Nippon Groove - Summer Edition #1
 

2009 Július 16 - 21:00

A38 tetőterasz (Petőfi híd, budai hídfő)

DJk: Case & Ji-chan

 

Nos... aki ott volt az tudja, hogy ez egy igencsak furán sikeredett buli volt. A júliusi, ahhoz képest, hogy a kezdés ugyebár két órával későbbre csúszott a szokásoshoz képest, nagyon jól, minden különösebb gond nélkül sikeredett, ez, az augusztusi folytatás azonban már kissé felemásabban sült el. Kezdődött azzal minden, hogy az időponttal ugyebár itt is gondok voltak. Eredetileg két napal később, kedden lett volna a buli, hogy ne a Sziget ideje alattra essen, de amikor az animecont (amihez igazitva lett a dátum még hónapokkal korábban, mikor be lett foglalva) az eredetileg tervezett időpontról, azaz augusztus utolsó hétvégéjéről egy héttel előrecsúsztatták, a kedd teljesen irreálissá vált, mivel úgy össz három nap lett volna a party és a con közt. Így, mivel lemondani azért mégsem akartuk, az egyetlen még szabad, korábbi dátumra, erre a vasárnapra lett áttéve a dolog. Persze ettől függetlenül erősen érződött, hogy nyakunkon a con és sokan, akiknek nem volt lehetőségük mindkét eseményre menni (érthető módon) inkább a Pecsás gigarendezvényt választották. Nomeg az is érezhető volt, hogy a Sziget is elvitte a közönség egy részét, főleg azokat akik nem tartoznak a hardcore NS/NG arcok közé, hanem csak érdeklődőként jönnek el a hajós bulikba. A dolgok folytatódtak azzal, hogy sikeresen elkéstem és csak szűk fél órával kezdés előtt értem oda, ami nem is lett volna gond, ha nem kellett volna azzal szembesülni, hogy a technikus, az eddig megszokott, meg egyébként is logikus és direkt erre kialakított kis fedett, elkerített részt helyett kint a színpadra szerete össze a DJ pultot és mikor sikerült nagynehezen meggyőzni, hogy pakoljunk vissza oda, ezt eléggé látványosan direkt a lehető leglassabban csinálta.

Szóval a kezdés is csúszott, ráadásul később is a legfurmányosabb módokon fordult ellenünk a technika időnként, CD-k keveredtek el megmagyarázhatatlan módon, amikor szükség lett volna rájuk, hogy aztán később, ugyanolyan hirtelen kerüljenek elő a semmiből, szóval, ahhoz képest, hogy azért bármennyire macerás is tud lenni néha a szervezési oldalról egy buli, máskor mi is nagyon jól elvagyunk, most nekem legalábbis kicsit kevésbé felhőtlenek az élményeim és még a végén erre sikerült rátenni egy lapáttal, node ne szaladjunk ennyire előre. Mikor végre-valahára össze lett szerelve a cucc, kezdésnek, ahogy előre be volt harangozva, egy kis enka és egyéb, nagyrészt hatvanas, hetvenes évekből származó régiségekből összeszedett kis blokk volt, amit jópáran kértek már réges-rég óta, de végülis csak amolyan kis szolid lézengés volt ezekre. Az emberek lassan érkezgettek az eleje felé, de aztán szerencsére idővel beindultak a dolgok és a Kiyoshi Hikawa közkedvenccel lezárt oldies szekció után beindult a komolyabb táncikálás és innentől kezdve egy jó ideig hibátlanul ment minden. A legutóbb kicsit túl sok lett a electro zenékből, szóval azt most igyekeztem hanyagolni, helyette több volt a JPop, Shibuya-kei, indie-rock, meg főleg a második blokkban, az R&B, hip-hop és dancehall és a multkorinál egy picit több JRock ez-az is becsúszott. Ji pedig d'n'b és EuroBeat kitérőkkel tarkítva főleg a pop dolgokért volt felelős, közte persze rengeteg koreai mindenfélével.

Szóval úgy tíz körültől most is hibátlan volt a hangulat, mindig volt bőven mocorgás a tánctéren, a hajó minden zuga tele volt kis cseverésző társaságokkal, a kilátást bámuló emberekkel, az időjárással is mázlink volt megint, gyönyörű szép, se túl meleg, se túl langyos éjszaka volt. Nagyrészt ugye a szokásos, ismerős emberek voltak ott most is, de azért elkeveredtek páran olyanok is, akik az NS bulikra nem szoktak lejárni a zene miatt, meg Sziget, meg minden egyéb ellenére mégiscsak volt néhány olyan ember aki esélyes, hogy csak majdhogynem véletlen keveredett oda... mindenekelőtt egy Győzika hasonmás, aki a melírozott, belőtt hajával és fénylő, ezüst öltönyével egyértelműen a party legnagyobb kérdőjele volt. Összességben ugyebár kb. ötvennel voltunk kevesebben mint legutóbb és ez itt nagyon látványosan észrevehető volt, mert a Yuk zárt terével ellentétben, a hajó ugye zegzugos és a fenti rész, az alsó terasz, a lépcsők, a híd, nomeg a part (ahol a hírek szerint szabályos kis lelkigondozó alakult ki, mindenféle szakitások és egyéb szívfájdalmakat miatt) közt nagyon eloszlottak az emberek. Így mikor éjjel kettő körülre már nagyon szétoszlott a társaság, meg haza is mentek páran, meg éppen fogyasztás sem volt már annyira, a hajó aktuális stábja (amely teljesen más volt, mint a júliusi, akikkel nem volt semi gond) úgy gondolta, hogy ideje már hazamennünk és negyed három fele közölték, hogy akkor ugyanmár háromnegyedkor húzzuk le a zenét és távozzunk. Kissé ledöbbentem, hogy ez így most hogy, de vitatkozni nem igazán lehetett, meg egyébként se lett volna értelme, szóval akivel tudtam közöltem, hogy mi a helyzet és a kért időpontban befejeztük. A vicces az egészben az, hogy ugyebár a Sziget alatti vasárnapot senki más nem volt aki bevállalja, mert várható volt, hogy nem lesz tömeg és akkor ha valaki mégis azt mondja, hogy oké, nekünk jó lesz (mivel más opciónk nem is igen volt a con miatt), akkor azzal ezek után minek így kiszúrni? Ha egy órával később történik ugyanez, akkor azt mondom oké, mert négytől azért már nincs olyan messze a reggel, a közlekedés beindulására sem kell annyit várni, node háromnegyed háromkor kivágni az embereket az utcára...? A másik meg, hogy ugye a fő indok az volt, hogy nem volt elég a fogyasztás, az egyik illető meg még meg is jegyezte, hogy biza szoktatni kell az embereket arra, hogy sokat igyanak.. aminek némileg ellentmond az emberek hajóról való kitessékelésekor különösen suttyó stílust megütő biztosnágiak azon korábbi kis csevegése, amikor pont a túlzott alkoholizálás miatt cseszegették a közönséget. Következetesség, helló? Nem beszélve arról, hogy azok az italárak, amik lent, a hajó gyomrában, ami tényleg a város legjobb koncerthelyei közé tartozik, még jogosak, azok a közelsem olyan tip-top tetőn már azért fnoman szólva is neccesek. Mindenesetre kifele menet próbáltuk csititani a háborgókat, meg tippeket adni azoknak, akiknek a reggeli vonatokat kellett bevárniuk, aztán megindultunk haza. Szóval igen, nem egészen így képzeltük el ezt a bulit, még akkor sem, ha az eléggé egybehangzó visszajelzések alapján a hirtelen befejezésig nagyon jól érezte magát majd mindenki. No, de szeptembertől amúgy is költözünk vissza kedvenc klubbunkba, a Kék Yukba, ahol szerencsére nem érhetnek minket ilyen meglepetések, jövő nyárra pedig igyekszünk majd valami más helyet találni, remélhetőleg sikerrel.

Klikk a nagyobb verzióért:

Kapcsolódó linkek:
A38

Nippon Groove @ MySpace (a galéria részben az összes korábbi party flyerével)

Tracklista:

*Case
Momoe Yamaguchi-15sai no koi
Judy Ongg-yuhi no koi
Shimon Masato-oyoge taiyakikun
Takeshi Terauchi And The Bunnys-Moanin'
Maki Ueda-aitsu wa Invader
Naomi Chiaki-X+Y=Love
Ayumi Ishida-Blue Light Yokohama
The Peanuts-Johnny Angel
Minagawa Osamu-kuroneko no Tango
Kiyoshi Hikawa-Kiyoshi no zundoko bushi
Manabu Iwamura-Smartest World (Original Version)
Towa Tei-Congratulations!
Plus-Tech Squeeze Box-The Theme from Rock to the Future
Copter4016882-Rising Core
Fantastic Plastic Machine-You Must Learn All Night Long [Captain Funk C.F. Mix]
Boom Boom Satellites-Morning After
Girugamesh-evolution
Cardz And ENA-Hinotama-Boy (VIP Remix) feat. DJ Ken-One
Cycheouts Ghost-gi
Joe Banana-Dum Dum Pistol
Vicky Vale-Shibuya Girl
Aural Vampire-Transcrypt
Anna Tsuchiya-Rose
Yoshii Lovinson-Phoenix
andymori-everything is my guitar
Kenichi Asai-Atomic Bomb And Milk Shake
Buck-Tick-Umbrella
Vola & The Oriental Machine-Self-Defense

*Ji-chan
m.c.A.T.-Bomb A Head!
DBSK-Oh
DJ Doc-One Night
Shinhwa-Brake The Silence
TM Revolution-Resonance
Namie Amuro-???
Cycheouts Ghost-Yellow Fantazy
Mr. Miyagi-We Gonna Give You The Lesson
Big Bang-Number 1
Rip Slyme-Super Shooter
U;nee-Go
2NE1 & Big Bang-Lollipop
Lexy-Green Horn
Devil-???
DBSK-Mirotic
Big Bang-Stylish
Orange Range-ikenai taiyou
2NE1-Fire
Cycheouts Ghost-Hit Man
Goth-Trad-Back To Chill
Caramell-Caramelldansen
1TYM-???
Duke-Party Tonight
Namie Amuro-???
Tam Arrow-The Boom Boom Power
Big Bang-Lie
X-Japan-Joker
Miyavi-Neo Visualizm
Kagerou-XII Dizzy
Malice Mizer-Ju te veux

*Case
DéspairsRay-Redeemer
Captain Funk-Bustin' Loose
Sugizo-Do-Funk Dance (remix by Sine6)
Shinichi Osawa-Detonator
Toshiya Arai-Sabre Dance (Khatchaturian) ~ Sabres Of Boss Mix
D.M.C-D.M.C
Koda Kumi-Heat feat Megaryu
Rhymester-Heat Island feat. Fire Ball
Lisa-It's On
KGE & DJ Nobu-Force 7 (Freestyle)
Namie Amuro-What A Feeling
Anna Tsuchiya-Crazy World (FPM Hyper Society mix)
Asian Kung-Fu Generation-haruka kanata
Blankey Jet City-Spaghetti Hair
One OK Rock-Keep It Real
LM.C-Oh My Juliet
Dir en grey-Raison d'etre
Gazette-Rich Excrement
Maximum The Hormone-chu chu Lovely muni muni mura mura purin purin...
Közi-Honey Vanity
Aural Vampire-Preservative Woman
Capsule-more more more
Dokkebi Q-Skank Into The Sky
Cycheouts Ghost-LM2
Gazette-Filth in the Beauty
Kat-Tun-She
Teriyaki Boys-Tokyo Drift (Marc Van Quest & BMB Brother's Mix)
Alice nine.-Rainbows
Hibari Misora-yawara