Főoldal » Posts tagged with "jay park"

Sik-K: H.A.L.F (Have A Little Fun) – Jay Park új kiadójának első albuma, a jól ismert reppertől!

Jay Park és Cha Cha Malone, nem régiben új nemzetközi kiadót alapított, H1GHR Music néven! Sok leszerződött előadója között, a koreai zene rajongóknak Sik-K neve mondhatta a legtöbbet, talán ne is véletlen, hogy az új első lemezével kezdte meg a kiadó munkásságát. A rapper aki még csak 2 éve debütált, már sok single-t és egy studió albumot is kiadott, most pedig a cégnél... 

Show Me The Money 6 – Az idei évad producereinek cypher-je! +utólagos bocsánat kérés a részemről!

Itt a nyár, itt az új Show Me The Money évad, egészen konkrétan már a 6. Tavaly kicsit hosszabban összefoglaltam nektek a műsorról tudni érdemes infókat és egy elhamarkodott ígéretet is tettem egy projket kapcsán, amit aztán nem sikerült betartanom. Közvetíteni szerettem volna nektek a tavalyi évad alakulását, a kiesőket, indulókat, de az első 2 rész után én magam sem tudtam... 

Jay Park: Hulk Hogan – A rapper márciusi száma végre videoklipet kapott!

Jay Park még márciusban adta ki Hulk Hogan c. számát, ami egy tipikus, a 90’es éveket idéző még is modern hip-hop szám. A dal akkor klip nélkül, audoóként jelent meg, most viszont végre kapott egy egyszerű de annál játékosabb MV-t. A videoban nem csak jeleneteket láthatunk Hulk Hogan régi WWE (akkor még WWF)-es karrierjéből, de azt is, ahogy a rapper megvédi a neki tetsző... 
Tags: ,

H1GHR Music Records – Jay Park és Cha Cha Malone nemzetközi kiadót alapít!

Jay Park sosem unatkozik, nem elég, hogy önti magából a zenéket, kollabokat és Amerikában ügyködik egy ideje, most ismét egy nagy fába vágta fejszéjét. Már 4 éve hogy megalapította kiadóját, az AOMG-t, most kiterjesztené szárnyait az USA felé is, mikor is bejelentette, hogy egy tengeren túli kiadót alapít régi társával, Cha Cha Malone-val. A H1GHR Music Records már is... 

2017 új divatja? – Nem koreai Kpop bandák, előadók jelennek meg a Koreai színtéren!

Eddig is tudtuk, hogy a koreai zenei ipar globalizálódásával a bandák egyre vegyesebbek, egyre több a thai, kínai, japán, stb. tag, sőt tavaly a Rania már egy afro-amerikai énekesnőt is beújított! Néhány éve azonban sokakban felmerült, ha a KPop mint jelenség egy külön stílust hozott létre és elvonatkoztatható Koreától, avagy lehet-e egy nyugati emberből KPop előadó?... 

Minzy: Uno – A 2NE1 először kiszállt énekesnőjének szóló debütálása!

A korábbi bejelentés és hosszú munka után, végre megjelent a 2NE1 Minzy szóló albuma. Itt olt az ideje, hisz nem is, hogy a banda feloszlása óta nem hallottunk felőle, de mint legtöbben tudjátok, ő már korábban, áprilisban elhagyta a bandát. Már korábban is sok fan értetlenkedett, mennyire megváltozott az énekesnő külseje, már-már fel se lehet ismerni és ebben sokan orvosok... 

LIVE: Coming To You Live – A rapper első stúdió albuma, Jay Parkkal, Loco-val és DEANnel! [Frissívte új MV-vel!]

A DPR (Dream Perfect Regime) zenei csapat rappere Live, első hivatalos debütáló singlejét a hónapban adta ki, igaz 2010 óta zenél . A Know Me c. számban a 2016-os év nagy nyertese, az RnB énekes DEAN vett részt, így hamar fel is kapták. Egy hétre rá a Please c. single-je jelent meg, melyben a Show Me The Money népszerű rappere, G2 valamint Dumbfoundead és Kim Hyo Eun vettek részt.... 

Jay Park: Raw Sh!t – Igazi old-school rap, igazi hip-hop rajongóknak!

Jay Park, bármilyen mélyről is küzdötte fel magát, már inkább számít populáris rappernek, utolsó albuma is egy RnB lemez volt (viszont tökéletes) és még mindig igyekszik lerázni magáról a k-pop címkét.  Van aztán néha, hogy saját magának és igazi fanjainak is eleget akar tenni és kiad némi igazi, old-school, nyers rap számot. Így született a ma megjelent Raw Sh!t c.... 
Tags: ,

Sous Chefs: N.W.A – Még egy sok kollabos hip-hop mára, debütálás Jay Park segítségével!

A mai napon debütált első single-jével a már nagyon várt Sous Chefs. A dalhoz kaptak némi segítséget, hogy erős legyen a kezdés, így szerezték Jay Park-ot, Naflat és Kim Hyo Eunt. Az N.W.A (New Wave Attitude) egészen visszafogott 15-ös korhatárával, a szám maga így is pont elég kemény!  Tovább »

Újabb hírcsokor Koreából – A U-Kiss újabb tagtól köszön el és más hírek a K-Much, Boys24, Jay Park, 2PM háza tájáról!

Úgy látszik hozzá kell szoknunk, hogy a 2017-es év se lesz fenékig tejfel a K-Pop rajongóknak. Nem elég a sok klasszikus lánybanda feloszlás, sokan kiadót, nevet, vagy tagokat váltanak. Nézzük tehát, miket érdemes februárról megemlítenünk! A nap fő híre: Kevin kilép a U-Kiss ből! Kevin a napokban kiadójával együtt ismerte el, a spekulációk igazak, valóban otthagyja a U-Kisst.... 
© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB