Black Love Fantom

2009 november 27 - 21:00

Kék Yuk

A Black Love Fantom névvel még egy éve, az akkori Gothika koncert kapcsán találkozhattunk először, amikor a zenekart elkisérte Európába az énekes Andro régi jóbarátja, Isawo, aki a turné első egy-két állomásán (így nálunk is) egyben az előzenekar szerepét is betöltötte, mint az egyébként duóként működő BLF speckó, egyszemélyes verziója. Innentől kezdve pedig már majdhogynem maguktól mentek a dolgok: idővel szóbakerült, hogy jönnének külön turnéra is, nyáron leegyeztettük a körülbelüli dátumot és ez végül az utolsó novemberi péntekre lett lefixálva. Időközben a zenekar kiadta az első mini-albumát is júniusban, Dead Love Alive címmel, amin közreműködött az a Kazutoshi Yokoyama is, aki egyébként olyanokkal dolgozik, mint a Buck-Tick, DéspairsRay vagy Közi és ami egy baromi jó és ütős anyag lett, plusz később felkerült pár újabb, inkább a nyolcvanas éveket idéző új dal is a myspace oldalukra, szóval mostanra már az alapanyag is megvolt egy hosszabb koncerthez.

Habár az európai kiruccanás kiindulópontja Budapest volt, azért persze nem csak hozzánk jöttek, hanem leszerveztek maguknak egy kisebb mini-turnét, ami a hazai állomás után Lengyelországban, majd pedig az oroszoknál folytatódott. Utóbbiaknál négy koncert volt négy nap alatt, előbbieknél pedig egy, azonban sajna ott még ezzel az eggyel is voltak némi kavarások. Már útban idefele kapták a hírt, hogy a november harmincadikai koncertet Poznanban váratlanul visszamondta a klubtulaj, de végülis a helyi szervezőnek egy nappal későbbre sikerült beszervezni egy pótfellépést Varsóba. Az ideút másik, sokkal pozitívabb meglepetése az volt, hogy a moszkvai átszállásnál a transit részben teljesen váratlanul összefutottak a Gothika két tagjával, akik pont a másik irányba, Tokióba tartottak, ahol pár napal később, a Shinjuku Marz klubban volt jelenésük, mint a német Das Ich előzenekara. Az eseménydús út után Isawo és az először Európában járó gitáros, Naoyuki szerda este ért Budapestre és mivel a koncert csak pénteken volt, így bőven volt idejük kicist jobban megismerkedni a várossal. Miután beértünk a városba a reptérről (persze taxival, a Köbánya-Kispest környékének horrorját messziről elkerülve) elugrottunk az Instant-ba cseverészni egy kicsit, így belekóstolhattak a hírneves pösti romkocsma feelingbe, majd csütörtök napközben egyedül derítették fel a belvárost (Isawo a tavalyi látogatás után már egész otthonosan mozgott Pesten), este pedig egy szintén tipikusan pesti étteremben elkövetett vacsi után beugrottunk a Moonlight Meido-ba. Ami, ahogy várható volt, totál kultúrsokk volt nekik a japán hangulattal és a falakat díszítő animekarakterekkel, de az első meglepetés után már lelkesen mászkáltak körbe, és kutatták fel a falakon a kedvenc figuráikat.

Péntek napközbenre még beiktattunk egy sétát fel a várba, majd koraeste becéloztuk a Yukat, ahova bőven időben, jó másfél órával nyitás előtt odaértünk, azonban sajna a hangpróba ennek ellenére elcsúszott, mivel a technikus a fel-alá szaladgált a Kék és a Vörös Yuk közt, mivel egyszerre intézte nálunk a beállást és odaát a folyamatban levő hörg-metal koncerteket és mikor pedig már végre minden jónak tünt, akkor még valami extra kábelprobléma is felmerült. Így a nyitás csúszott kb. fél órát (bocs mindenkitől, aki kint fagyoskodott!), de aztán végül csak be lett állítva minden és a biztonságiak elkezdték beengedni az embereket, a zenekar elvonult a backstage részbe készülődni (aminek az ajtaját most előrelátóan belakatoltam, ami hasznosnak is bizonyult, mert voltak akik lendületből mentek volna be oda cuccokat lepakolni), mi pedig Ji-vel biztosítottunk némi háttérzenét a várakozáshoz. Először én szedtem elő némi indie-rock ezt-azt (amire Naoyuki nagyon jól elbulizott az öltözőben és többek közt kiderült az is, hogy ő is nagy Noodles rajongó), majd pedig Ji válogatott hagyományosabb JRock közkedvenceket. A kezdés tíz / fél tizenegy körülre lett betervezve, viszont a késői nyitás miatt persze ez is csúszott, de végül nem sokkal háromnegyed tizenegy előtt, csönd borult a teremre, felolpóztam a színpadra elindítani az intrót, majd felbukkant az fekete kabátos, csokornyakkendős, napszemüveges Isawo és a lazábban, egy skótkockás szoknyaszerűséggel kiegészített fekete ing+nadrág kombóban nyomuló Naoyuki és elkezdődött a koncert.

Az intró a Dead Love Alive CD nagyon groovy címadó, instrumentális szösszenete volt, utána pedig sorra jöttek a mini-album egyéb számai: elsőnek a lendületesebb, rockos Love, majd a középtempós, a glam-rock fénykorát idéző Children és az industrial-rock hangzás felé hajló Devil 2000GT. Ez előtt állt le Isawo először egy kis csevegésre a közönséggel, kicsit döcögős, de azért érthető angolsággal ejtett pár szót az előző évi koncertről, bemutatta a gitáros Naoyukit, akiért a közönség nőbbik fele igencsak észrevehetően nagyon odavolt, majd előadott egy mini bábelőadást a Scary néven futó koponyás csörgőjével. Még egy Dead Love Alive-os dal, a Black Wings Of Icarus után egy kis feldolgozás blokk következett, amiben a japán underground kedvenc, a coo:ya egyik számát a már tavaly is előadott Buck-Tick féle Iconoclasm követte. Ez, ugyanúgy mint tavaly, most is kicsit szétesettre sikeredett, ellenben utána következett mégegy B-T darab, a '97-ből származó My Fuckin' Valentine, ami számomra a koncert egyik fénypontja volt és ami olyannyira követte az eredetit, hogy még egy theremint is beüzemeltek hozzá (az volt az a kis dobozkából és egy antennából álló kütyü az asztalon, Naoyuki mellett). Viszont ekkor, a mini Buck-Tick blokk alatt is előjött az, ami fura volt végig Isawo énekével, hogy míg egyes számok alatt időnként meg-megcsúszott a hangja (itt speciel az Iconoclasm alatt), addig máskor meg abszolúte hibátlan volt minden.

A folytatás egy előre beharangozott különlegesség, a Vinet című szám volt, amit a japán electro-industrial legenda Blam Honey zenei agya, Ryonai írt nekik. Azonban sajna pont ekkor kezdődtek a technikai problémák is. Éppenhogy elindult az eleje alapján emlékeim szerint inkább a synth-pop irányba tendáló dal, amikor hirtelen, Isawo énekét és Naoyuki gitárjátékát leszámítva, elhallgatott minden: mint kiderült kifagyott valami abban a szerkenytűben (Korg D12 mini házi digi-stúdió egyébként), ami a zenei alapokat szolgáltatta. Beletelt egy-két percbe mire sikerült újraéleszteni a cuccot, de hamarosan megint feladta és mivel közben én egyszerre próbáltam menteni a helyzetet és előkeríteni a technikust, még ami elhangzott a számból, arra se igen emlékszem. Sajna az ilyen előreláthatatlan technikai gebaszokat nem igazán lehet sehogy kiküszöbölni, szóval Isawo-ék, amennyire lehet, próbálták gyorsan megoldani a problémát, ami több-kevésbé sikerült is. Az otthoni koncertjeiken egyébként csak az elektronikus részek mennek felvételről, mert ott egy support-dobos is játszik velük élőben. Habár felmerült, hogy esetleg elkiséri a zenekart ő is a turnéra, végül nem jött össze a dolog sajna, részben a drasztikus utazási költségek miatt, részben pedig amiatt, mert a Tell néven futó illető még több más együttesben, így a Munimuni-ban és a japán goth-legenda Auto-Mod-ban is játszik, vagyis igencsak zsúfolt a programja.

No, de vissza a koncertre: a technika által elszaboltált Vinet után megint két új szám következett, melyek közül a szintén az agresszívabb, industrial-rock darabok közé tartozó Metal Monkey Monster-t már ismerhették azok, akik youtube-on megtalálták a nyári, tokiói lemezbemutató koncerten készült videót. Egy rövid, átöltözős szünet után (ami alatt a Bowie klasszikus Heroes szólt) Isawo öltönyben, Naoyuki pedig fehér ingben tért vissza és innentől a koncert kicsit más irányt vett és átvették a főszerepet a nyugisabb, retrósabb számok. Ezek közül hármat már egy ideje meg lehetett hallgatni a csapat myspace oldalán és ezek közt, zárószámnak ott volt az is, amit én speciel legjobban vártam az egész koncert alatt, a gyönyörű, a nyolcvanas évek hangzását idéző Strawberry Days. A ráadás rész a talán legismertebb dalukkal, a megintcsak az industrial-rock vonalat követő B.L.F.-el kezdődött, de itt újfent közbeszólt a technika és ezúttal egy mikrofon adta meg magát minden előzmény nélkül. Miután ezt is sikerült helyrehozni, befejezésnek megint egy feldolgozás, a David Bowie féle '69-es ősdarab, a Space Oddity következett, amihez Isawo előkerített magának egy matrózsapkát is, majd a közönség tapsától és sikkantásaitól követve véget ért a szűk másfél órás koncert és levonultak a színpadról. Habár kis nyugis levezetőnek egészen tökéletes volt ez is, nekem speciel azért inkább a Strawberry Days volt az igazi lezárás és nagyfinálé.

De egyébként én igazából azt kaptam a koncerttől amit vártam. Habár maga a zenekar már hivatalosan 2002 óta létezik, csak az utóbbi pár évben lettek aktívabbak, de egyelőre csak nagyon underground szinten, viszont ami emiatt még hiányzik nekik tapasztalatban, profizmusban és színpadi rutinban, azt bőven pótolták lelkesedéssel, folyamatosan tartva a kapcsolatot a közönséggel (az Isawo által megeresztett magyar félmondatok természetesen nagy sikert arattak, Naoyukinak pedig igazából nem sokat kellett csinálnia ahhoz, hogy kitörjön a lelkesedés). Zeneileg meg nekem, a mini-album és az azóta felbukkant újabb számok alapján egyébként is nagyon a szívem csücskei lettek: egyrészt már maga a változatosság is tetszik, ahogy váltogatnak számról-számra a különböző stílusok közt (ráadásul olyanok közt, amiket én külön-külön is nagyon szeretek) és ami persze a legfontosabb, hogy mindegyikben emlékezeteset tudnak alkotni: az industrial-rock felé kacsintgató számaik kellően agresszívak, a dallamosak pedig akaratlanul is megragadnak az ember fejében, szóval, ha így folytatják még sokra vihetik szerintem. A közönség részéről persze voltak akiknek annyira nem jött be a koncert, de azért a visszajelzések nagy többsége szintén abszolúte pozitív volt és ez a lelkesedés a hangulaton is érezhető volt. Mondjuk kevesebben voltunk mint vártam, összesen 165-en, pedig a belépő sem volt drága (1500 FT, ami azért egy japán zenekarért nagyon baráti összeg), valamint a koncert mellett ott volt még az afterparty is, ami az év utolsó Nippon Shoxx bulija is volt egyben. De szerencsére azért még így sem lett minuszos az este (ellentétben annyi sok korábbi koncerttel), szóval ezzel sem volt semmi gond és a zenekar is borzasztó jól érezte magát és közönségileg, meg minden más szempontból is elégedettek voltak (na jó, persze a technikai gebaszokat leszámítva).

Egy kis pakolászás után persze beindult az afterparty, elsőnek egy klasszikus Mari Natsuki számmal, ami még a zenekar tiszteletére került elő, merthogy az egyik tokiói BLF koncerten ez volt az intrójuk, majd jöttek a szokásos Nippon Shoxx zenék. Fura mód utólag többen is irogatták itt-ott, hogy eleinte nem igen voltak táncolható darabok, pedig csupa olyami ment, amire máskor nagyban megy az ugrálás, újdonság meg max olyan volt, ami request volt, mint pl. a Lycaon szám. Fene sem érti ezt, de mondjuk a koncert utáni jó egy óra természetesen amúgy sem az afterről szólt első sorban, merthogy Isawoék, miután egy időre visszamentek a backstagebe pihenni és kajálni, kijöttek és a CDkkel együtt kitelepültek a bárpult melletti kanapékhoz ahol, ahogy várható volt, azonnal beindult a maratonira nyúlt aláíráskérős, fotózkodós, CD-vásárolgatós roham. Egy idő után azért az after is elkezdett beindulni, miközben Isawo és Naoyuki visszatért pilledezni a backstage részbe. Ji egy időre átvette a pultot, de heveny rosszullét miatt hamar ki is dölt, így miután a zenekarnak intéztem egy taxit vissza a szállóba, ő is lelépett inkább, így ezkután egyedül tartottam a frontot a fél ötös befejezésig. Következő nap csak este ment a vonatuk, így megejtettek még egy kis városnézést, majd elindultak az akkor még mindig kicsit bizonytalan lengyel célpont felé. A koncerten többen is videóztak (a Strawbery Days alatt speciel én is, azt meg akartam örökíteni mindenképen), így azok is kaphatnak egy kis izelítőt, akik nem jutottak el a Yukba, akik meg igen, azoknak így van mire nosztalgiázni, szóval alább: videó, flyer, setlist és persze még pár kép, nomeg tracklista az afterhez.

(teljes méretért klikk a képre)

Black Love Fantom setlist
SE.Dead Love Alive
01.Love
02.Children
03.Devil 2000GT
04.Black Wings Of Icarus (Icaros no kuroi tsubasa)
05.Disposable Body (coo:ya cover)
06.Iconoclasm (Buck-Tick cover)
07.My Fuckin' Valentine (Buck-Tick cover)
08.Vinet
09.Darknessphobia
10.Metal Monkey Monster
SE.Heroes (David Bowie)
11.flourish
12.Straight Story
13.Starlight Carnival (aka. Stellar Carnival)
14.Strawberry Days
encore:
15.B.L.F.
16.Space Oddity (David Bowie cover)

Videók a koncertről:
Strawberry Days (link)

Children
Stellar Festival
Love + Children