Főoldal » Cikkek, Feature » Best Of 2015 #3: Japán – a változások éve

Best Of 2015 #3: Japán – a változások éve

A hazai és európai események, nomeg Jigsaw kedvenc JRock albumai után most fejest ugrunk a japán zeneipar mélyvízébe. Tavaly ugye volt egy JPop és egy indie-rock cikk is, mindkettő amolyan áttekintéssel is egybefűzött, de inkább a személyes favoritokra kihegyezett írás volt, most azonban ez a személyes vonal eléggé háttérbe szorul, egy igen egyszerű ok miatt:

A japán popipar hosszú évek óta eléggé állóvízban tapicskolt, nem nagyon bírtak a dolgok kimozdulni a holtpontról, 2015-ben ellenben ez úgy néz ki végre megváltozott. Több, ilyen-olyan szinten már egy ideje alakulgató folyamat ért fordulópontjához, olyan folyamatok, melyek alapjaiban változtathatják meg a helyi mainstream zeneipart és ezeknek köszönhetően ki tudja mióta a tavalyi volt a legizgalmasabb év a JPop piacon. Szóval úgy éreztem ez most egy sokkal fontosabb és érdekesebb évösszegzős cikktéma annál mint, hogy nekem mik voltak éppen az aktuális kedvenceim (no persze azért szóba kerül majd az is).

De mi okozta a korábbi stagnálást és érdektelenséget? Az, hogy a toplistákat hosszú évek óta ugyanazok az arcok uralták. Az idolok (egyik oldalról a kirobbanthatatlan Arashi, meg a többi Johnny’s fiúcsapat, másikról pedig az AKB48 és mutációi) gyakorlatilag a teljes piacot maguk alá gyűrték, legtöbbször fájdalmasan régivágású zenéjükkel és hozzáállásukkal, melyet leginkább a ’80-as évek idol-aranykorának emlékében való dögönyözés és az aktuális nemzetközi vagy akár hazai trendektől való kényes távolságtartás jellemez. A többi toplistás előadó? Régi, a ’80-as, ’90-es évekből megmaradt helyi közkedvencek, mint Fukuyama Masaharu, a Mr. Children vagy mondjuk a Southern All Stars, nomeg pár, reletíve fiatalabb, de a nagyon tipikus fajta japán dallamos-rockot nyomó együttes. Szóval ők sem sokat segítettek a helyzeten. Persze azért akadtak a toplistákon is akik modernebb vagy egyedibb hangzással próbálkoztak, de nagyon nem ez volt az általános, a főcsapás egyértelműen a múltba révedés volt, ami borzasztóan rossz hatással volt a zeneiparra. A kisérletezgetni nem nagyon akaró zeneipari menedzserek ráálltak a középkorú, biztos, fizetőképes közönség igényeinek kielégítésére, leragadva egy 10-20-30 évvel ezelőtti állapotnál. Ami meg baromira egészségtelen és a fiatalokat persze nagyrészt totálisan hidegen hagyta, szóval egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb kell, hogy jöjjön valami felfordulás, ami kipukkasztja ezt az időbuborékot. Szóval nézzük, hogy mi minden történt tavaly, ami arra utal, hogy itt van, vagy legalábbis közelít a várva-várt gyökeres változás:

jsoul_summer02 kismyworld_b generations_hard_dvd

EXILE vs. Johnny’s: Az EXILE egy -valljuk be- eléggé unalmas R&B szerűségben utazó csapatként indult annak idején és mivel a hangzásuk, stílusuk, célközönségük nagyon távol állt attól amit a Johnny’s képviselt, nem is igen tekintette őket senki riválisnak. Aztán idővel elképesztő népszerűek lettek, majd pár éve elkezdtek változtatni a hangzásukon és ők is, meg főleg a J Soul Brothers nevű testvércsapatuk egyre inkább a pop és a tánczenék felé fordulatk. Ráadásul időközben az EXILE köré kinőtt az LDH nevű ügynökség, mely egyre jobban kezdett hasonlítani a Johnny’s féle tehetségeket kutató / nevelő birodalomhoz, csak éppen annak zűrős, botrányos háttere és múltba ragadtsága nélkül. Mára ott tartanak, hogy egyre több csapat tartozik hozzájuk (ott van ugye a Generations, a tavalyi év egyik legkorrektebb meglepetésalbumát összehozó Doberman Infinity, meg idén is lesznek újabb trónkövetelők + ott vannak a lányok is, de róluk még lentebb lesz szó). És ami a lényeg: a célközönségüket a fiatalok jelentik, akik annak rendje-s-módja szerint nagyon értékelik is azt, hogy végre vannak modern, friss és színvonalas popcsapatok, akiket nem ciki hallgatni és körberajongani (és akik kényesen figyelnek rá, hogy elhatárolódjanak az idol kategóriától). És, hogy mennyire bejött ez a recept, arra legjobb bizonyíték, hogy a JSB aktuális lemeze, a Planet Seven berobbant az Arashi/AKB duó mellé az éves toplisták csúcsára és emellé bezsebelt kb mindent releváns ‘év poplemeze’ díjat. Szóval igazából az LDH mára kb. olyan lett, amilyen a Johnny’s lehetne ha haladna a korral. (Viszont azért legyünk igazságosak: az olyan múltba ragadt lemezek mellé, mint a tavalyi, toplistanyertes Arashi album, azért a Johnny’s is kijött egész jó dolgokkal, melyek közül főleg az aktuális Kis-My-Ft2 anyag emelkedett ki.)

Girl Group Revolution – Míg az LDH sikereivel és a boyband piac átrendeződésével sokat foglalkozik a szaksajtó, van közben egy másik folyamat is, ami szerintem legalább ilyen lényeges, de nem igazán van róla szó sehol: ez pedig a lánycsapatos piac hasonló szintű átalakulása. A ’90-es évek közepén volt a japán csajos popbandáknak egy nagyon jó időszaka, amikor olyanok uralták a piacot, mint pl. a MAX, de aztán 2000 körül mindent lesöpört a Morning Musume és a nyomukban érkező idol hullám, majd ezen még súlyosbított egy sort az AKB48 zenét már tényleg csak mellékes szerepre kárhoztató egyeduralma. A sorozatgyárott idolok egyeduralma azonban úgy néz ki megtörni látszik és megint egyre több a komolyabb hangzást és kinézetet képviselő alternatíva. Itt is erősen jelen van az LDH, a Dream, Happiness, Flower hármassal, plusz az ezek tagjaiból alkotott, nagyon komoly sikereket elérő all-star E-Girls-el, de a többi újabb csapat ha lehet még érdekesebb: főleg a már sokat emlegetett FAKY és FEMM hozott új színt a színtérre, de ott van még többek közt a Color-Code is, igaz, az ő eddigi két kislemezük annyira nem volt meggyőző, az irányvonal azonban (= komolyabb, zene és divat kombóját a központba helyező, fiataloknak szóló lánycsapat) náluk is ugyanaz. Elképesztő nagy szükség volt egy ilyen megújulásra és eddig nagyon igéretes az új generáció.

egirls_egtime_cd faky201510profile colorcode_handsup02

‘Band Boom’ – A másik olyan dolog amiről elég sokat cikkeznek az, hogy szintén az utóbbi néhány évben felbukkant pár olyan zenekar, akik több-kevésbé elütnek a megszokott toplistás hangzástól és mégis egyre prominensebb helyet vívnak ki maguknak a mainstreamben. Habár ide szoktak sorolni egy-két rock zenekart is (mint pl. a valószínűleg mindenki számára ismerős One OK Rock és [Alexandors]), de igazából inkább az olyan, nem rockban utazó zenekarokra kell itt gondolni, mint a Gesu no Kiwami Otome, a Sakanaction vagy a talán legsikeresebb, a Sekai No Owari. Az indie körökből nőtték ki magukat, mostanra a top10 kategória stabil lakóinak számítanak és habár persze korábban is voltak hasonló sikersztorik bőven (Asian Kung-Fu Generation vagy a Scandal pl., csak, hogy az itthon is közismerteket említsem), valamiért ezt a mostani generációt többen nagyobb jelentőségűnek látják. Mondjuk én egyáltalán nem érzem annyira forradalminak ezt a vonulatot, szerintem kicsit benne van a nagy felhajtásban az, hogy az emberek olyannyira belefáradtak az idol egyeduralomba, hogy minden attól különböző újdonságba a zenei megváltót látják, de az mindenképpen örvendetes, hogy rendszeresen be tudnak törni újabb és újabb, saját erőből befutott együttesek a csúcskategóriába.

Digital & streaming vs. CD – Arról pedig még a nemzetközi zenei szaksajtóban is sok cikk van, hogy Japánban mennyire jobban megmaradt a CD, mint máshol. Ezek a cikkek azonban legtöbbször sok mindennel nem számolnak… pl. azzal sem, hogy a CD eladásokat részben az idol ipar trükközései (vegyél több tucat/száz ugyanolyan CD-t, mert akkor találkozhatsz a idol lánykákkal, wohoo!) tartják magasan (de pl. a pár héttel ezelőtti Dal+Szerző blogos cikk, amiről mi is írtunk, kitért erre is), meg azzal sem, hogy a fiatalok ellenben egyre kevésbé vesznek CD-t. Az underground és indie rajongók még azért nagyjából igen, de a nagy, inkább popot hallgató átlag alig. Ellenben az alternatívák, azaz a streaming szolgáltatások és a digitális zeneboltok eddig a zeneipar változásparanoiás pénzembereinek nyomásgyakorlása miatt eléggé vissza voltak szorítva. Újabban azonban ez is egyre inkább kezd megváltozni és igaz, hogy a nyugati trendekhez képest évekkel lemaradva, de egyre több helyi cég vág bele ilyen jellegű szolgáltatásokba. Mindeközben viszont a külföldről betörni kivánó szolgáltatók (Spotify és társaik) továbbra is sokszor falakba ütköznek, ami mondjuk nem is feltétlenül probléma, legalábbis szerintem egészségesebb, ha az eléggé specifikus helyi zenei piac igényeit az azt jobban ismerő helyi cégek szolgálják ki, nem pedig a saját modellüket mindenre és mindenkire ráhúzni kivánó multinacionális óriások. Még nem igazán látni egyelőre, hogy merre megy majd tovább ez a trend, de annyit már most érezni, hogy alaposan át fogja rendezni a piacot.

Szólóénekesnők: Persze azért vannak helyek, ahol nem nagyon van változás. A szólóénekesnők mindig is különösen fontos szerepet játszottak a japán zenei piacon, már a ’60-as, ’70-es évek óta és ez ma sincs máshogy, habár a néhány évvel ezelőttig tartó csúcskorszakhoz képest azért most kissé visszafogotabb ez a szegmens. Amit persze Namie Amuro ural továbbra is (róla később bővebben), míg a “Nagy Hármas” másik két tagja, a harmatgyenge lemezek sorát kiadó Ayumi Hamasaki és a több ritka erős album után tavaly szintén nem sok emlékezetessel előrukkoló Koda Kumi egyre veszít népszerűségéből. Ezt leszámítva sok változás azonban tényleg nincs, van még pár szintén nagyon felkapott arc, mint Kana Nishino, Crystal Kay, AI, Miliyah Kato, Mika Nakashima, a mindig nagyon változatos és szórakoztató dolgokkal jelentkező Kaela Kimura, a veterán Shena Ringo, vagy éppen a nyár legjobb popdalát (Playback) jegyző Juju. Szóval elvan a piacnak ez a része is, csak itt nem történt semmi forradalmi, mert nem nagyon van mit újítgatni, jó úgy minden, ahogy van.

kodakumi_walk_cd juju_playback ayumi_sixxxxxx_dvd

kaela_egg daichi_fever_cd jinakanishi_one_a

És ezek csak a legérdekesebb szegmensek, egy csomó minden szóba sem került, mint pl. a férfi szólóénekesek, akik közül Daichi Miura pl. megint hozta a tőle megszokott szintet, míg az év egyik legjobb, legérdekesebb hangulatú pop albumát (Me) meg az az Akanishi Jin hozta össze akit sokan már leírtak, amikor a Johnny’s birodalomból való távozása után háttérbe szorította a média. De ami a lényeg, hogy végre megint izgalmas dolgok történnek a JPop világában.

VK / METALCORE / HIP-HOP / ELECTRO / STBSTBSTB.

Node persze a japán zenei színteret pont azért szeretjük, mert nem csak JPop-ból áll, hanem elképesztően változatos és tényleg mindenki talál valami kedvére valót, szóval gyorsan pörgessünk végig még ezt-azt az áttekinthetetlenül nagy kínálatból, főleg, hogy van még pár színtér, ahol a popiparhoz hasonló szintű átalakulások folynak, mint pl. a…

Visual kei: Évek óta irogatjuk, hogy egyre inkább kezd egy új vk generáció körvonalazódni és megerősödni (tudjátok: Mejibray, Royz, Liphlich, meg a többiek…) és mostanra végre túlléptek a körvonalazódós időszakon, még úgy is, hogy becsúszott egy-két különösen fájdalmas feloszlás (Lycaon ugyebár), viszont legalább felbukkantak helyettük instant favorittá váló új csapatok is (főleg ugyebár a Dadaroma). Habár azt még mindig nem látni, hogy lesz-e ebből olyan, a mainstreambe is átcsapó hullám, mint korábban, a kilencvenes években, majd az ezredforduló után újra (melynek része volt ugyebár a tavaly brutálerős lemezzel jelentkező the GazettE is), de a lényeg, hogy a pár évvel ezelőtti komplett halódás után végre megint egyre jobban felpörög a színtér és ennek a hatásai már itthon is simán észrevehetőek, merthogy érezhetően újra megnövekedett a vk zenekarok iránti érdeklődés.

dadaroma_1601 mejibray banner 2015-06-21 royz_beginning_c

JRock / Metalcore: Persze a japán rock újabb nemzetközi felpörgésében az is segített még nem kicsit, hogy ott van a vk mellé kiegészítőnek / alternatívának a metalcore, post hardcore, rock (fene tudja, hogy is kéne nevezni őket összefoglalva) vonal is. Ahonnan kb. minden fontosabb zenekar hozott ki új anyagot. Volt új One OK Rock, a Fear, and Loathing in Las Vegas és a SiM vitte tovább az eddigi hangzást / színvonalat, a Crossfaith az eddigi legváltozatosabb (de egyben legkommerszebb) albumával jelentkezett, az Endzweck végre visszatért, a Coldrain és Crystal Lake eddigi legjobb lemezeit dobta össze, az év legjobbját ellenben ettől függetlenül mégis a FACT jegyezte a KTHEAT márciusi világra szabadításával. Brilliáns, ötletekkel robbanásig telezsúfolt, bivalyerős lemez… ami után a zenekar tagjai voltak olyan kedvesek, hogy bejelentették, hogy akkor ők ezzel a lendülettel fel is oszlanának. Ehh.

coldrain_vena fact_ktheat_le crossfaith xeno cover 2015-07-13

De emellé volt pl. egy nagyon kellemes meglepetésekkel szolgáló ’80s goth / new wave / post punk revival hullám is, aminek köszönhetően végre megjelent az újra összeállt helyi goth alapcsapat, a Phaidia egyszem lemeze CD-n is, míg az Uchoten és a Madame Edwarda új anyagokat hozott össze, melyek pont ott folytatják, mind zeneileg, mind színvonalban, ahol annak idején befejezték. A helyi electro pop / Shibuya kei veteránok egy Metafive nevű all-star csapatban álltak össze és hoztak össze egy kifejezetten kellemes albumot, de pl. jött ki egy nagyon erős új anyag (AQ) a szintén kissé retrós hangzásban utazó, előző lemezük miatt nálunk is bemutatott Inshouha-tól is, mindeközben a Charisma.com duó továbbra is zseniális, a Czecho No Republic tavalyi lemeze, a Santa Fe pedig tüneményes lett!

madameedwarda_revedesir czecho_santafe01 inshouha_aq

Electro / EDM vonalon továbbra is a Capsule az úr persze, de az eddig nálunk annyira nem emlegetett Banvox is baromi korrekt dolgokat csinál, TeddyLoid és DJ Baku igéretesnek induló lemezei ellenben végül kissé csalódást keltőek lettek, helyettük viszont az underground mélyéről befutott a zseniális Massive Circlez: Absolute válogatás, ami ezen a vonalon kb. meg is nyerte az évet (persze a Capsule-el holtversenyben) olyan csodákkal, mint pl. ez:

capsule_waverunner banvox_summer-remixes-ep teddyloid_silent

A hip-hop színtér… nos, az az, amivel kicsit tavaly elvesztettem a fonalat, mert egyszerűen nem volt időm kellően alaposan beleásni magam. Viszont amit hallottam már az is bőven elég volt arra, hogy megállapítsam, hogy a szintér él és virul továbbra is. A mondjuk mindig megbízható Budamunk és DJ Mitsu The Beats új dolgai hozták a szintet, az egyre inkább a mainstream felé haladó, de szerencsére ezzel együtt zeneileg is egyre jobb AK-69 tavalyi lemeze (The Throne) is tele van jó dolgokkal, nem úgy mint az egykori alapfigura Tha Boss visszatérése… meg persze ott volt még az új DJ Krush album is, amint többek közt ő is vendégszerepel és ami… jó lett nagyon, de igazából sokat nem tett hozzá a Krush életműhöz. A legjobb dolgok azonban itt is az underground mélyéről jöttek. A trap-es vonal egyre nagyobb teret kap (még az alapfigura Twigy is belekóstolt, nem is akárhogy) és főleg a Yentown néven futó kollektíva, meg az így-úgy hozzájuk kapcsolódó előadók, producerek voltak azok, akik egy sor baromi erős trackkel rukkoltak elő… Lisachris, diZZy, a valaha a The Lowbrows tagjaként ismertté vált Chaki Zulu, vagy éppen a Watapachi duó és annak jegelése után a szólózásba kezdő Noxin. Ők és holdudvaruk azok akikre a leginkább érdemes figyelni manapság. De persze ott volt még pl. a Dream Boy kollektíva is, meg azon belül főleg Ken The 390, aki a klubfavorit Bangin’-el összedobta az év hip-hop party himnuszát. Meg még valószínűleg millió minden más csoda is… amit majd pótlok utólag, aztán most már tényleg folytatódik valamikor az Area Check cikksorozatunk is, igérem!

ak69_thethrone kenthe390_bangin lisachris

Case kedvencei

A végére pedig, hogy azért legyen egy kis személyesebb jellege is a dolognak, egy nagyon gyors személyes Best Of! A legtöbb favorit persze fentebb már szóba került, így azokra most nem térek vissza megint, csak pár olyat emelek ki, akikről vagy nem volt szó, vagy megérdemelnek egy kicsit részletesebb körberajongást… mint például:

Az év JPop nagylemezét (_genic) összehozó Namie Amuro. Persze nem túl meglepő, hogy ő lett nálam a favorit, meg az sem ugyebár, hogy már megint Namie (és produkciós csapata) érezte legjobban, hogy mi is kell ahhoz, hogy egy lemez maximálisan friss, naprakész, modern és maradandó legyen. Ő a Queen Of JPop, na.

moshimoshi2015_13 namie_genic_dvd01 thepiqnic1510_24

Az év japán koncertje … Na, ez kemény választás, mert a Kinoco Hotel brightoni szereplése, nomeg a párizsi Moshi Moshi Fest is fenomenális volt, de ha a hazaiak közül akarok választani, akkor azért egyértelműen a The Piqnic nyer nálam. A kb. a semmiből érkezett zenekar 30-40 percben olyat alkotott a jelen levő talán ha harminc embernek, hogy még mindig beleborzongok az élménybe. Ha nem barmolnak el valamit, akkor hatalmas jövő áll előttük.

Az év lemeze: És majdnem itt is a The Piqnic nyert, mert a ZyouK pont olyan hibátlan volt, mint maga a koncert, de végül csak majdnem, mert az első helyet akkorra már stablian benyúlta egy sokkal furcsább, sokkal bizarabb lemez: a Grim Mata című dupla CD-je. Hipnotikus, rituális tribal industrial, az ottani kisérleti zenei életnek is a legeslegszélsőbb perifériájin mozgó, Jun Konagaya nevű alaktól, aki a nyolcvanas évek óta aktív és már eddig is összehozott pár érdekes anyagot, de a mostani dupla album lett az, ami engem totálisan magába szippantott már első hallásra, sőt, már azzal a pár számmal is, ami kedvcsinálóként fent van a kiadó bandcamp oldalán és ami alapján szinte pánikszerűen klikkeltem a megrendelős gombra, hogy ezt most nekem ide mostazonnal. Itt lehet belehallgatni, de nos… nem egy populáris fajta zene. Én szóltam. Aki nyitottabb a furcsa, atmoszférikusabb zenékre, azoknak viszont akár még be is jöhet.

grim_maha

És a Best Of 2015 sorozat negyedik, befejező részében: KPop! Hamarosan!

__________________________________________________________________________

BEST OF 2015

bestof2015_01 bestof2015_02 bestof2015_03 bestof2015_04

6 komment

  1. avatar Noémi says:

    Örülök, hogy nem csak én foglalkozom ennyit a japán zenékkel, és végre egy olyan cikk, amelyben az én kedvenceim is megjelennek :) viszont annak ellenére, hogy az LDH egyre jobban feltörekszik én szinte biztos vagyok benne, hogy a Johnny’s sem fog hátrányba kerülni. Ha csak belegondolunk abba, hogy a JSB, Generations vagy akár az EXILE tagjairól szinte lehetetlen személyesebb információkat gyűjteni (én sokat kutakodom utánuk, de a legtöbbnek még az iskolai végzettségét sem árulják el) a Johnny’s viszont ilyen téren nem titkolózik annyit. És mégis csak egy több mint ötven éves ügynökségről van szó, nem fogják egykönnyen letaszítani a trónról. Ennek ellenére én mindkét ügynökséget nagyon szeretem, és nem szeretném, ha most rivalizálásba kezdenének.

    • avatar Case says:

      Persze, a rivalizálást nem is úgy értettem, hogy tényleges ellenségeskedés lenne, vagy valami, csak, hogy a Johnny’s ugye évtizedeken át gyakorlatilag egyeduralkodó volt a boyband piacon, ha volt is más próbálkozást, azt igyekeztek teljesen elszabotálni a hatalmi befolyásukkal, most azonban (végre!) kétszereplős lett a piac és van alternatívájuk. Van egy olyan ügynökség, ami inkább a fiatal közönség felé nyit (és amelyik nem gondolja úgy, hogy az internet az a gonosz szüleménye, stbstb. :D) és hangzásban is azért eléggé mást képvisel még mindig. Szóval, hogy végre nem az van, hogy a JE visszahúzza a piacot és blokkolja a fejlődést (ahogy a másik oldalon az idol hullám tette a csajbandákkal), hanem elkezdett újra kellően változatos lenni ez a színtér is.

  2. avatar mistermoon says:

    Azért volt pár érdekesebb jpop/rock/indie/metal/stb… lemez a fősodor előadóin kívül is…

    MAAKIII -Tonikaku ,Genesis!!!!

    YANAKIKU – YANAKIKU no Enban

    Tanaka Alice – TOKYO CANDY

    MOLICE – Resonace Love

    BAND-MAID® -The New Beginning

    HEAD PHONES PRESIDENT – Alteration

    Fuyusuru Neko -Mu Wo Toku

    Yousei Teikoku – SHADOW CORPS(e)

    Mary’s Blood – Bloody Palace

    Raglaia – Creation

    Hirtelen ennyi…

    • avatar Case says:

      Persze, hogy volt, de éppen ez az, hogy a végtelenségig lehetett volna sorolni a jó / érdekes lemezeket tavalyról, de akkor egy olvashatatlan hosszú lista lett volna a végeredmény, szóval valahol meg kellett húzni a határt.

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB