Főoldal » Posts tagged with "tvxq"

2013, a KPop jegyében, avagy HaeMin kedvencei ~

Először is mindenkinek nagyon nagyon boldog új évet! ^_______^ És akkor csapjunk is bele… Ahogyan tavaly, idén is elérkezett az ideje egy összefoglalónak, amiben visszatekintünk, pontosabban én visszatkintek a tavalyi igencsak sikeres és koreai popzenei megjelenésekben bővelkedő évre. Mint azt már szerintem tőlem sokan megszokhattátok, nem sikerül ezt annyira rövidre fogni,... 

DBSK: Tree – új album (és kislemez) Japánban is!

Még el sem ült a DBSK koreai visszatérése körüli felhajtás, máris bejelentették, hogy Japánban is új lemezzel jelentkeznek! Az album címe Tree lesz, 14 számot tartalmaz majd, lesz DVD-s verziója is és március 5-én kerül majd a boltokba. Egyelőre még csak ennyit lehet tudni róla, azonban, hogy addig se unatkozzunk, előtte még egy kislemezzel is előrukkol a csapat! Ez a Hide &... 
Tags: , ,

DBSK: Tense – új lemez január elején! [Frissítve videóval!]

A 2003 decemberében debütált, azaz a fennállásának tizedik évfordulóját mostanában ünneplő DBSK rögtön új albummal kezdi a következő évet: a Tense című anyag január 6-án kerül a boltokba és a Something című kiemelt dalhoz már meg is érkezett a teaser videó, valamint egy rövid (angol feliratos) évfordulós videóüzenet is felbukkant az SM Entertainment youtube csatornáján: Something... 
Tags: ,

TVXQ – Album a tizedik évfordulóra ~

Úgy tűnik, mint a legtöbb csapat, a TVXQ duója is egy különleges albummal készül megünnepelni fennállásuk tizedik évfordulóját. Bennfentesek szerint a tagok jelenleg a korong utolsó simításain dolgoznak: ha minden igaz, majdnem olyan hosszú lesz, mint egy stúdióalbum, összesen 10 dalt tartalmaz majd. Más értesülések szerint, összesen 20 számot vesznek fel és az évfordulós... 
Tags:

TVXQ – SCREAM ~ [FRISSÍTVE videóval!]

Ahogy már korábbi hírekben megjelent, a TVXQ legújabb, japán kislemezének egyik dala, a SCREAM, egy hamarosan megjelenő japán horrorfilm, a The Ring folytatás SADAKO 3D 2, betétdala lesz. A számhoz készült PV a film témáját tükrözi vissza és tartalmazza a horror néhány képkockáját is. [Frissítés – 2013. 09. 06] Majdnem egy hónappal a duó rövid, japán PVjének... 
Tags: ,
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB