Korábban nem sokat tudtam Toyama-ról, azon kívül, hogy zongorista, nomeg, hogy az általában a kisérleti elektronika nyugisabb ágához tartozó előadókkal foglalkozó Karaoke Kalk adta ki egyik lemezét. Ennyi alapján nem nagyon tudtam, hogy mit is várjak, de amikor észrevettem, hogy a tavalyi év talán legjobb lemezén, az Ego-Wrappin' furcsa hangulatú 'merry-merry'-jén a közreműködök között volt ő is, rögtön sokkalta izgalmasabbá vált számomra a koncert. Nem sokkal este tíz elött értünk oda a Kultiplexhez, amikor elvileg kezdődnie kellett volna a rendezvénynek (és ami egy kicsit későinek tünt, tekintve a hétközepi időpontot). Már ekkor is egész sokan voltak és mire, bő órás késéssel elkezdték beengedni az embereket a terembe már közel teltház volt, tehát úgy látszik azt, hogy kedd este volt a koncert kellően ellensúlyozta az ingyenes belépés vonzereje.

A programot kezdő német Senking kellemes meglepetésnek bizonyult. A kisérleti elektronikával nekem sokszor az a problémám, hogy sok produkció válik gyorsan unalmassá vagy egyhangúvá. Viszont a Senking, ami Jens Massel egyszemélyes projectje, nagyszerűen találta meg a egyensúlyt a súlyos, nyomasztó és a nyugisabb témák között, úgy, hogy az ilyen jellegű zenék egyik gyakori csapdájába sem esett bele és nem lett sem öncélúan kisérleti, sem túlzottan finomkodó és közönségbarát. Az izgalmasnak nem mondható "állok a kütyüim mögött és tekergetem a gombokat" típusú előadást pedig korrektül megcsinált, a zene hangulatát nagyszerűen aláfestő és kiegészítő vetités dobta fel, amiért nem tudom, hogy a németek, vagy a helyi erők voltak felelősek, de bárki is volt, nagyszerű munkát végzett. Tehát ilyen szempontból sem lehet semmi panasz a nagyjából félórás programra, ami nagyszerű bevezető volt a főprodukcióhoz.

Már a koncert előtt, az előtérben kiszúrtuk Toyama zenekarának egy-két tagját és míg akkor teljesen hétköznapi ruhákban bóklásztak ide-oda, a szinpadon már fehér köpenyekben és fekete kalapokban jelentek meg és foglalták el helyüket a hangszereik mögött. Toyama nagyrészt egy elektromos zongorán, míg a trió maradék kétharmadát alkotó két lány közül az egyik szintetizátoron, a másik pedig hegedűn és csellón játszott, de a koncert folyamán fontos szerep jutott még egy a xilofononnak is, valamint később előkerült még több, jóval szokatlanabb hangszer is, mint például egy melodica és pár számomra beazonosíthatatlan ez-az. A zene a hangszerek némelyikéhez hasonlóan szokatlan és nehezen leírható volt. A számok gerincét többnyire, furcsa ritmikájú, játékos zongorajáték adta, amit nagyszerűen egészített ki a két lány a többi hangszerrel és az egész egy furcsa hangulatú, de elbűvölő eleggyé állt össze. A zene talán Michael Nyman és főleg Wim Mertens munkáihoz állt a legközelebb, de mikor a koncert fele táján már szépen megállapítottam magamban, hogy ez amolyan kortárs komolyzene szerűség, akkor jött egy teljesen elborult, beazonosíthatatlan kis küttyögő hangszerekkel (ha egyáltalán hangszerek voltak) előadott dalocska, ami azonnal fel is borította a szépen megkreált elméletet. Ezt később még követte több más, hasonlóan fura darab, ami teljes lehetetlenséggé tette, hogy úgy általában bármilyen kategóriába bele lehessen őket tuszkolni és pont ez a változatosság tette olyan érdekessé és kiszámíthatatlanná a Toyama-ék zenéjét. A másik végletet a kissé túlzottan szétesett és néha némileg fárasztó darabok jelentették, de szerencsére ezekből csak egy-kettő került a programba, a többségében visszafogott, megkapó hangulatú számok közé.

A koncert után megint kis szünet, majd elkezdődött az afterparty, a szintén Karaoke Kalk-os DJ Strobocop prezentálásában, de ő sajna nem igazán hozta a másik két fellépő szinvonalát és a nem külösebben fantáziadús tücc-tücc zenék amiket játszott néhány szám után eléggé unalmassá és egyhangúvá váltak, így inkább hazafelé vettük az irányt. Kifelé menet még kicsit leálltunk vásárolgatni a pultnál, ahol a Karaoke Kalk kiadványai mellett szerencsére ott sorakozott Toyama mind a négy eddigi CDje is, köztük a legújabb, a "Green" az Ego-Wrappin' énekesnő Yoshi ajánlásával a boritón. Takeo Toyama egyébként közelsem újonc a zeneiparban, Japánban már harmadik lemezénél tartott, amikor felfigyeltek rá a Karaoke Kalk emberei és a Hello című albumát kiadták Európában is. A Green pedig, amely a negyedik lemeze, pont nem sokkal a koncert előtt jelent meg a Raft Music gondozásában. Toyama látogatása egyrészt kellemes meglepetés volt a téli holtszezonra, másrészt érdekes színfoltnak bizonyult a hozzánk ellátogatott japán előadók még mindig nem különösebben hosszú sorában.

Kapcsoldódó linkek:
Takeo Toyama
Ultrahang (az UH Fest szervezői)

Senking
  
Takeo Toyama Trio