Joined: 2007 Apr 03 Tue, 7:08 pm Posts: 8426
|
nem tudom, ez mennyire művészet, és ha egyáltalán az, milyen irányzatba lehet bepréselni, de itt van... cím nélkül (mint sok másik)  ja, a nagy kezdőbetűket nem írtam az eredetiben, ebben sem fogom kijavítani, előre is bocsi ^^'
tudom, miért vagy ilyen. jól tudom, és én is ilyen vagyok. itt lebegsz a fejem felett, mint egy kép, amit el kell érnem valahogy. kívül, vagy belül, de el kell érnem, és néha úgy vagy itt, mint egy fenyegető bárd, ami az életem is elveheti, ha nem jól mozdulok. néha jó volna kevesebb választ tudni, mert a válaszok mindig csak kérdéseket szülnek. és amikor megszületnek, az fáj. nem szeretem. hiába születnek meg, mert nem válaszolja meg őket senki, mert csak kérdés egy válasz nélkül, és az is marad, az egyensúly pedig soha sem állhat helyre. és akkor az van, hogy sok a válasz. ezek a válaszok kérdések nélkül születtek, szóval nem párosíthatom össze őket a magányosan álló kérdésekkel, hogy a mérleg két nyelve találkozzon, nem. két oldalra billen egyszerre, és szétszakad és amikor szétszakadt, csak ömleni fog vég nélkül az a rengeteg szó, oldalak, lapok, hangok, betűk, radírmorzsák. sok-sok radírmorzsa. és soha, senki nem fog idejönni és feltakarítani, mert senkit sem érdekel, és senki sem látja, és még a szőnyeg alá sem kell söpörni, mert az egész kurva mérleg is a szőnyeg alatt van. lehasaltam a földre, amikor sötét volt, már éjszaka volt, és aludt mindenki. és felemeltem a szőnyeget, hogy alásuttogjak, és gyorsan visszatapasztottam a padlóra, nehogy kiszökjön, nehogy meghallja majd valaki... mi is történne akkor.... botrány lenne, nevetés, hogy ugyan miért kérdezek ilyeneket... és kételkednének abban, amit tudok. "honnan tudhatnád te azt?" nem tudom. semmiben sem vagyok biztos. megint csak rohanok a rozoga mókuskerékben, és amikor ki akarok ugrani, minden elsuhan a kezem ügyéből. a mókuskerékből pedig óriáskerék lesz, egy London Eye, én pedig egy jelentéktelen kis hangya maradok, amilyen te is vagy. és a fokok egyre távolabb és távolabb lesznek egymástól, míg egyszer nem tudom majd átugrani, és leesek.
|
|