Mikor DJ Krush 2008 elején az A38 hajón
vendégszerepelt, a fellépés előtt tartott egy kis sajtótájékoztatót
(melynek anyaga mindmáig itt kavarog valahol a gépemen felhasználatlanul) és ott, arra a
kérdésre, hogy a japán hip-hop színtéren kire kell odafigyelni, mindössze
annyit mondott: DJ Kentaro. És most, jó két és fél évvel később végre mi
is megnézhettük élőben, hogy miért is olyan nagy szám a szóban forgó lemezjátszóbűvész.
Hivatalosan turntablism néven fut amit
csinál, de azon a szinten amin ő műveli, már tényleg nem áll
messze a dolog a bűvészettől. Elég csak a
youtube csatornáján fellelhető videókba belenézni: látjuk a kezét, látjuk mit csinál, csak...
nem értjük. Ahogy mindig hajszálpontosan a bakelitkorong megfelelő
barázdáján landol a tű, ahogy mindig helyén van minden egyes scratch,
ahogy a két lemezből valami teljesen új zenét épít fel, az már tényleg
szinte nem emberi.
A neve akkor vált szélesebb körben ismertté, amikor egy előző évi
harmadik hely után 2002-ben megnyerte a világ legrangosabb DJ versenyét,
a DMC World DJ Championships-et, később pedig egy, a legendás
angol Ninja Tune kiadónál
megjelent On The Wheels Of Solid Steel mixlemezzel betonozta be magát
végleg a
köztudatba. Csinált még pár emlékezetes remixet (köztük egyet Ayumi
Hamasakinak), első, saját számokkal megpakolt lemeze pedig 2007-ben
jött ki, természetesen szintén a Ninja Tune gondozásában. Azóta kiadott még pár
kislemezt, nomeg egyre gyakrabban fordult meg Európában
hosszabb-rövidebb turnék erejéig és 2008 végén egyszer már majdnem
eljutott hozzánk is. Akkor is az A38-on lépett volna fel és habár már a flyer is megvolt (lásd itt
és itt), meg
úgy tünt, hogy minden sínen van, valamiért végülis mégis le lett fújva
az esemény. Következő évben újfent felkerült Budapest az egyik
turnéflyerre, de akkor már a helyi bejelentésig sem jutottak el a
dolgok. Most viszont, az év lazán legizgalmasabb eseménysorozatának, a
Rising Sound koncertszériának keretein belül végre tényleg elkeveredett
Budapestre és, ahogy várható volt, mindenki az állát keresgélte azok
után amit levágott a színpadon.
Node ne rohanjunk így előre. Kentaro és kisérete valamikor fél kilenc
fele futott be és ha valaki nem tudta volna, hogy ki ő és mit is csinál, az
előkészületeket nézve akkor is azonnal egyértelművé vált volna, hogy itt most
valami különleges dolog készül. A három, már odakészített Technics
lemezjátszóra felkerültek a saját tűk, odakerült melléjük a saját, speckó
keverő, a laptop, a
Kaoss Pad és olyan kábelek, hogy még a hajó technikusai is a
csodájára jártak. Egy nagy asztal hátra a lemeztáskának, kettő pedig oldalra,
a menet közben elszórt korongoknak,
videókamerák és vizuál beüzemelve és minden tech cucc csekkolva... és
csak ezután kezdődött az igazi szöszölés. Előkerült egy lemezközép
(Tudjátok: az a kis fémkorong amivel a lemezjátszókat hozzá lehet
igazítani a régifajta 7" korongokhoz. Nah, szóval:
ilyen.),
feltette az asztalra élre állítva és elengedte. Gurult. Technikusok
alátámasztották az asztal lábait habszivacs darabokkal. Új próba. Még mindig gurul. Még
habszivacs. Nem gurul. No, akkor most keresztbe. Gurul. És így tovább.
Először az asztal lett tökéletesen vízszintbe igazítgatva, majd
egyenként mindhárom lemezjátszó. Mindez jó tízperces művelet volt, annyi
idő amennyi alatt az összes többi cuccot rakták össze előtte. És ez mindenhol máshol
felesleges szöszölésnek tünt volna az egész, itt viszont még véletlenül sem.
Amikor végre minden tökéletes volt, lement gyorsan a soundcheck, időközben befutott a
hazai frontról Cadik és Mango is, ők is összepakolták a dolgaikat a
másik asztalon, majd hajrá, nyitás.
Ugyebár, ahogy a többi Rising Sound-os eseményen, itt is én kezdtem az
estét, amolyan házigazda DJ szerepkörben és előtte is, nomeg ott helyben
is többször futott át az agyamon, hogy mi a fenét is keresek én a
színpadon olyanok mellett, mint Kentaro, vagy akár az általam az itthoni
DJk közül legtöbbre tartott Cadik, de szerencsére végülis, minden kétely ellenére
egész jól sült el a dolog. Persze technikailag nem igen tudtam mit
nyújtani a gyülekező és a főattrakcióra váró közönségnek, de legalább zeneileg
egész korrekt, stílusilag az estéhez passzoló szelekciót sikerült összerakni,
persze csupa japán zenékből válogatva és a kezdéssel (egy Momoe
Yamaguchi kislemez a '70-es évek végéről) a még a színpadon ügyködő Kentaro-t és a
technikusát is sikerült meglepni . A hosszúra nyúlt készülődés
miatt csúszott a nyitás, meg minden más is, így a Cadik + Mango páros
csak valamikor nem sokkal tizenegy előtt keveredett a színpadra és egy
halom hip-hop fnomsággal és scratch orgiával
folytatta az alapozást.
Kentaro végül valamikor negyed egy fele bukkant fel a saját pultja mögött,
hogy átvegye a terepet. A videók alapján
sokszor nem igazán lehet
eldönteni, hogy van-e benne valami a hip-hop körökben alapnak számító
"én vagyok a menőcsávó" arroganciából, vagy csak játék neki az
egész
pózolás és igazából egy nagyon közvetlen, jófej emberke valójában,
élőben azonban nagyon gyorsan egyértelművé vált, hogy egyértelműen az
utóbbiról van szó és az egész kivagyiság csak poén és a közönség
hergelésére szolgál. Meg az is egyértelművé vált, hogy amit csinál, az
viszont élőben is éppen olyan elképesztő, mint a videókon. A tökéletes scratchek, a követhetetlen mozdulatok a
keverővel, a megfelelő barázdáknál felcímkézett lemezek, ott volt
minden, amit ismerhettünk már a videókból is, plusz az egész néhol még meg volt bolondítva
a Kaoss Pad effektjeivel, meg még ki tudja mi mindennel. A szett eleje
gyakorlatilag a Kentaro karrier legismertebb pillanatainak
összefoglalása volt, pár kisebb kitérővel, mint amilyen a kis tisztelgéssel
is volt, az idén elhunyt rapper legenda, Guru emléke előtt, utána pedig egy
relatíve hagyományosabb DJ szettet nyomott. Persze azért nem váletlen
van ott, hogy "relatíve", mert ezeket is olyan scratchekkel meg átkeverésekkel
prezentálta, hogy csak bámult a hajón összegyűlt vagy négyszázas közönség (köztük egy bő húsz fős különítmény a fórum és a NS/NG
bulik törzslátogatóiból).
Ebben a részben külön érdekesség volt, hogy ezt nagyrészt már nem
bakelitről nyomta, hanem laptopról, a ScratchLive
programmal,
amit a lemezjátszókról, időkódos lemezekkel vezérelt. Valahol fura volt
látni, hogy már ő, a bakelitbűvészkedés egyik emblematikus figurája, is ezt használja (csakúgy, mint
ahogy pl. Krush is), szóval
egyre inkább úgy néz ki, hogy a digitális formátum tette meg azt végül,
ami a CDnek soha nem sikerült igazán és kvázi elavult formátummá tette a
hagyományos lemezeket. Mert a timecodeos korongoknak hála az érzés és a
módszer maradt a régi, csak ugye elég két lemezt és a laptopot cipelni,
nem kell egy nagy ládányi, rémnehéz vinyllel rohangászni fel-alá a
világban. Hogy ez mennyire jó vagy rossz dolog, azt nehéz megmondani,
mindenesetre érdekes nézni, hogy merre haladnak a dolgok.
Kentaro nem arról ismert, hogy a szettjeiben leragadna egy stílusnál és
most is elképesztően változatos dolgok kerültek elő:
volt
egy halom hip-hop, breakbeat és drum'n'bass, random régiségek, némi reggae, nomeg az
idők szavát követve jópár dubstep track is, többek közt 2009 egyik
legelképesztőbb darabja, a régi, gagyi rave-hangzást a dubstepbe oltó
Doctor P féle Sweet Shop. Bő egy óra telt el mielőtt szépen lekerekítette a
dolgokat, elköszönt és levonult, de persze a teljesen felpörgött
közönség nem hagyta ezt annyiban és visszatapsolták.... kétszer is. És a
ráadásokban megint valami egészen elképesztő dolgokat művelt, többek
közt egy halom hip-hop alapdarabbal (volt ott minden: De La Soul,
Wu-Tang Clan, House Of Pain, KRS-1, Dead Prez., meg még ki tudja mi), a
legvégére, bónusznak pedig megkaptuk azt az elképesztő ki sprodukcióját, amivel 2002-ben
megnyerte a DMC-t és amit sok hozzáértő szerint egy újabb DMC győztes
sem szárnyalt túl azóta.
Ennél
tökéletesebb befejezést nem nagyon lehetett volna elképzelni a fellépés
végére, ami után egy hihetetlen élménnyel gazdagodott, maximálisan
elégedett közönséget hagyott maga mögött. És mint kiderült (meg mondjuk
látszott is rajta) nem csak a közönség volt elégedett: eredetileg, a kiírás
szerint csak egy órát játszott volna, de annyira bejött neki a
hely, a közönség, meg az egész kis esemény amit a szervezők kerekítettek
a fellépése köré, hogy végül majd két órásra nyújtotta a szettjét, sőt, még utána is kijött és miközben Suhaid a
levezető DJ kissé hálátlan szerepében pakolgatta a jobbnál-jobb
lemezeket, ő aláírásokat osztogatott, nomeg csevegett és fotózkodott
mindenkivel, szóval jók az esélyek, hogy jár
ő még mifelénk a jövőben is. A Rising Sound szériában pedig ezek után egy újabb
kis pihenő következik, majd szeptember végén a stílusban nagyon más, de
várhatóan hasonlóan emlékezetes Melt-Banana koncerttel folytatódik majd
tovább az eseménysorozat.
(teljes méretért klikk a képekre)
Alább egy videó a Kultblogról...
Itt
pedig majd az egész fellépés fent van darabokban, szóval lehet pótolni /
emlékeket felidézni.
DJ
Kentaro
