Az ősszel Európában turnézó Scandal a héten jelenteti meg legfrissebb kislemezét, a kiadvány címadó dalához tartozó klip pedig tegnap került fel a csapat youtube csatornájára. A dal érdekessége, meg úgy általában az együttessel kapcsolatos érdekesség, hogy ahhoz képest, hogy tíz évvel ezelőtti megalakulásuk óta elsősorban külső zeneszerzőkkel dolgoztak, az utóbbi időben szinte kizárólag ők írják a dalaikat, azaz már nem csak a szövegekért felelnek, hanem a zenéért is. Ez ebben az esetben is így volt és mind a kiemelt dal, mint pedig a B oldalas I Want You a dobos, Rina munkája. A kislemez három verzióban kerül a boltokba és míg az említett I Want You a Regular változatra került, a másik kettőn egy-egy új szám lesz a Donbondobondo-tól, azaz Mami és Tomomi pár éve indított, néha-néha új dalokkal jelentkező hip-hop alprojektétől! Azaz elég izgalmas kis anyagot kapunk így nyárra a lánycsapattól.
Take Me Out
2016.07.27
01.Take Me Out (テイクミーアウト)
02.I Want You (Regular Edition)
02. Dobondobondo (どぼんどぼんど): Sekapero (セカペロ)(Limited Edition A)
02. Dobondobondo (どぼんどぼんど): Dobondbond Dungeon (どぼんどぼんどダンジョン)(Limited Edition B)
03.Take Me Out (テイクミーアウト)(Instrumental)