A Tricot pár éve robbant be a köztudatba és habár már a korai kiadványaikra is sokan felkapták a fejüket, az áttörést úgy igazán az első nagylemezük (T H E – 2013) hozta meg nekik, ami… nos, nekem speciel annyira nem tetszett. Abszolúte érdekes volt az az egyedi keverék, amit az inkább a math rock zenékre jellemző szabálytalan ütemekből és a pop hatásokból kikevertek, de maga az album egy kissé egysíkú lett, nem úgy a tavalyi folytatás, az A N D, ami viszont maximálisan kihozta az egyedi műfajkeverékben rejtőző lehetőségeket. Ehhez persze kellett, hogy kiszálljon a korábbi dobosuk és a lemez felvételeinél fix tag helyett egy sor különböző közreműködővel dolgozzanak együtt, még változatosabbá téve a korábbiaknál egyébként is sokszínűbb új számokat… ahogy erről a csapattal készült interjúnkban is olvashattatok.
Szóval én igazából örültem, hogy nem az első, 2014-es európai kiruccanásuk alatt láttam őket, amikor felléptek a VOLT Fesztiválon is (habár megbízható források szerint brutáljó koncert volt az a koncert is), hanem most, már az új anyaggal. Ráadásul a helyszín is tökéletes volt (az A38 azért még mindig az egyik legjobb klub a városban), meg, mint kiderült, a felvezetés is: a két előzenekarról sokat nem tudtam, a magyar Rosa Parks-ot csak névről ismertem, a szlovák Fresh Out Of The Bus-t meg még úgy sem. Mint kiderült mindkét csapat post rockban utazik, azonban míg a Rosa Parks “csak” nagyszerűen megírt számokkal hozza a műfajra jellemző hangzásvilágot, addig engem inkább az ifjonc szlovák csapat győzött meg, vagy legalábbis nekem jobban bejött az ő fiatalos lendülettel átszőtt dögösebb, változatosabb hangzásuk.
A Tricoték pedig, habár persze a dobosokat nem cipelték mind magukkal, élőben is hozták az új lemezre jellemző, végtelenül változatos hangzást: a nyitás az A N D egyik videót is kapott dala, a Pork Ginger volt, amely még inkább hozta az első album standardabb, popos irányvonalat, később viszont jópárszor kanyarodtak a legkülönfélébb irányokba, néhol kifejezetten masszív, zajos kitérőik is voltak, de persze a dallamosság azért mindig előtérben maradt, miközben az alapokat meg ugyebár a néhol váratlan ki és leállásokkal és nyaktörő váltásokkal körített brutálisan komplex ritmika adta. És persze amikor az ember ezt a stúdiós verzióban hallja, akkor akaratlanul is odaképzeli a sokszori újrafelvételeket és a feszült koncentrálást, így élőben ellenben megdöbbentő volt látni azt a minden erőfeszítést nélkülöző könnyedséget, amivel lenyomják a hajmeresztően nyakatekert dalokat.
A hármasból a legelképesztőbb talán a gitáros Motifour, aki gyakorlatilag az egész koncertet végitáncolta egészen sajátos, minden egyes hangra testbeszéddel reagáló mozgással, miközben a gitározás mellett Ikkyu vitte a fő énektémákat (és néha bepróbálkozott egy-egy magyar szófordulattal is a számok közt) is, Hirohiro, a legkisebb lány a hármuk közül (a nagyszerű japán indie csapat, a Lostage pólójában), pedig szinte eltünt a hatalmas hangszere mögött, de a többiekhez hasonló precizitással hozta a basszus témákat. És mindeközben hátul a session dobosok közül a legtöbbször velük dolgozó Miyoko Yamaguchi adta az alapokat. Róla egyébként egyrészt azt érdemes tudni, hogy kb. követni nem lehet, hogy mennyi zenekarban és prokejtben van benne, másrészt meg azt, hogy régebben a Detroit7 tagjaként ugyebér járt már Pesten és továbbra is pont ugyanolyan hisztérikus a játékstílusa, mint akkoriban… és továbbra is leginkább a Muppet Showból ismert dobos jut róla az ember eszébe. Igazából tökéletes kiegészítése lenne a zenekarnak, de az egyéb elfoglaltságai miatt valószínűtlen, hogy ő lenne majd a végleges dobosuk, annyi azonban biztos, hogy nehezen fognak olyat találni, aki ennyire precíz és mellette ennyire felejthetetlen jelenség is egyben.
Egyébként előre nehéz lett volna megtippelni, hogy mennyien leszünk a koncerten, mert ugye az előző fellépésükből a fesztiválos helyszín miatt következtetéseket levonni nem igen lehetett, de végül egész szép kis tömeg gyűlt össze… olyan 250, vagy max. 300 körül lehettünk talán? Egy ilyen kategóriájú, azaz nem befutott zenekar koncertjén ez teljesen korrekt mennyiség és szerintem még akik inkább csak kiváncsiságból jöttek le, azok is maximálisan elégedetten távoztak. Mert hát nehezen tudok elképzelni olyat, akinek ez a komplexitásával együtt is dallamos, néhol csalókán egyszerűnek tűnő, de közben meg így élőben az energiától szinte szétrobbanó zene ne jött volna be… ha előbb nem is, akkor a teljesen random, síppal, kolomppal és rumbatökökkel megtámogatott samba kitérő alatt biztos, hogy mindenki feladta az ellenállást és beismerte, hogy ez biza egy kiemelkedően fasza koncert. Igaz, nem volt hosszú, az egy dalnyi ráadással együtt volt max egy óra, de a töménysége miatt ez nem tűnt kevésnek igazából. Engem mindenesetre meggyőztek arról, hogy mostantól még inkább figyelni kell rájuk, azt meg csak remélni lehet, hogy ezzel a mostani első hosszabb turnéjukkal ők is bekerültek azok közé a csapatok közé, akik rendszeresen visszajárnak majd Európába.
fb event / Fresh Out Of The Bus / Rosa Parks / az A38 képei.
Je! Köszi a beszàmolót és a képeket. Szuper volt a koncert. A dobos félelmetesen jó. Meg kéne tartsàk.