túljátszott buli-standard, mint a Filth In The Beauty, a What's Up
People vagy a Vanilla. A visszajelzések alapján a többségnek bejött a
kicsit újragondolt zenei felhozatal, az egy-két negatív vélemény ami
eljutott hozzám pedig többnyire azt rótta fel nekünk, hogy miért nem
ugyanolyanok most is a bulik mint kettő, három, vagy éppen négy évvel
ezelőtt, amit nem igazán értek, mivel azóta helyszínt is váltottunk,
sokkal többen is lettünk és rengeteg új zene jelent meg, vagyis ha
megpróbálnánk most is ugyanazt nyújtani, mint x évvel korábban, az a
múltba való görcsös kapaszkodás lenne és úgy esélyünk se nagyon lenne
fejlődni. Viszont ettől függetlenül, ha bárkinek bármiféle kifogása, vagy
javaslata van a bulikkal kapcsolatban, azt nagyon szívesen vesszük, mert
mindig a különböző visszajelzéseket figyelembe véve próbáltunk újítani és
változtatni, hogy olyan partykat tudjunk összehozni, melyek lehetőleg
mindenkinek tetszenek aki ellátogat a Yukba.
Most egyébként majd' pontosan háromszázan voltunk, ami persze kevesebb,
mint a nyári rekordok, de várható is volt, hogy az akkori extramagas
látogatottság a napsütés, jóidő és az iskolaszünetek elmúltával visszaáll
majd a tavasszal megszokott szintre. Ettől függetlenül persze most is
voltak új arcok... nomeg egy-két olyan dolog is aminek nem igazán
örültünk. Egyrészt a roppantmód balesetveszélyes tánctéri dohányzásra
sajna, bármennyire is próbálunk figyelni, mindig van pár példa, pedig
annyi rengeteg része van a klubbnak, ahol anélkül lehetne hódolni ezen
tevékenységnek, hogy összeégetnénk a többieket táncolás közben. A
másik meg, hogy mostanság kicsit túl sokan gondolják, hogy trendi dolog
mattrészegen bulizni (nem az egyébként). Annak a kifinomult, különlegesen
ügyes személynek pedig, aki a női vécében kitörte
a helyéről a
lehúzó karocskát, a klubtulajokkal egyetemben szeretnénk innen is gratulálni,
mivel ilyet még a széjjelcsusszant metaller- és punkközönség sem igen
produkált eddig. Nomeg legalább szólt volna az illető, hogy hoppábocsi,
van egy kis gebasz. Tehát egy-két embernek jó lenne kicsit kulturálódni
viselkedésileg. De persze a lelátogatóknak egy apró kicsi százalékával van
csak bármiféle gond, ők azonban ezzel sikeresen bezavarnak a nagy többség
szórakozásába is, akik a zene, a táncikálás, meg az ismerősökkel való
találkozás és bulizgatás miatt jönnek el a Nippon Shoxx partykra újra és
újra.
Ezeket az apróságkat leszámítva nagyon jóra sikeredett ez a buli is és
kösz mindenkinek aki ehhez hozzájárult a jelenlétével. A legközelebbi NS
előreláthatólag január legvégén lesz a Yukban (ahol egyébként mindig
változik, fejlődik valami: ősz elején a ledes, színes sztroboszkópok
jelentették az újdonságot, most pedig hihetetlenül látványos
lézerfényekkel, valamint egy rémesen rossz helyre pozicionált füstgéppel
újítottak éppen), közben pedig majd befigyel egy Nippon Groove party is
szilveszterkor, a tavalyról már ismert Könyvtár Klubban. Alább a szokásos
tracklista, azoknak akik szeretnének szemezgetni a buliban ment zenékből.
Klikk a nagyobb verzióért:

Kapcsolódó linkek:
Kék Yuk/Vörös Yuk
Nippon
Groove @ MySpace (a galéria részben az összes korábbi party flyerével)

Tracklista:
*Case
Akiko Kiyama-The Misidia Monarchy (JLPS Remix)
Cycheouts Ghost-Nodule Point
DJ Seen-Circulation
Akt The JN-January
Dir en grey-Sa Bir
Dir en grey-Dozing Green
DéspairsRay-Born
Versailles-Shout & Bites
Buck-Tick-Alice In Wonder Underground
Girugamesh-Break Down
emmurée-taihai Romance
An Cafe-Cherry saku yuuki
Lucy-J.B. Honey
Merry-Oriental BL Circus
J-Break
hide-Ever Free
Deluhi-Baby Play
Sads-Loveless Lover
Boom Boom Satellites-Easy Action
The GazettE-Swallowtail On The Death Valley
UnsraW-Addicted To It
Acid Black Cherry-Spell Magic
Alice nine.-Rainbows
Merry-saihate no Parade
Art-School-Illmatic Baby
Koda Kumi-Juicy
*Ji-chan
NEWS-sayaendo
Caramell-Caramelldansen
TM. Revolution-Resonance
Awoi-kodomo no uta
Mucc-bouzen jishitsu
Cellt-kibou no hikari
Luna Sea-Rosier
Malice Mizer-Illuminati [p-type]
X-Japan-Week End
Dir en grey-Garbage
DéspairsRay-Grudge
DéspairsRay-Grudge
Fanatic Crisis-Pacifist (GM extended mix)
DJ D-The Beuty And The Beat
Teriyaki Boyz-Tokyo Drift (DJ Joke's Official Klubb Mix)
DJ Technorch-Japanese Hardcore
Zatox-Bad Time
Malice Mizer-Color Me Blood Red
Kat-Tun-Keep The Faith
One OK Rock-karasu
Raphael-XXX shou
Gazette-Shadow VI II I
Tank-KO One
DBSK-Mirotic
DBSK-Tri-Angle
Fahrenheit-chu shen ru hua
Lee Jung Hyun-wa
*Case
Versailles-Zombie
Alice nine-Velvet
Sads-Feeling High & Satisfied
Anna Tsuchiya-Lucy
LM.C-Oh My Juliet
TOKIO-Transistor G Girl
Girugamesh-evolution
High And Mighty Color-ichirin no hana
Aural Vampire-Preservative Woman
The Telephones-sick rocks
Yoshii Lovinson-I Want You I Need You
Namie Amuro-So Crazy
Sisen-SaGa
Mucc-Fuzz
Dir en grey-The Domestic Fucker Family
Sadie-meisai
Gazette-wakaremichi
Miyavi-aho matsuri
Sads-Porno Star
Gackt-Mirror (Mars Version)
Kagerou-XII Dizzy
UnsraW-Social Faker
*Ji-chan
X-Japan-Orgasm
Dir en grey-New Age Culture
Yuki Kimura-Fall In You
Joe Banana-Dum Dum Pistol
The Piass-Fat Fetishism
Matenrou Opera-honey drop
Miyavi-Neo Visualizm
Glay-Two Bell Silence
Anna Tsuchiya-Bubble Trip
Gazette-Anti-Pop
Metronome-mittsu kazoero
Deathgaze-Abyss
DBSK-Oh
Megazone 23-senakagoshi ni Sentimental
Kat-Tun-Rhodesia
Merry-kubitsuri rondo
hide-Beauty and Stupid (Tokyo Ska Version)
Imitation PoPs Uchu Sentai Noiz-Bad Music Freaks
Lapis Lazuli-Awe of She
Gazette-Linda
X-Japan-I'll Kill You
ZZ-Be Survivor
Glay-yuuwaku
Mucc-daikiari
Babylon-In A Coop
*Case
Vamps-Love Addict
AnCafe-Super Rabbit
Asian Kung-Fu Generation-haruka kanata
Luna Sea-Shine
Dir en grey-umbrella
Girugamesh-owari to mirai
Pierrot-yuuyami Suicide
Alice nine.-Mirror Ball
Koda Kumi-Taboo
Aural Vampire-Darkwave Surfer
Maximum The Hormone-chu chu Lovely muni muni mura mura purin purin
boron...
Thee Michelle Gun Elephant-abakareta sekai
exist-trace-Judea
Aliene Ma'riage-B.I.S. (Balmy Illegal Society)
Boom Boom Satellites-Shut Up And Explode
Miyavi-Senor Senora Senorita
Vidoll-kichigai TV
Minagawa Osamu-kuroneko no Tango
|