Főoldal » Animecon, Beszámolók, Feature » Téli Mondocon (2018.01.13 @ Hungexpo)

Téli Mondocon (2018.01.13 @ Hungexpo)

Az idei Téli Animecon egy eléggé drasztikus változást hozott a korábbiakhoz képest… azt ugyebár, hogy az eddig megszokott decemberi időpontról át lett tolva a rendezvény január közepére. Habár az okokat (a többi connal ellentétben évről-évre stagnáló látogatottság, az őszi con közelsége miatti szervezési nehézségek, stb.) abszolút értettem, eleinte mégis eléggé szeptikus voltam, hogy mennyire fog működni a kies, lelombozó januárban az eddig egyben karácsonyi vásárként is funkcionáló ex-Animekarácsony. De mint kiderült (szerencsére) tök felesleges volt az aggodalom és érezhetően nagyobb pörgés volt, mint akármelyik eddigi téli conon. A hangulat persze kicsit más volt, eltűntek pl. a megszokott karácsony tematikájú cosplayek, programok, de volt helyettük más és mind látogatottságban, mind hangulatban közelebb volt az egész a többi, évközbeni conhoz, mint az eddigi, visszafogottabb animekarikhoz.

A conon persze a SoundOfJapan is jelen volt, mivel koncert most nem volt, így “csak” a szokásos alapdolgokkal, azaz CDkkel, kitűzőkkel és egyebekkel megrakott pulttal, nomeg a délutáni zenei videós vetítéssel… amin annak ellenére nagyon szép tömeg gyűlt össze, hogy egy kis szervezési kavarodás miatt időben egyszerre voltunk a HMA táncos programjával. A vetítésen leadott videók listáját alább találjátok, alatta pedig a szokásos fotógaléria! Ha pedig méééég több zenei programot szeretnétek, akkor persze ott van az áprilisban befejeződő Nippon Groove partysorozatunk utolsó négy bulija!

Japán és koreai zenei videók:
Monsta X: Dramarama (video)
Jin Akanishi: Fill Me Up (video)
SiM: A (video)
Twice: Likey (video)
Mamireta: ojamashimasu (video)
Scandal: koisuru Universe (video)
Seventeen: Clap (video)
Miyavi vs Daichi Miura: Dancing With My Fingers (video)
SF9: O Sole Mio (video)
Kojoe: BoSS RuN DeM feat. Akane, Awich (video)
Crossfaith: Rockstar Steady feat. Jesse from The Bonez & Rize (video)
Block B: Shall We Dance (video)
Namie Amuro: In Two (video)
EXID: DDD (video)
tensai: senpai no kanojo (video)
BTS: MIC Drop (Steve Aoki Remix) (video)

Téli Mondocon 2018 galéria

Ha valaki fel szeretné tölteni a róla készült képeket, akkor légyszi kreditként a fotós oldalam, az InfinteBeat.hu-t említsétek. Facebookon: @infinitebeat.hu / Instagram-on: @infinitebeatphoto
Köszi!
A galéria a facebookon

Szólj hozzá

© 2002-2016 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Közösség: SoundOfJapan+ Fórum