Főoldal » Hírek, JRock / Visual kei » SID – új kislemez, album és klipes DVD

SID – új kislemez, album és klipes DVD

A könnyed pop-rockban utazó SID három új kiadványt is meg fog jelentetni a közeljövőben!

Először is február 12-én jön új kislemezük, a hug, melynek címadó dala egyben az Onegai! Ranking c. TV műsor záródala is lesz abban a hónapban. A single-ből öt különböző borítójú változat készül, tehát minden tagra jut egy-egy verzió, illetve lesz egy “sima” zenekaros is. Egyébként semmi másban nem térnek el, mindegyiken csak a hug c. szám és annak instrumentális változata kap majd helyet.

Egy hónappal később, március 12-én pedig napvilágot lát a banda nyolcadik stúdióalbuma, OUTSIDER címmel, háromféle változatban: limitált Type-A CD+DVD (koncertrészlettel), limitált Type-B CD+DVD (koncertrészlettel) és regular CD. A lemezen a kötelező új szerzemények mellett a zenekar legutóbbi albuma (M&W, 2012. augusztus) óta megjelent kislemezdalok is rajta lesznek természetesen, beleértve a fenti hug-ot.

Végül április 9-én kerül a boltok polcaira a SIDNAD Vol.10~CLIPS THREE~ c. DVD, mely a 2010-es cosmetic kislemeztől kezdve gyűjti csokorba a zenekar klipjeit. Lejjebb olvashatjátok az album és a DVD tracklistáját.

sid hugOUTSIDER
01. laser
02. CANDY
03. V.I.P
04. Akai te
05. MUSIC
06. Summer Lover
07. Koi ni ochite
08. Meiro
09. darling
10. hug
11. ANNIVERSARY

SIDNAD Vol.10~CLIPS THREE~
01. cosmetic
02. Ranbu no Melody
03. Itsuka
04. Fuyu no Bench
05. Nokoriga
06. S
07. V.I.P
08. Koi ni ochite
09. Summer Lover
10. ANNIVERSARY
11. hug

Tags:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB