Nippon
Shoxx #19
JRock / Visual-kei Party
2010 március 27 - 21:00
Kék Yuk (Bp. Fényes
Adolf utca 28)
DJk: Case & Ji-chan
A februári buli is eléggé korrektül sikeredett
ugyan, de utána, tegyük hozzá jogosan, többen kifogásolták, hogy túl
sokszor és túl hosszú időre
kalandoztunk
el a JRock / visual kei iránytól. Ezek után természetesen most
elhatároztuk, hogy helyrebillentjük az egyensúlyt és ez a party tényleg
arról fog szólni amit a stílusmegjelölés sugall, vagyis a legjobb JRock
és vk zenékről, azokon belül is most elsősorban az utóbbi kb. tíz év
kedvenceié volt a főszerep, a régebbi klasszkusok ezúttal csak pár szám
erejéig bukkantak fel. Azért persze a szokásos kis kitérők most is
megvoltak, volt némi japán és koreai pop, ici-picike kis d'n'b /
dubstep, egy csipetnyi indie-rock, de ezek kellenek is, mert sokkal
változatosabbá teszik a bulit, de most vigyáztunk, hogy mindig relatíve
gyorsan visszatérjünk a fővonalhoz, szóval nem is volt ezekkel
problémája senkinek.

Jóideig úgy
tünt,
hogy megint kiszúr velünk az időjárás, mert a kellemes tavaszi
langymeleg közepedte egész héten azzal riogattak mindenkit a
meteorológusok, hogy hétvégén zápor, zivatar, hidegfront, meg minden
egyéb szörnyűség zúdul majd a nyakunkba, de szerencsére ritka nagyot
tévedtek és az előző két hónappal ellentétben most mázlink és jó időnk
volt, de az is kiderült, hogy ez nem igazán befolyásolja a látogatók
számát (jó, a Gothika alatti
brutálhavazás azért más téma volt), mivel szinte pontosan ugyanannyian
voltunk, mint februárban. Egyébként a szokásos kerékvágásban folyt a
party, jutott mostanra
is
egy backstagees szülinapozás, felbukkant pár rég nem látott ember,
voltak új zenék, régi kedvencek, táncikálás hajnalig, csak egy
nemkivánatos esemény történt, egy éjfél előtti, kisebbfajta áradással
járó dugulás a női mosdóban, ami miatt ezúton is kéri a helyi
személyzet, hogy a kishölgyek legközelebb alaposabban gondolják végig,
hogy mit dobálnak a szemetesbe és mit a wc-be, khm-khm. Emelett most
volt a téli-nyári időszámítás miatti átállás is és volt némi előzetes
aggodalom, hogy emiatt rövidebb lesz majd a buli, de végül sikerült egy
fele-fele megoldásban kiegyezni a helyiekkel, így egy helyett, csak fél
órával maradtuk rövidebb ideig.

Áprilisban kimarad a Nippon Shoxx, mert anélkül is
éppen eléggé mozgalmas lesz a hónap: lesz LM.C koncert és animecon,
plusz mindkettőn afterparty, nomeg a kettő közt még befigyel egy Soil &
"Pimp" Sessions és Zeni Geva fellépés is az A38-on. Májusban ellenben
duplázunk: egyrészt akkor lesz a hazai vk bulik hetedik évfordulójával
összekötött, fullextrás 20. Nippon Shoxx, másrészt pedig végre nyáron és
szilveszteren kivül is lesz Nippon Groove party, aminek a Mappa Club
biztosítja majd a helyszínt a hónap végén.
Klikk a nagyobb verzióért:

Kapcsolódó linkek:
Kék Yuk/Vörös Yuk
Nippon
Groove @ MySpace (a galéria részben az összes korábbi party flyerével)
Tracklista:
*Case
Cycheouts Ghost-Buddha Step Dub
Yum!Yum!Orange-Welcome to the Wonderland
LM.C-mR.century
Bleach-nils
Gackt-Ghost
Alice nine-Kowloon - Nine Heads Rodeo Show
D-Nocturnal
L'Arc~en~Ciel-Seventh Heaven
Gazette-Ganges ni akai bara
Versailles-Rosen Schwert
baroque-tight
Girugamesh-Crime -tsumi-
lynch.-enemy
UnsraW-Social Faker
Dir en grey-hageshisa to, kono mune no naka de karamitsuita shakunetsu
no yami
hide-Honey Blade
Asian Kung-Fu Generation-Rewrite
Malice Mizer-Brise
12012-Tattoo
Sadie-mousou hi gyaku seiheki
OZ-Filmy
abingdon boys school-Howling
Alice nine-White Prayer
D-Birth
*Ji
DéspairsRay-Maverick
Dir en grey-Myaku
Girugamesh-Shining
OZ-Venom
Gazette-Regret
Maximum The Hormone-rei rei rei rei rei rei rei rei ma ma ma ma ma ma ma
ma ma
Kagerou-zetsubou ni sayonara
Girugamesh-mouja no koushin
Acid Black Cherry-Spell Magic
An Cafe-Duck no Magical Adventure
Dir en grey-Mask
lynch.-sleepy flow
lynch.-unknown lost a beauty
Gazette-Maximum Impulse
Buck-Tick-dokudanjou Beauty
Metronome-Gimmicks
Dir en grey-Raison d'etre
Merry-
Kagerou-XII Dizzy
Mucc-daikiari
One OK Rock-yoru ni shika sakanai mangetsu
Gazette-anata no tame no kono inochi
D'espairsRay-Mirror
Buck-Tick-aku no hana
Glay-Two Bell Silence
DJ Doc-One Night
G-Dragon-Heartbreaker
Big Bang-Crazy Dog
SNSD (Girl's Generation)-Oh!
Teriyaki Boyz-Tokyo Drift
SS501-Love Like This
Rip Slyme-Super Shooter
Cycheouts Ghost-Hit Man (DJ Indra & Blizzard Mix)
Goth-Trad-Back To Chill
*Case
Aural Vampire-Freeeze!!
Boom Boom Satellites-Morning After
Kaya-Walkure
DéspairsRay-Grudge
LM.C-Punky Heart
Gazette-Linda ~candydive pinky heaven~
Deluhi-Hybrid Truth
Kelli-Pulp Fiction
Alice nine.-Rainbows
Deathgaze-Abyss
AnCafe-Maple Gunman
SuG-Butterfly BoY
Buck-Tick-Alice In Wonder Underground
Anna Tsuchiya-Virgin Cat
Art-School-Lost Control
Közi-Honey Vanity
One OK Rock-Keep It Real
Kiyoharu-My First Pleasure
The GazettE-Leech
Luna Sea-Shine
Lycaon-Suckin' On A Lollipop
Versailles-Zombie
Glay-I Am XXX
Super Junior-Sorry, Sorry
Kat-Tun-The D-Motion
Namie Amuro-What A Feeling (Shinichi Osawa Remix)
DBSK (Tohoshinki)-Xiahtic (Junsu from Tohoshinki)
The GazettE-13Stairs[-]1
Screw-Gather Roses
Girugamesh-Freaks
Metronome-mittsu kazoero
Maximum The Hormone-zetsubo Billy
Hangry & Angry-Top Secret
*Ji
Awoi-suzumushi
DéspairsRay-Garnet
Dir en grey-Audience Killer Loop
Vidoll-kuroneko
Inugami Circus-dan-taiyou wo matteru
Dir en grey-Obscure
Penicillin-New Future
Raphael-Promise
Big Bang-This Love
DBSK-Mirotic
Big Bang-Stylish
T-Ara-Bo Peep Bo Peep
1TYM-What You Gonna Do?
Mucc-Hide and Seek
Merry-Japanese Mordernist
Glay-Global Communication
*Case
Buck-Tick-Galaxy
Gazette-toguro
Paris Match-Hello Beautiful Day |