Oh, imádom a pletykákat XD A legújabban (bizonyíték nyilvános FB képpel) 3 nőt tett boldoggá egy éjszaka alatt tajtrészegen
Jó buli lehetett. Biztos Fuji Lena miatt volt szomorú, aki állítólag csak öleb státuszban tartotta.
Ha már ezer év óta először erre járok, akkor már a srácokról is valami.
Ki látta, kinek hogy tetszett a Prologue of Patch #1-8 (innen van Ryo Monologue-ja is, amit a NEWS topicban említett valaki ^^)? Ami mint utólag kiderült (és bejött a megérzésem XD) egy film előzetese volt. És a 8UPPERS album no meg maga a movie? Imádtam az összeset személy szerint <3 Annyira zseniális a téma maga, és hiába vannak benne sablonok az ember végigvigyorogja az egészet, miközben szolidan sikonyál xD
Jelenleg pedig koncerteznek, aminek befejezésekét Oszakában a Kyocera Dome-ban az úgy látszik már hagyománnyá váló saját Countdownnal zárják az évet. (Érdekes JE Countdown lesz ez az idei, főleg, hogy Arashi a Kohaku-t vezeti, Eito Oszakában és a pletykák szerint majdnem csak az 5 tagra fogyatkozott Nyüssz, és az 5 tagú KT lesz Tokióban xD (És a senpai bandák, ha visszaérnek a Kohaku-beli szereplésük után) No, meg Jin, ha ott lesz. Kíváncsi leszek, végül mi lesz ebből.)