-OZ-

2011 január 23, vasárnap, A38

(A cikk eredeti verziója a Mondo magazin 2010 márciusi számában jelent meg. Szöveg: Case, képek: Baldy (koncertképek) és Case (külső és közönségfotók).

A szerdai Mucc koncert után mindössze négyet kellett aludni a színtér egyik legsikeresebb fiatal zenekarának számító -OZ- fellépéséig, amire a nagyobb vk koncertek esetében eddig megszokott Diesel Club helyett a Petőfi híd budai hídfőjénél horgonyzó A38 állóhajón került sor. A váltás egyik oka az volt, hogy az 500-1000 fős klubok kategóriájában itt van a talán legjobb hang és fénytechnika a városban, így be volt biztosítva, hogy most végre nem lesz gond a Dieselben esetenként nem éppen tökéletes hangosítással. Nomeg amellett, hogy technikailag ez az egyik legjobb hely itthon, egyben az egyik legkülönlegesebb is, nem csoda, hogy amikor megérkeztek, először a zenekar tagjai is csak elkerekedett szemekkel néztek, amikor meglátták a hajót, majd természetesen azonnal vad fotózgatásba kezdtek.

Pedig a hely egyetlen hátülütője majdnem keresztbe is tett nekünk: a hét első felében még egy komolyabb árhullám vonult le a Dunán és ha ez pár nappal később, vagy akár csak egy kicsivel is nagyobb kivitelben érkezik, akkor könnyen veszélybe sodorhatta volna a koncertet. Szóval ilyen szempontból nagyon szerencsénk volt, ráadásul még az ekkorra jósolt havazás is elmaradt, vagyis a téli időpont hátulütői közül mindössze a hideg maradt, az viszont eléggé extrém kivitelben, amire a szeles folyópart még rá is tet egy lapáttal. Azonban ennek ellenére akadtak olyan elvetemült rajongók, akik dacolva a jeges széllel és a szinte garantált megfázás fenyegetésével, már reggeltől kint dekkoltak a hajóra vezető híd bejáratánál, a színpad előtti legelső sorokra pályázva. És ahogy lenni szokott a hazai vk koncertek esetében, most is sokan jöttek a környező országokból is és igazából ilyenkor érezni igazán, hogy milyen jó dolgunk is van, hogy ennyire nagy és erős az itthoni színtér: az egész Közép-európai régióban (a nálunk négyszer népesebb) Lengyelország az egyetlen, ahol még komoly, szervezett vk / JRock élet van, a többi országban mindmáig inkább csak szétszórt rajongói csoportok vannak, még Ausztriában is, pedig ők azért mégiscsak egy jókora lépéssel közelebb vannak a nyugathoz.

Tavaly októberben már megjelent egy nagyobb cikk a csapatról a Mondo lapjain és akkor ott váltunk el tőlük, hogy tervben volt az új, második lemezük, ami időközben, november közepén meg is jelent, mind otthon, Japánban, mind pedig Európában, a német CLJ kiadó gondozásában. Mivel az -OZ- népszerűsége nagyon megugrott az utóbbi egy-két évben, volt a rajongókban némi aggodalom, hogy nehogy náluk is megjelenjen az a számtalan más csapatnál megfigyelhető tendencia, amikor a zene a sikerekkel egyenesen arányosan válik egyre kevésbé fajsúlyossá, de szerencsére náluk erről szó sem volt. Persze az új, Rouge címen a boltokba került albumra is jutott pár dallamosabb szám, de nem több, mint amennyi korábban is előfordult náluk, az album többi része pedig következetesen vitte tovább azt a korábbi, kompromisszummentes, erősen a metal zenékben gyökerező hangzásvilágot, ami miatt anyira megszerettük őket.

A most első alkalommal Európába látogató csapat a tizenkét állomásos turnéja közepén (ami nyolc országot érintett és ami alatt elvileg összesen hatezerháromszáz ember látta őket), egy angol koncert után érkezett hozzánk és miután kora délután befutottak a hajóra, a becuccolás után máris lázas készülődésbe kezdtek, hogy mindennel meglegyenek az este hatos nyitásig. Végül a fiúk, a közönség hosszas skandálása és hangoskodása után, az előzetes terveknek megfelelően percre pontosan fél nyolckor léptek színpadra és elkezdődött az eddigi itthoni visual kei koncertek messze legsúlyosabbika. A Rouge lehengerlően agresszív zenei világa után várható volt, hogy maga a koncert sem az a kis finomodós, visszafogott fajta lesz, de az az embertelen energia ami a következő bő másfél órában áradt a színpadról még így is váratlanul ért mindenkit. Az albumot is nyitó intro, a Birthday már önmagában megadta az alaphangulatot, az utána következő, pár dallamosabb résszel finomított Last Shell viszont inkább csak felvezetés volt ahhoz, hogy a kegyetlenül zúzós Shangrila alatt a nyakunkba szakadjon az ég is. És innentől kezdve sorra kaptuk a súlyos gitárriffekkel alátámasztott és Natsuki karakteres hangjával és brutális hörgéseivel megkoronázott tipikusan -OZ- féle adrenalinbombákat, egy pillanatra sem volt lazitás, szünetek se nagyon voltak a számok közt, valahogy mindig tudták fokozni a fokozhatatlant is, a színpadról örvénylő masszív hangfolyamnak pedig nagyjából olyan hatása volt, mintha egy hatalmas tehervonat tarolta volna le a közönséget.

Nem sok került elő a relatíve dallamosabb számaik közül, de élőben valahogy még ezek is összehasonlíthatatlanul feszesebben szóltak mint lemezen, kivéve persze a nagy favoritnak számító Rain Delayt, de az meg az utóbbi évek egyik legjobban sikerült vk balladája, melynek ráadásul tökéletes helye volt a koncert közepén, pár percre a nyugalom és béke hamis illúzióját nyújtva, amit aztán persze hamar apró kis szilánkokra zúztak az olyan tömény brutálkodások, mint az In Rubbish és Enmity vagy a nagy közkedvenc Filmy. A tagok a közönséghez hasonlóan látványosan nagyon élvezték a koncertet, végig hergelték a rajongókat, kihasználva, hogy az eddigi hazai vk koncertekkel ellentétben, most nem volt a színpad előtt kordon és Natsuki a végefelé még egy halálugrást is megkockáztatott az első sorok közé, ami után gyorsan alásüllyedt a meglepetéstől, a súlytól és a lendülettől szerte-széjjel dölő fanok közt, szerencsére azonban gyorsan és gond nélkül sikerült visszakeverednie a mikrofonja mögé. A végére, ráadásként kaptunk még egy vadonat új, már a Rouge megjelenése után készült számot (Force) és ahogy várható volt, zárásként érkezett a legfőbb közkedvenc, a Detox, ami alatt még egyszer utoljára beindult a féktelen headbang és tombolás a közönség soraiban, amelyik egyébként az egész koncert alatt a maximumot nyújtotta és rengeteget adott hozzá ahhoz, hogy olyan ellenállhatatlanul vibráló hangulat uralkodott a teremben.

Mindezt annak ellenére, hogy maximum ha harmadáig volt csak tele az A38 nagyterme, merthogy a két januári koncertben igazából csak annyi volt a közös, hogy mindkettőn kevesen voltunk. Az -OZ-, bő 250 emberrel valamivel jobban teljesített, mint a Mucc, de nagyon érezhető volt, hogy az év első pár hónapjára jutó négy J-Rock koncert közül, melyek mindegyikére már legkésőbb decembertől lehetett jegyet kapni, ez a kettő szenvedte meg leginkább a hirtelen jött túlkinálatot és azt, hogy sokaknak egyszerűen nem maradt pénze arra, hogy minden bandát megnézzenek, amit szeretnének. Pedig mindkét csapat a maximumot nyújtotta és nagyobb közönséget érdemeltek volna, nomeg már csak azért is érdekes volt egymás után látni a két bandát, mert nagyszerű példázták azt, hogy mennyire sokszínű tud lenni a visual kei színtér: merthogy nehéz lenne élesebb kontrasztot elképzelni, mint amilyen a lehengerlő és brutális, fiatalos lendülettől és energiától duzzadó -OZ- és a kisérletezgetőbb kedvű, megfontoltan professzionális, mára már inkább a lazább, populárisabb dalokra koncentráló Mucc között van.

A nagy kérdés persze az, hogy egy ilyen erős kezdés után hogyan folytatódik majd tovább az év koncertek szempontjából, nomeg, hogy milyen hatással lesz ez a hitelen jött túlkinálat a hazai színtérre hosszab távon. De erre persze egylőre senki sem tudja a választ, maximum találgatni lehet, így a legjobb amit tehetünk, hogy kivárjuk, hogy mi sül ki ebből az egészből, nomeg reméljük, hogy a későbbi koncertek is legalább annyira jók és emlékezetesek lesznek, mint amilyen ez a kettő volt.

Setlist

01.Birthday (Rouge Intro)
02.Last Shell
03.Shangrila
04.Bitter & Sweet
05.Blaze
06.Venom
07.Plant
08.Pressed flower
09.flood bead
10.Rain Delay
11.Seventh Tier
12.Zenith
13.Filmy
14.In Rubbish
15.Enmity
16.Lead

ráadás:
17.Force
18.Butterfly
19.Detox
(outro: Lead)

OZ hivatalos oldal
A koncert infóoldala
Beszámoló és galéria az A38 oldalán.