|
Day 2: Júni 27 |
||||||||||||||||||
|
A második nap egy kisebb kalandtúrával kezdődött, mivel nekivágtam annak az útvonalnak, amit a Google Earth-ön elkövetett kutakodások alatt néztem ki magamnak és amin a leggyorsabban lehet a hosteltől lejutni Harajuku és Shijuku felé. Methogy már korábban, a térképelet nézegetve rá kellett jönnöm, hogy habár igaz, hogy Tokió hatalmas, de a fontosabb, belső része közelsem olyan gigantikus, mint legtöbben gondolják, csak az embeek többsége metróval megy mindenhova, így megmarad bennük az a kényszerképzet, hogy minden rémesen messze van egymástól. Pedig nem. Ahogy nézegettem a távolságokat, meg összevetettem őket a pesti, meg párizsi távokkal, amike legyalogolam, nyilvánvaló lett, hogy igazából a legtöbb engem érdeklő dolog max. úgy 2 órás gyalogtávra van, de Shibuya példul csak kb. egy óra. Én meg jobbszeretek mászkálni, mert egyészt a fene sem akar metróra költeni (ami nem olyan vészesen drága egyébként, de az átsállás azért erősen meg tudja dobni a költséget, ha nem ugyananak a metrótársaságnak a vonalára váltassz), másrészt meg a fontosabb, hogy így sokkal jobban meg lehet ismerni a várost és el lehet jutni egy csomó olyan helyre ahova máshogy biztos nem keveredne az ember. No szóval, maga a kiszemelt útvonal szerencsére nem volt olyan komplikált, az első és utolsó harmada két kb. egyenes útból állt, szóval azokkal nem lehetett gond, csak a középső szakasz volt kicsit komplikáltabb, ami a helyi sportstadionok mellett és között vezet el és amiről térképen nem teljesen lehetett kibogarászni, hogy pontosan merre is kell ténferegni, de véhülis azzal sem lett gond, simán találtam egy rövid és egyszerű utat ott is, szóval, még a folyamatos fotózgatós leállásokkal együtt is simán leértem Harajukuba egy óra alatt.
Közben láttam egy halom fura épületet megint, szurkolók seregeit a stadionok környékén (gondolom valami baseball meccsre készülődhettek), plusz pár tök jó streetartos matricát és egy Ekys taget. Tokió egyébént alig van összetagelve, ahol meg mégis az olyan helyeken van, ahol nincs is vele gond: lepukkant alagútfalakon, metrósínek mellett, táblákon, stb, épületeken szinte egyáltalán. Harajuku meg hozta azt amit vártam tőle és már odafele útközben is egyértelmű volt, hogy egyre közelebb vagyok, mert egyre szaporodtak a furán öltözött emberek... punkok, lolik, mindenféle meghatározhatatlan stílusú, tipikusan harajukus kinézetű egyedek, meg persze a legkülönbözőbb divatboltok mindenfelé. Miután megtaláltam az aznapi célpontot, az Astro Hall nevű klubbot, elmászkáltam még nézelődni, fotózgatni, meg keresni valami kaját, majd öt előtt nem sokkal irány vissza a klubhoz. Jaj igen, a tegnapi napnál is akartam már írni, hogy mi is ez, hogy öt, meg hat óra fele kezdődnek a koncertek, ami az európai szokásokhoz viszonyítva legalábbis szokatlan. A dolog alapból nagyon hasznos volt egyébként, mivel ezek a koraesti koncertek max. 11 fele végetérnek, így simán át lehet róluk érni a tizenegy vagy éjfél fele kezdődő all-night partykra, aminek köszönhetően volt jópár nap is, amikorra két programot is be tudtam tervezni az utitervbe, így még többet betáblázva magamnak a legkülönbözőbb műfajban mozgó favoritok közül. Viszont az ok,amiért így vannak a koncertek, nem arra lett kitalálva, hogy a hozzám hasonló elvetemültek két helyre is elmehessenek egy este, hanem sokkal prózaibb okai van: az, hogy Tokióban nincs éjszakai közlekedés. Semmi. Éjfél tájáig mindenhova el lehet jutni metróval, meg vannak buszjáratok is, utána viszint semmi. Pontosabban persze taxik, de azok meg persze itt is egy vagyonba kerülnek. Szóval az ok egyszerűen az, hogy a koncerteken csak úgy tudnak ottmaradni az emberek, ha még bőven az uccsó metrók indulása előtt végetérnek, az all night bulik pedig úgy vannak kitalálva, hogy legalább a tömegközlekedés beindulásáig tartsanak, mert egyébként egyszerűen nem tudnának hazamenni az emberek, akik nem a közelbe laknak valahol. Erre a napra a koraesti program az Art Pop kiadó rendezvénye volt, akiknél többek közt a Metronome is van, de mostanság eléggé... kétes értékű zenekarokkal is foglalkoznak (*khm* NoGod *khm*), erre a napra azonban eléggé érdekes lineup-ot rántottak össze, amiben mindenekelőtt benne volt a Guruguru Eigakan is, szóval nem nagyon volt kérdés, hogy ide biza el kell gyünni. Erre a napra egyébként még egy Psydoll koncert lett volna az alternatíva, de egy pillanatig nem volt kérdéses, hogy hova megyek végül. Mert persze egybeesések azért vannak dögivel, mivel valami elképesztő mennyiségű klub van Tokióban és mindegyikben van valami program gyakorlatilag minden nap, szóval már mikor elkezdtem nézegetni még május fele alaposabban a klubok oldalait, nyilvánvaló volt, hogy nem úszom meg, hogy legyen amikor ütik egymást a dolgok. Mondjuk többnyire szerencsém volt és a legtöbb egybeesésnél egyértelmű volt, hogy hol lyukadok ki majd végül, de azért volt egy-két igen fájdamas eset. Pénteken, amikor a munimuni & co. volt, akkor is volt persze máshol koncert (a Quattro-ban lostage, az Astro Hall-ban meg 9Goats Black Out, Sel'm és Awoi), de a 3 kedvenc banda+Loft kombó miatt ott sem volt kétséges a dolog. Node, vissza a koncertre. Mint a Loftnál, itt is a jegy tipusa és sorszáma határozta meg, hogy milyen sorrendben lehet bemenni és megintcsak kicist nehézkesen sikerült kitalálni a dolgot, de aztán csak sikerült. Maga a hely kb. akkora volt, mint a Loft nagyterme, csak az elrendezés volt hagyományosabb koncetterem szerű. A kapunyitás ötkor volt és fél óra beengedés, hlyezkedés után kezdődött az első koncert. És hmmm... nos, ez annyira nem volt jó. Öt zenekar jutott aznapra és szerencsére úgy voltak beosztva, hogy a végégre jutott a három ami érdekelt. Az estét kezdő Monokuro Kinema, leszámítva egy-két érdekesebb megoldást eléggé szimpla, standard vk-t játszik és nem igazán az izgalmasabb fajtából, egy nem igazán kiemelkedő énekessel és olyan kinézettel, amiről leginkább talán a régi Kagerou jutott eszembe (minimál smink, öltönyök, ilyesmik). A rajongóik ellenben roppant lelkesek voltak és itt került elő talán a visual paa para a legtöményebben. Elképszető, hogy tényleg minden számra van valami korreográfia (illetve kb. soha nem az egész számra, csak részletekre) és pontosan tudják az emberek, hogy mit és mikor kell csinálni. Komolyan, valahogy ki fogom deríteni, hogy ki agyalja ki ezeket, meg főleg, hogy hogyan tanulja be őket mindenki. o_O Fél órát játszottak kb., utána 15 perc átszerelés, majd letaglózott a full oshare horror. Az erősen felejthető Billy romjain, ugyanazokkal a tagokkal, csak kicsit osharébb kinézettel alakult Hana Shounen Baddies (most komolyan, mi értelme volt feloszlani, újraalakulni, ha nem változott kb. semmi? O_o"). Amikor a függöny széthúzása után berohant az első tag, felpolcolt szőkésbarna hajjal, idétlen ruhában és olyan mosollyal amit a SuG énekese is megirigyelhetett volna éreztem, hogy itt biza baj lesz. A többi tag is hasonlóan ugri-bugri volt (a szemüveges gitáros cigánykerekezve pörgött be a színpadra) és a zene is passzolt ehhez. Értem én végülis, hogy mit szeretnek ezen az emberek, olyan kis happy-happy meg upbeat, meg cukker az egész... node attól még rossz. Már legalábbis a Baddies mindenképpen. Vannak azért olyan oshare bandák akik sokkalta jobbak, meg vannak kifejezetten jópofa kis dalaik, node ez nem olyan volt, ez büntetett, meg ráadásul az énekesnek is igen irritáló hangfekvése volt. A para para cucc meg itt számomra még érthetetlenebb volt mint eddig. Ahhoz képest, hogy tökúj a banda és még semmit nem adtak ki (az első kislemez majd augusztusba jön), a számok egy részénál már ennek ellenére ment a kalimpálás (persze lehet becsúszott 1-2 régi Blly szám is, de szerintem esélyesebb, hogy új volt mind). Ezután szerencsére rohamos javulásnak indultak a dolgok. Az elképesztő kozstümökről ismert horror-metal csapat Mamono-tól annyit minimum vártam, hogy szórakoztató lesz a koncertjük és ez be is jött maximálisan. Kezdés a Zombie'99 volt (ami majd csak az augusztusban megjelenő új lemezen lesz, de a myspace oldalukon már bele lehet hallgatni, szóval én is onnan ismerem, meg az a zombiezombiezombie refrén azért nehezen eltéveszthető. xD). Szóval a kezdés baromi jó volt, jó kis old-school, nagyon nem komolyan vehető, a Sex Machineguns leghülyébb pillanatait idéző mötál, meg persze elképesztő kinézet. A dobosból sokat nem láttam, csak annyit, hogy ő is azért tele van aggatva mindenfélével eléggé rendesen, az énekes fehér, mindenféle logó bigyákkal teli ruhában nyomult, a gitáros (aki egy csomó számban énekel is különben) úgy nézett ki, mint valami mocsári szörny, egy plusz koponyával a fején, a basszeros meg hozta a szokásos kiskutya kinézetét. Mindezek mellé pluszba voltak még kis koreografált mozdulatok is, meg folytonos kontakt a közönséggel, szóval, még ha nekem a zene idővel kicsit le is ült az erős kezdés után, showműsorként baromi szórakoztató volt amit műveltek (random izé: a zenekar a myspace oldalán a kedvencek közé sikeresen azt írta, hogyasszongya: Childlen Of Bottom. Hjááááj. x'D). A sorrendet nem tudtam előre, azt viszont igen, hogy a főzenekar a Sex-Android lesz, szóval, kizárásos alapon a Guruguru Eigakan következett, amit már csak az is alátámasztott, hogy az addigirandom mindenféle zenékkel ellentétben az átszerelés alatt most valami ősrégi enka szólt. Aztán széthúzódott a függöny és baaam, ott állt Amano a társaival és a hatalmas cseresznyefavirág ágakkal díszített mikrofonálványokkal. Az Inugami Circus-dan, meg a cali=gari melletti legfontosabb, nomeg legrégebbi eroguro zenekar stílusilag nem sokat változott a kezdetek óta és az esetenkénti, nagyontradicionális, lassabb számaikat leszámítva, ugyanazt a pörgös, elborult és nagyon egyedi elborult rockzenét játsszák, Amano sajátos a normális énekről néha magas, fejhangú kornyikálásba, néha meg högésbe váltó stílusával kiegészítve. Itt most főleg a pörgős darabok kerültek elő, csak egy lassabb számmal kiegészítve, a régebbiek közül meg ha jól figyeltem akkor semmi, inkább az utóbbi pár kiadványra koncentráltak, de mivel azok is hibátlanok (de tényleg, a Gururguru megalakulása óta ritka következetesen hozza a színvonalat, pokoli jól eltalált dalokkal) ezért ez nagyon nem volt baj. A közönség színpad előtti része észrevehetően eléggé kicserélődött, látszik, hogy többnyire nagyon nem ugyanaz a közönségük, mint az egyéb fellépőknek, de hát jah, stílusban is nagyon másak, szóval érthető. A többiekhez hasonlóan tökfehér arcfestéssel, de a trademark sminkkel, nomeg a régi japán iskolássapka alól kilógó tincsekkel kiegészített Amano egyébként baromi jó frontember, látszik rajta tapasztalat is és majd minden szám után leállt csevegni az emberekkel és baromi jó hangulatot csináltak, meg az egész koncert úgy ahogy volt tökéletesre sikeredett. Igazán kiadhatnának valami normális koncertvideót végre, mert amennyire tudom, leszámítva 1-1 itt-ott felbukkanó számot, teljes koncertet még soha nem adtak ki a majd tizenöt év alatt, pedig hát ez így egy élmény volt. A számcímekre persze nem emlékszem (köszönhetően annak, hogy majd minden számnak hosszú japán címe van), de az a két dal, amihez az oldalukon videó is van (ömmm... copy-paste power! 痴人の恋 és 14歳の斜陽), az biztso volt, plusz a gitáros és a dobos mellé végre megint van álllandó basszgitárosukis, egy rikitó narancssárga hajú emberke személyében. Megint átszerelés, majd a főzenekar, a Sex-Android (random érdekesség: ugyanilyen néven futott a '80-as években működött, egészen szenzációs japán batcave / deathrock banda, a Phaidia énekesének a csapat feloszlása utána új zenekara is), akik nekem mindig kicsit furcsa jelenségek voltak. Az eroguro/angura zenekarok nagy többsége, amellett, hogy kinézetileg is nagyon egyedien többnyire, hangzásban is majd mindig valami különlegeset hoznak, legyen az a Guruguru féle tradicionális beütéssel kevert zene, vagy a Metronome féle csipogás, ellenben, azt leszámítva, hogy a külsőségek stimmelnek (főleg a basszeros vörös, tüskés haja), a Sex-Android igazából egy hótszimpla, a visualt egy kis punkos beütéssel keverő banda. És élőben ez még jobban előjön, mert igazából egy-két apróságot leszámítva egy átlagos vk koncertet láttam. Igaz, abszolúte a jobb fajtából, mert habár a lemezeik nem fogtak meg, élőben azért eléggé ütősek voltak, meg vicces kis showt csináltak a zene mellé. Az énekes végig a színpad közepére állított létrán mászkált fel-alá és különböző ezzel-azzal hadonászott, a megafontól, a kardon át a lepkehálóig, amivel még a koncert elején, az összehúzott függöny fölött integetett. Ők a többieknél hosszabban, kb. 40 percet, plusz egy ráadást játszottak, az énekes meg az egyik MC alatt, ki mást kezdett volna el emlegetni, mint Michael Jackson-t (előző este meg a Club Asia-ban üvöltözte valami részeg és ellenszenves angol suttyó, hogy "We love you Michael Jackson"), mondjuk eddigre legalább már tudtam miért. Azzal egyébként semmi baj nincs, hogy a Sex-Android max. kinézetre anguro, csak a koncert fényében még viccesebb az, amikor a sokszor elképesztően sznob nyugati angura fanok odavannak értük, miküzben a vk bandákat meg szídják össze-vissza és nem veszik észre, hogy mennyire nincs különbség. A klub közönségén többnyire szintén nem látszott, hogy most ez akkor egy angura esemény lenne (habár ezt az első két banda is erősen cáfolta), de azért voltak jellegzetes figurák, példul egy Guruguru cosplayer, egy halom lány Sex-Android cuccokban, meg feltünően sok Sex Pot Revenge ruci volt, de itt is megvoltak a tipikus vk-s arcok, a goth-lolik, meg persze egy himegyaru szerűség is felbukkant. Jah, meg finoman szólva is kilógtam a közönségből... külföldi itt sem volt, de itt aztán tényleg 99.9%-ban lányok voltak, csak két kivétel volt, egy középkorú emberke, aki csak lézengett, majd a Guruguru alatt előretornázta magát az első sorba, majd le is lépett, plusz egy nagyon otaku tipusú másik, aki meg az is lehet, hogy a helyi staff-hoz tartozott, szóval nem is biztos, hogy számít. Fotózni viszont sajna egyáltalán nem lehetett, meg nem is volt olyan hely, ahonnan megkockáztattam volna, pedig azért lett volna mit fotózgatni, főleg az utolsó három koncert alatt. Mivel már tíz előtt végre volt a koncertnek, ezért először hazaugrottam, most kihagyva a merch pultos shoppingot (pedig a Gururguru automata nagyon izgatta a fantáziámat, de csak leb eszéltem magam a költekezésről), majd irány a pótprogram. Merthogy ugye ekkor lett volna a Mighty Crown kiadós, reggae / dancehall release party, amire ugye sajna nem sikerült jegyet szerezni. Eredetileg volt erre az estére egy másik terv is, egy underground hip-hop party, de ott, mint kiderült, mégsem az MSC és a Juswanna lépett fel, csak egy csomó random, a Libra Record kiadóhoz köthető MC (köztük egy az MSCru-ből), így végül, a Black Love Fantom-os Isawo ajánlatára hallgatva a Loft-tól két sarokra levő Shinjuku Marz klubban kötöttem ki a Midnight Mess goth / industrial eseményen. Tokióban két, havi szinten jelentkező goth bulisorozat van, mindkettő ugyanebben a klubban és a másik, az egyébként lényegesen közismertebb Tokyo Dark Castle amúgy is be volt tervezve következő szombatra. Mindkét esemény eléggé a szervező személyére épül, a TDC ugye az Auto-Mod vezér Genet eseménye, ezt pedig ey Mistress Maya nevő kedves kis goth hölgy szervezi és a műsorvezető is ő, plusz az egyik DJ is, plusz a végére egy performance is jutott tőle. Köszönhetően Isawo-nak, még a kezdés előtt (és ingyé' :D) bekeveredtem, így láttam ahogy készülődnek, rakják össze a díszleteket, tesztelik a hangcuccot, stb., szóval megvolt a jó kis backstage hangulat is, majd nyitás után, amikor elkezdtek szállingózni az első emberek, élőben is tapasztaltam, hogy igaz, amit a tokiói goth eseméynekről mondanak, hogy a közönség majd fele külföldiekből áll, de egyébként is sokkal nemzetközibb az egész. Angolul is tud majd mindenki valamilyen szinten, szóval itt legalább nyelvtudás nélkül is el lehet csacsogni a többséggel, meg valahogy az egész rendzvény hangulata is sokkal nyugatiasabb volt. Az első DJ nagy örömömre kellemesen brutális powernoise dolgokat játszott, majd a váltás után jöttek a hagyományosabb gothbulis zenék, olyan egy óra környékétől pedig az első fellépő, a Buck-Tick Tenshi no Revolver lemezén is szerepő Selia, aki egy lanton játszó, fura fejfedőt viselő illető kiséretében adott elő egy sor középkori dalt, az egészen elképesztő szoprán hangján (elképesztő, főleg mert ugyebár Selia pasi). Inkább csak érdekes volt a dolog számomra, merthogy nem nagyon (nagyon nem) szeretem a komolyzenét, de azért szűk félórás programnak simán érdekes volt, meg itt legalább végre tudtam fotózni is, amire itt egyébként sem ugranak, meg azért a biztonság kedvéért rákérdeztem a szervezőnél is. Konferálgatás, DJk, nézelődés (mert persze voltak nagyon durván jó rucik a közönség soraiban is, mert ide aztán pláne szokás kiöltözni), majd a nap főzenekara, az eredetileg '84-ben alakult, majd hosszabb szünet után másfél éve újraindult Der Zibet.
A régi lemezeiket csak felületesen ismerem, annyira sose fogott meg a zenéjük, meg most sem hallgattam rájuk alaposabban, mivel ugye utolsó pillanatban dölt el, hogy itt kötök ki, szóval kb. semmit nem ismertem a számok közül. Kellemes kis darkos beütésű rock egyébként, akikre inkább az énekes Issay színpadi megjelenése, mint a zenéjük miatt mondják, hogy ők a japán Bauhaus, de bennem igazából csak egy szám, az új lemez címadó dala (Prinitive) hagyott mélyebb nyomot, szóval azt azért majd levadászom mindenképpen. Megint DJk (és megint sok powernoise *o*), majd egy jó órás késéssel bondage performance by Mistress Maya! Mikre nem keveredik el az ember, ha nem kap reggae koncertre jegyet, huhh..? Ez, ahogy néztem, kb. minden Midnight Mess eseménynek része és hát egy élmény volt élőben látni egy tényleg hagyományos, a nyugati latex-s/m-stb dolgoktól mentes bondage bemutatót. Mire vége volt, már majdnem öt óra, vagyis zárás volt, így ekkor már csak a hosszas búcsuszkodás volt hátra, a színpadra felment kb. az egész stáb, de végül a Der Zibet tagjai is előkerültek, volt valami szülinapi köszöntő, ami előtt kiosztottak mindenkinek mini szerpentines tüzijátékokat durrogtatni, meg tök jó kis közvetlen, laza, baráti hangulat volt úgy általában az egész eseményen, látszik nagyon, hogy az itteni goth színtér kicsi, de annál összetartóbb és kb. mindenki ismer mindenkit, vagyis, annak ellenére, hogy zeneileg azért közelsem vágott földhöz a program, abszolúte érdemes volt eljönni, még ha szívesebben is lettem volna lent Kawasakiban, a Club Citta-ban. Ellenben a nap negatívuma, hogy elkezdett szarakodni a gép vakuja és eléggé esetlegesen működik, szóval csak remélem, hogy nincs komolyabb baja. Hazaúton megint himegyaruk, hostok, hollók kisértek egy darabig, aztán jött a hosszú gyaloglás a csendesebb lakónegyedben, majd hostel és alusz, de utóbbi persze megint nagyon limitált mennyiségben csak.
|
