A goth és industrial sajátos keverékét játszó Eve of Destiny-t
két olyan zenész alkotja akik külön-külön is legendás alakok Japánban. Az énekes
Haruhiko Ash először az ottani punk, majd pedig a goth-rock szintér vezéralakjaként
szerzett magának hírnevet, a gitáros Közi pedig a visual-kei legenda Malice Mizer
alapítótagjaként. A zenakar előtörténete még valamikor a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején kezdődött. Haruhiko ekkor már jó tíz éve a pályán volt és The Zolge nevü együttesének köszönhetően a helyi punk-szintér egyik legfontosabb figurája volt. A Zolge punk-rock csapatként indult, azonban idővel Haruhiko érdeklődése egyre inkább a dark-rock, goth-rock felé fordult elsősorban példaképének Stiv Bators-nak hatására, aki a legendás punk-banda, a Dead Boys énekeseként tünt fel, majd annak feloszlása után megalakitotta a dark-rock nyomasztó, atmoszférikusságát a punk erejével vegyítő Lords of the New Church-öt. A Zolge is egyre inkább ebbe az irányba mozgott és a korai nyers punk-zenét felváltotta egy sokkal nyitottabb, kisérletezőbb és az elektronikát is egyre inkább felhasználó hangzás. Ekkoriban volt egy ideig a Zolge technikusai között egy Közi nevű fiatalember aki Haruhiko nagy tisztelője volt és maga is gitározgatott itt-ott. Az ő zenei karrierje akkor indult be mikor a Matenrow nevü zenekarban összetalálkozott egy m0sik gitárossal, akit mindenki csak Mana-ként ismert. Mivel tele voltak olyan zenei ötletekkel amiket nem tudtak a Matenrow keretein belül megvalósítani inkább saját zenekart alapítottak... a Malice Mizer-t, mely semmihez sem hasonlító, egymástól látszólag teljesen idegen zenei műfajokat egybeolvasztó zenéjével néhány éven belül az egyik legjobb és legjelentősebb visual-kei zenekarrá vált. Innentől kezdve Közi és Haruhiko pályája a lehető legkülönbözőbb irányokba halad és nem is találkoznak hosszú éveken keresztül. Közi a Malice Mizer-rel hatalmas sikereket ér el, performance szerű koncertjeik és titokzatos, extravagáns viselkedésüknek köszönhetően maguk a tagok is legendává válnak... azonban bármilyen népszerüek is lesznek, ellentétben a többi nagy sikereket elérő visual zenekarral ők megőrizik egyedi hangzásukat és szélsőséges image-üket.
A zenekar igazi története 2001 végén egy sor véletlen egybeesésnek köszönhetően kezdődik el. Nagyjából akkoriban mikor a Malice Mizer feloszlik (pontosabban, a hivatalos bejelentés szerint, időlegesen felfüggeszti működését) Közi letéved egy goth partyra Oszakában, melynek egyik szervezője az Eve the New Church. Itt találkozik újra közel tíz év után Haruhiko-val, aki nem sokkal azelőtt kapott meghívást két nemzetközi goth fesztiválra is. Mivel szüksége van zenészekre megkérdezi Közi-t, hogy nem tartana-e vele... és Közi igent mond.
Mikor hazaértek elkezdtek új dalokon dolgozni, majd októberben ők voltak a fő-attrakció az új-zélandi Darkness Gathering fesztiválon, novemberben pedig visszatértek Európába. Ezúttal Bern-ben léptek fel a svájci goth-szervezet a Sanctuary Halloween buliján. Ide több mint négyszázan jöttek el megnézni őket, legtöbben svájciak, de megint jónéhányan jöttek a kontinens más részeiből is. Csakúgy mint az új-zélandi koncert ez is nagy siker volt és hozzájárult ahhoz, hogy a zenekar neve egyre inkább ismertté váljon goth körökben. Időközben Haruhiko készített egy remixet az amerikai Razed In Black új albumára, Közi pedig egy Malice-es időkből származó ismerősének, Minako-nak Izayoi no Tsuki című könyvéhez készített háttérzenét, ami a könyvvel együtt kapható CDn jelent meg. 2003 elején pedig amellett, hogy dolgoznak tovább a stúdióban a lemezanyagon belevágnak az idei koncertek szervezésébe... melynek keretében május 15-én eljutnak kicsiny Budapestünkre is. Először néhány új-zélandi és ausztráliai fellépés van betervezve áprilisban, majd következik a három állomásos Szlovákia - Magyarország - Németország turné. Júliusban Lengyelországban lépnek fel a többéves múlttal rendelkező Castle Party fesztiválon és az év további részére is tervbe van véve még több európai fellépés. Miközben az Eve of Destiny kemény munkával egyre inkább ismertté válik, elsősorban Európában, addig Japánban továbbra sem adnak koncerteket. Haruhiko indoklása szerint azért, mert a koncerthelyek kiválasztásánál számukra a helyszin és a közönség a legfontosabb, Japánban viszont a goth kultúra szinte teljesen hiányzik és ezért koncerteznek inkább a világ más részeiben.
|
Kapcsolodó linkek: Hivatalos Eve of Destiny oldal Industry - EoD fansite |