Főoldal » Hírek, KPop » VIXX – szeptemberben újra Európában

VIXX – szeptemberben újra Európában

A VIXX szeptemberben újra Európába látogat. Bármennyire is szeretnénk ezt örömhírként írni, nem nagyon megy, mivel, ha nem lett volna elég a legutóbbi látogatás utáni emlékezetes botrány, most már kezdésnek is éppen eléggé botrányos a bejelentés. Akkor, 2014-ben, amikor a csapat Budapestre és Varsóba látogatott el a meet&greet jegyeket vásárolók közül azok, akik 169 (!) euróért a csapattal közös fotót is tartalmazó csomagot vásároltak meg, utólag soha nem kapták meg a képeket. A felelősséget emiatt a VIXX menedzsment Jellyfish próbálta áttolni az európai szervező Azia Events-re, azzal mentegetőzve, hogy nem kapták meg tőlük a pénzt a turné után, de valójában a Jellyfish tartotta vissza a fotókat, vagyis gyakorlatilag a saját rajongóikat büntették az elszámolási vita miatt, akiknek a világon semmi köze nem volt az egészhez. (Nem beszélve arról, hogy a pénzügyi vitában is erősen sarasak voltak.) Bővebben erről itt.

Most pedig, a visszatéréskor erről persze egy szó sem esik, ellenben a két koncerten (Párizs ás Milánó, alább a részletek) a sima, semmi extrát nem tartalmazó, színpadtól távoli helyekre szóló jegyek is 125 euróba, azaz közel negyvenezer forintba (!!) kerülnek. A tagokkal pacsizni 155 euró, ha képet is akarsz, amit most vagy megkapsz, vagy nem, az pedig 170. Azaz a Jellyfish újra teljes lendülettel rástartolt a rajngói pénztárcákra, úgy, hogy a két évvel ezelőtti botrányt sem simították el. (Csak emlékeztetőnek: 2014-ben 65 euró volt az alap jegyár.) Ha valaki ezek ellenére szeretne menni a koncertekre, támogatva a KPop színtér talán legpénzéhesebb és a rajongókkal szemben garantáltan leggerinctelenebb cégét, akkor annak persze jó szórakozást, de a jegyek vásárlásánál érdemes a fentieket szem előtt tartani.

Alább poszter, helyszínek, plusz a végén a két seating plan, melyeken meg lehet nézni, hogy milyen szép messziről lehet a koncertet nézni majd 40.000 forintért.

2016.09.17: Olaszország, Milánó: Fabrique
2016.09.18: Franciaország, Párizs: Le Comedia

vixx2016eu

vixx2016paris vixx2016milan

Tags: ,

4 komment

  1. avatar Loveless says:

    Minden bandának ilyen drága a koncertjegye vagy csak a VIXX-nek?

    • avatar Smilry says:

      Nem mindegyiknek. Ráadásul mikor Itt volt VIXX koncert akkor 20 körül volt a sima jegy. Persze egy Kpop koncert nem olcsó 10 felett van legtöbb esetben, de 40 az nagyon sok egy sima jegyért.. Most voltam B.A.P koncerten nemrég Milánóban ott a Elite New volt majdnem annyi mint itt a sima VIXX jegy. (A B.A.P Elite New 7000Ft-al volt több kb azaz 47ezer) De ott ez a jegyár azt jelentette, hogy a színpad körül lehetsz , dedikált posztert kaptak és egy rövid videó felvételt a színpad előtt, ahol ki volt vetítve a LOE. A fiúk persze nem voltak ott. Szóval kicsit van különbség :/ A sima jegy am 15.000 volt kb a B.A.P-n ugyan itt Milánóban ugyan így a Kpop Agency szervezésében. Nem tudom miért ilyen drága most a VIXX… Vagy hol él a Jelly..

  2. avatar smileeey93 says:

    Van-e esetleg valami info arról hogy jön-e hozzánk kpop csapat koncertezni :( ?

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB