Nekem nagyon tetszett a tegnapi buli, nagyon jól éreztem magam. Igaz, kicsit kevés DÖG volt és sok Kazetta, de ez nem hatott ki a hangulatomra (ahogyan más sem, pedig egyesek fantáziája a színfalak mögött ismételten beindult ahogy érzékeltem *röhög*)
Nagyon tetszett a kis kiállítás, többször is végigböngésztük a fotókat ismerős arcokat keresve. Kár h nem mindenki tudott eljönni, aki rajta volt a képeken, de majd legközelebb.
Egy kis megjegyzés azokhoz, akik elvileg hajat vasalgatni jöttek backstage-be: utána menjetek már ki! És főleg ne az ajtóba csoportosuljatok, ha kérhetem. Többször is előfordult h annyi ismeretlen emberke torlódott hátul össze h nem lehetett megmozdulni sem és
Ji is alig tudta őket kiküldeni. A backstage nem egy dohányzó, ahova az megy be, aki akar.
Nade összességében tényleg nagyon jó volt. Rengeteget táncoltam, minden lement amit kértem, találkoztam sok ismerőssel, és most a wc-ben se tapasztaltam fennakadást. Igaz, egy picit mintha kevesebben lettünk volna, mint szoktunk, de ezt szerintem nyugodtan írhatjuk az özönvízszerűen lezúduló monszuneső számlájára. Szerintem sosem mentem még úgy NS-re h bokáig érő víz hömpölygött az utcán. De azért két óra alatt mindenem megszáradt, h aztán reggel újra csurom vizes legyen mire hazaértem
Groove-ot már várom és
Ayaminak is itt köszi a házi készítésű fánkot!
A DJ-knek pedig köszönöm a bulit!
Utólag is elnézést kérek h megint úgy jöttem el h nem nagyon búcsúzkodtam, de nem volt kedvem a rituális puszilkodáshoz :'D