JRock / Visual-kei Party

2005~Szeptember~03 - 22:00

Marco Polo Club (Bp. Nyár u. 6)

DJk: Case

 

Az idei harmadik JRock buli egy picit felemásra sikerült, mert habár a régebben megszokott technikai problémák elkerültek minket és végülis is jól sült el minden, az elözőleg betervezett extraprogramból nem lett semmi, valamint d4m4g3 egy hirtelen bejött munka miatt ezt a bulit is kihagyta, így nekem kissé stresszes és fárasztó volt az este. Ugyebár az elöző bulinál be lett hirdetve, hogy mindig lesz valami pluszprogram is és ez most is így lett tervezve: a party a mostanában amúgyis felkapott japán horrorfilmekre épített volna tematikailag, háttérvetítéssel, plakátokkal, ésatöbbivel, még a flyer-design is ehhez kapcsolódott, de végülis hosszas várakozás és vacakolás után nem lett semmi az egészből. Talán majd legközelebbre sikerül valami olyat kitalálni, amit egyszerübb megvalósítani.

Szerencsére ez nem igazán zavart senkit és egyébként zökkenőmentesen ment minden. Egy fura véletlen következtében újra egy megumi féle divatbemutatóval kezdődött az este, csak ez most ellentétben a júniusi Nippon Shoxx partyval, nem a buli része volt, hanem attól teljesen függetlenül zajlott egy városszéli bevásárlóközpont közelében. Innen rohantam át kedvenc törzshelyünkre, az MPC-be előkészíteni a terepet. Habár kezdés hivatalosan 22:00-kor volt, fórumokon, meg itt-ott el lett hintve, hogy azért korábban is érdemes lejönni. Így már egy órával a hivatalos kezdés előtt elkezdődött a bemelegítés az este további részéhez, persze nem vk zenékkel, hanem mindenféle egyéb random japán dolgokkal a grind core-tól a hip-hop-ig. Az eleje felé mégcsak egypáran voltak ott, de később befutottak egész sokan és az utolsó három-négy szám alatt már többen elkezdtek táncikálni, így tíz után nem sokkal a cali=gari legelmebetegebb számával zökkenőmentesen el lehetett kezdeni magát a bulit.

Az elöző vk partyn leadott rengeteg request után most jutott idő új számokra is (lynch.!), valamint olyan dalokra amik különben ritkábban kerülnek sorra. Szerencsére nem igazán voltak üresjáratok és csak egy-két szám alatt ürült ki a tánctér. Ez a Blam Honey kissé kaotikus electro-industrialja alatt még érthető is volt, viszont fura, hogy a kein alatt is teljesen leült a hangulat (ej, nem jó, hogy ennyire nem közismertek... ezen sürgösen változtatni kell!!). Az viszont fura volt, hogy viszonylag kevesen voltunk. Míg az eddigi bulikon folyton újabb és újabb létszámcsúcs született, most annak ellenére, hogy nem volt sem vizsgaidőszak, sem egyéb zavaró tényező, furcsa mód jóval kevesebben jöttek le mint legutóbb és a júniusi közel kilencven fő helyett most csak úgy hatvanöt körül voltunk. A terem azonban ettől függetlenül szinte végig tele volt, hogy a kinti részben mennyien voltak még azt viszont nem tudom, mert ugye újfent nem igazán tudtam elszabadulni a pult mögül. Ugyanezen ok miatt nem igazán készültek fotók sem külön-külön a ruhákról, pedig volt megint jópár nagyon eltalált darab. No, majd legközelebb.

A buli különlegessége a nagyjából egy óra tájban kezdödő jó háromnegyed órás Buck-Tick blokk volt, amibe természetesen a zenekar összes korszakából kerültek be számok, plusz mellé még a tagok szóló- és mellékprojektjeitől is ez-az. Ezt a részt persze azok akiknek nem tartozik a kedvencei közé a banda talán kicsit nehezen bírták, de azért a buli többi részével remélhetőleg kárpótolták magukat. Ahogy lenni szokott egy-másfél órával a vége előtt egyre többen kezdtek kifáradni, így ekkortól jórészt már csak a biztos közönségkedvencek mentek, plusz vége felé egy Shena Ringo darab, ami (legnagyobb örömömre) meglepően sikeres volt. Még egy-két klasszikus, majd zárásnak egy Spiders szám a hatvanas évek végéről, aztán gyors pakolás és irány haza a pultosok és biztonságiak nagy örömére (egyszer kiváncsi lennék, hogy a klub személyzetének mi is a véleménye a vk bulikról... mert nagyon úgy néznek ki mint akik csak nehezen viselik a dolgot, ellenben már hallottam olyan kósza pletykákat is, hogy igazából tetszik nekik, hogy ennyire lelkes a közönség... tehát fene tudja). Következő buli pont három hónap múlva, december harmadikán lesz és remélhetőleg ott már minden a tervek szerint fog alakulni. Addigis lehet hallgatni az újabb zenéket, készülődni ruhákkal és cosplayekkel, nomeg reménykedni, hogy nem lesz nyakig erő hó december elején.

a buli flyere >> klikk

Kapcsolódó linkek:
LD-50

warm-up
54 Nude Honeys-I'm Rubber Man
54 Nude Honeys-tara
Swarrrm-Silence
Mama Guitar-Thomas Is An Affected Man
Yoshii Lovinson-Spirit's Coming (Get Out I Love Rolling Stones)
Yum!Yum!Orange-Find A Meaning Of Life
Yum!Yum!Orange-Want To Be Her Boyfriend
Yum!Yum!Orange-Welcome To My Wonderland
Zazen Boys-usodarake
Mad3-Ali Baba
Crayon Shinchan-dame dame no uta
Terry & The Blue Jeans-King Of Surf Guitar
Bathtub Shitter-Fireworks
BBQ Chickens-Fight Until You Die
Cheuni-Tokyo Twilight
Judy And Mary-tegami wo kaku yo
Rappagariya-sore yatte ittai nan'ni narenda
Tokyo Panorama Mambo Boys-Esperanza
Ayumi Hamasaki-Evolution
Comoesta Yaegashi vs Paradise Yamamoto-Latin Panic!
Tokyo Ska Paradise Orchestra-Boggie's Not Dead

playlist
cali=gari-187
L'Arc~en~Ciel-Killing Me
Malice Mizer-S-Conscious
Glay-shitto (Kurid-Phantom Mix)
Pierrot-Human Gate
Seo Taiji-Internet War
Laputa-Silent on-looker
hide-Rocket Dive
Madeth gray'll-[Zwei] dataisya to moumokuna tyuuzetsuzi..
Buck-Tick-mienai mono wo miyou to suru gokai subete gokai da
DéspairsRay-Maverick
Blam Honey-Give It To Me
Gackt-Speed Master
Luna Sea-1999
X Japan-Dahlia
kein-Flashback The Newsman
Siam Shade-Black
D-Night Ship 'D'
Kuroyume-Baby Glamorous
Merry-haraiso
cali=gari-haikara-satsubatsu-haiso-zessan
Gazette-No.[666]
L'Arc~en~Ciel-Ready Steady Go
Eve of Destiny-Mother
Sads-Salome
lynch.-Quarter Life
Gackt-Lust For Blood
Laputa-Jesus
Glay-Two Bell Silence
X Japan-X
Dir en grey-Raison d'étre
Malice Mizer-Illumanati
Buck-Tick-Iconoclasm
Buck-Tick-Do The 'I Love You'
Buck-Tick-Dress
Atsushi Sakurai-wakusei ~rebirth~
Buck-Tick-kimi no Vanilla
Buck-Tick-muma ~The Nightmare~
Buck-Tick-Cyborg Dolly, sora-mimi, Phantom
Schaft-Arbor Vitate
Buck-Tick-Mona Lisa
Buck-Tick-Desperate Girl
Lucy-Ga Ga Disco
Buck-Tick-My Baby Japanese
Buck-Tick-Angel Fish
Buck-Tick-nakayubi
L'Arc~en~Ciel-Lover Boy
Metronome-Gimmicks
Pierrot-Agitator
Vidoll-boku boku
Aki-Come Into Conflict
Laputa-Sadness
Luna Sea-Rosier
Gackt-Vanilla [Mars Version]
Malice Mizer-Beast Of Blood
Merry-Japanese Modernist
DéspairsRay-Garnet
Kagerou-Wrist Cutter
hide-LEMONed I Scream (choco-chip mix)
L'Arc~en~Ciel-Lost Heaven
Mucc-dakkuu
Glay-biribiri Crash Men
Siam Shade-Dreams
Kuroyume-Barter
X Japan-Scars
lynch.-Unknown Lost a Beauty
Babylon-Leopardess Marry
Luna Sea-Shine
Pierrot-Mad Sky
Sads-Freeze (Mix #2)
Metronome-sekai wa minna boku no teki
L'Arc~en~Ciel-Honey
Malice Mizer-N.p.s N.g.s [N-type]
Dir en grey-Umbrella
Glay-Rock Icon
DéspairsRay-Born
Buck-Tick-Doll
Merry-Violent Harenchi
Eve Of Destiny-Nervous And Innocence
hide-Beauty and Stupid
Dir en grey-Mask
Shena Ringo-kabukicho no joou
L'Arc~en~Ciel-shinshoku ~lose control~
Luna Sea-Gravity
Baiser-Four Seasons
Spiders-seishun a go-go