Nippon Shoxx #16
JRock / Visual-kei Party

2009~Szeptember~5 - 21:00

Kék Yuk (Bp. Fényes Adolf utca 28)

DJk: Case & Ji-chan

 

Szeptember elején, a nyári kitérő után természetesen visszatértünk a Kék Yukba, hogy folytassuk a Nippon Shoxx szériát és mivel a nyárzáró Nippon Groove ugyebár egy kicsit felemásra sikeredett, csak reméltük, hogy most simán, gond nélkül megy majd minden. Szerencsére így is történt, még a rövidke áramszünet sem tudta megakasztani a dolgokat és nagyon jól sült el a buli, nomeg persze jó volt megint birtokba venni a színpadot, bóklászni fel-alá az oszlopok és termek közt, néha felnézni a kinti részre, vagy éppen punnyadni kicsit a backstage-ben... szóval jah, jó volt megint visszatérni a Yukba. Kellett már ez nagyon. Zeneileg is visszatértünk (a nyitás alatti/utáni tücc-tücc rész után persze) a megszokott visual kei és JRock irányhoz, sok régi favorittal, meg persze újdonságokkal, de utóbbiakból elég sok jött ki nyáron, az utolsó party óta, szóval bőven maradt raktáron új zene legközelebbre is. Az év eleji és tavalyi rekordlétszámokat közelsem sikerült felülmúlni, de még így is háromszáz felett voltunk picivel és mintha most a megszokottnál többen maradtunk volna a végefelé is, legalábbis nekem úgy tünt, hogy a tánctér mintha az utolsó egy órában is jobban tele lett volt, mint szokott és még nem is csak a nagy közkedvencek alatt.

Persze azért közben egy-kétszer voltak pillanatok amikor alig-alig lézengett valaki a tánctéren, például az emmurée féle Taihai Romance alatt emlékszem, hogy nagyon kiürült a terem, amit furcsálottam is, merthogy annak ellenére, hogy nem egy közismert darab, máskor nagyon szokott rá menni az ugrabugra. De ezt leszámítva nem nagyon volt máskor ilyen, sem a végre megint abszolút főszerepet játszó vk/jrock részeknél, sem az azért természetesen becsúszó kitérők alatt. Utóbbiak közben nálam előkerült az év meglepetése kategóriás FACT remixlemez egyik száma is természetesen, Ji részében pedig leginkább a Big Bang drasztikus előretörése érződött KPop fronton. Aztán az egyik ilyen kis kitérő közben, mikor éppen az egyre inkább közkedvenccé váló, Lowbrows féle Stay Faceless ment, egyszer csak.... Lőn sötétség!! merthogy kifogtunk egy áramszünetet, szerencsére csak a fél másodperces fajtából, de persze arra ez is elég volt, hogy leálljon és elsötétüljön minden. A hangcucc szerencsére magától feléledt, szóval csak addig volt csend, amig gyorsan visszaállítgattam a dolgokat, meg megkerestem, hogy melyik szám is ment éppen, aztán ment tovább minden, mintha mi sem történt volna... kivéve persze, hogy továbbra is teljes sötét volt, csak a bárpult felöl szűrődött be némi világosság. Mint később kiderült, a terem extra lámpái, lézerei nem indulnak csak úgy újra, meg be is kell melegedniük, szóval meg kellett várni, míg az éppen a Vörös Yukban ügyködő technikus átér hozzánk is rendberakni a dolgokat, így jópár számig sötétben ment tovább a buli (érdekes egy feladat volt így megkeresni a CDket), de nem igazán zavartatta magát senki, sőt, a maga módján kifejezetten hangulatos volt a dolog.

A leginkább egy hatásvadász bestseller boritójára emlékeztető flyer természetesen a szűk egy hónap múlva esedékes Miyavi koncert apropóján készült, de nem ez volt a party egyetlen aktualitása, a másik egy sokkal szomorúbb eseményhez, a Versailles basszgitáros Jasmine You halálához kötődött, ami miatt ugyebár a zenekar novemberre tervezett, Budapestet is becélzó turnéja is elmaradt. Az ő emlékére éjjel egy körül ment le egy nagyjából félórás blokk a zenekar számaiból, természetesen a Versailles-debüt Revenant Choir-al kezdve, a végére pedig ráadásként a Jakura-tól, Jasmine korábbi csapatától is előkerült egy szám. A legvégére, egy-két request, meg némi bulizáró ass-shakin' ez-az után, most kivételesen nem egy random enka klasszikus, hanem egy fura kis ál-tradicionális szösszenet jutott, ami után összepakoltunk és megindultunk hazafelé. Szépen kényelmesen és nem hajnali háromkor, a biztonságiak morgásától követve, mint a hajón, hanem nyugiban, egy kellemes kis bulival a hátunk mögött, ahogy kell. Folytatás október harmincadikán ugyanitt, közben pedig Miyavi a Pecsában, a továbbiakért pedig érdemes lesz majd a főoldal és az eseméynnaptár frissítéseit figyelni.

Klikk a nagyobb verzióért:

Kapcsolódó linkek:
Kék Yuk/Vörös Yuk

Nippon Groove @ MySpace (a galéria részben az összes korábbi party flyerével)

Tracklista:

*Case
Dexpistols-Midnight Sevenstars (Rap Mix)
The Lowbrows-Linda is Tonight
The Bloody Beetroots feat. Steve Aoki-Warp 1.9
Shinichi Osawa-Detonator
Kaz Nishimura-Loverevo (Usagi Maison Remix)
immi-Crazy Cat
Panpan Master-Cuir Moustache/Fujiko (Kaz Nishimura mix)
Miyavi-jibun kakumei (Remixed by TeddyLoid)
abingdon boys school-Nervous Breakdown
Nightmare-Lost in Blue
L'Arc~en~Ciel-Honey
The GazettE-13Stairs[-]1
Rentrer en Soi-I Hate Myself and Want to...
Deluhi-Freedom
Alice nine-Zero
Deathgaze-fuck me
Sadie-Dustin' fucker life
Maximum The Hormone-What's Up, People!!
Dir en grey-Clever Sleazoid
Phantasmagoria-shinsokyoku -Variant Jihad-
Gackt-Jesus (Single MA)
The GazettE-Leech
emmurée-taihai Romance
Acid Black Cherry-Jigsaw
Yui-Rolling star
FACT-Rise (Steve Aoki Remix)
Capsule-Love Me
Boom Boom Satellites-Bring It On Down
Lolita 23q-mikansei Sapphire
One OK Rock-Keep It Real
Gollbetty-uewo
LM.C-Bell the Cat
Miyavi-Biba Biba Bibappu ~jinsei, naki warai~
Guru Guru Eigakan-Let's Go nichijou konnichiwa hinichijou
Malice Mizer-Beast Of Blood

*Ji-chan
Gazette-shunsetsu no koro
Dir en grey-Unknown..despair..a Lost
D'espairsRay-Forbidden
Awoi-asa
Awoi-kodomo no uta
Merry-kubitsuri rondo
Buck-Tick-aku no hana
lynch.-Enemy
Deathgaze-Abyss
Goth-Trad-Back To Chill
Cycheouts Ghost-Hit Man (DJ Indra & Blizzard Mix)
Rip Slyme-Super Shooter
Cycheouts Ghost-Jingle
Kat-Tun-Keep The Faith
Big Bang-Strong Baby
DJ Doc-One Night
G-Dragon-Heartbreaker
2NE1 & Big Bang-Lollipop
DBSK-Oh
Big Bang-Stylish
1TYM-What You Gonna Do?
DBSK-Mirotic
NEWS-sayaendo
Hinoi Team with Korikki-Night of Fire
Joe Banana-Dum Dum Pistol
Tam Arrow-The Boom Boom Power
DJ Volcano-Free Storm
Babylon-case 1 ~topaz bell no yoru~
Turbo-Non Stop - remix
Metronome-Planet
ZZ-Be A Survivor
Luna Sea-Rosier

*Case
Versailles-The Revenant Choir
Versailles-Suzerain
Versailles-Shout & Bites
Versailles-Zombie
Versailles-The Red Carpet Day
Versailles-To The Chaos Inside
Jakura-uso no makoto
Buck-Tick-Galaxy
Kiyoharu-Emily
D-ouka saki some ni keri
D'espairsRay-Garnet
Girugamesh-Stupid
Ayabie-Cubic [LR]ock
AnCafe-Maple Gunman
The GazettE-Headache Man
Cardz And ENA-Hinotama-Boy (VIP Remix) feat. DJ Ken-One
DJ Skyfish-Shoot The Score feat. Tamaki-Roy
DJ Technorch-Gothic Experience (full length version) feat. M-Project
Capsule-MUZiC
The Lowbrows-Stay Faceless
Aural Vampire-Freeeze!!
Art-School-Stay Beautiful
andymori-everything is my guitar
Buck-Tick-My Baby Japanese
Girugamesh-Ultimate 4
Dir en grey-Mask
Miyavi-Senor Senora Senorita
DecoLa Hopping-Poison dance
Kat-Tun-Gold
OZ-Replica
Dio - distraught overlord--Carry Dawn
Alice Nine-yami ni chiru sakura
Deluhi-Two Hurt
Gackt-Redemption

*Ji-chan
Hizaki Grace Project-Philosopher
Namie Amuro-What A Feeling
Girls' Generation-Gee
Lee Jung Hyun-wa
Girugamesh-mouja no koushin
Denki Groove-Mononoke Dance
Glay-yuuwaku
X-Japan-Week End
Gackt-Vanilla
Sadie-M.F.P (Malicious Female Pigs)
Malice Mizer-Ju te veux
Caramell-Caramelldansen
Miyavi-2 Be Wiz U
Big Bang-Number 1
2NE1-Fire
Big Bang-LaLaLaLa
Mucc-bouzen jishitsu
Gazette-Cockroach
Buck-Tick-muma -The Nightmare-

*Case
Vamps-Love Addict
Alice nine.-Rainbows
Koda Kumi-But
S-Word-World Summit
Teriyaki Boys-Tokyo Drift (Marc Van Quest & BMB Brother's Mix)
Makoto Kubota & The Sunset Gang-hasai ojisan