Mona Lisa Overdrive 2003-02-13 / BMG |
| A Buck-Tick a JRock
szintér legrégebbi csapata. Közel húsz éve alakultak, korábban indultak és váltak
sikeressé mint a visual-kei alapzenekaraként nyilvántartott X-Japan és bőven túl is
élték őket, csakúgy mint gyakorlatilag minden más akkoriban indult együttest. Ami
viszont még fontosabb, hogy amellett, hogy a szintér legrégebbi képviselői, egyben a
legmegbízhatóbbak is. Míg sok más nagy JRock bandára igen jellemző a meglehetősen váltakozó szinvonal (így pl. Luna Sea vagy a L'Arc~en~Ciel) vagy éppen a túlzott kiszámíthatóság (Plastic Tree, La cryma christi, stb..) a Buck-Tick hosszú karrierje alatt soha sem okozott csalódást gyenge albumokkal és miközben végig hozták a magas szinvonalat folyamatosan változtatak stílusilag, mindig új hangzásokkal és műfajokkal kisérletezve. Az utóbbi évek
folyamán igen rossz idők jártak a major JRock-ra: több nagy csapat feloszlott, míg
néhány más, zeneileg egykor forradalmi dolgokat alkotó banda szépen lassan
elsekélyesedett. Ilyen körülmények között érthető, hogy a hatalmas várakozás
mellett némi aggodalommal vártam az új album megjelenését, hogy vajon ők képesek
lesznek-e hozni szokott formájukat. Soha sem tartoztak azok közé az együttesek közé
akiknek hangzása és irányvonala kiszámítható és az elöző két albumuk is
stílusilag a lehető legtávolabb állt egymástól. Az utána következő BUSTER ellenben egy nagyon tipikus
B-T dal, minden különlegesebb meglepetés nélkül és tökéletes arra, hogy a nakayubi
sokkja után kicsit magunkhoz térjünk. Azonban a refrénjében már megcsillan az a
zsenialitás ami aztán a harmadik számtól, az albumot megelőző kislemez, a Zangai új
verziójától kezdve végig jellemző marad... A gengii egy eszméletlenül pörgős két
és fél perces adrenalin-fröccs, a Mona Lisa furcsa torzitott éneket és Atsushi
kristálytiszta hangját állítja kontrasztba, Az album legmegdöbbentőbb dala azonban pedig nem a nyitó nakayubi, hanem a Sid Vicious ON THE BEACH, című kis darab, mely olyan mint a címe: a szörf-rockot vegyití a Sex Pistols féle punkkal és a jellegzetes Buck-Tick hangzással... három olyan dolog ami látszólag teljesen üti egymást, nekik mégis játszi könnyedséggel sikerül öket összehozniuk. Az albumot a kyokutou I LOVE YOU-hoz hasonlóan egy Continue című kis outro zárja és valóban, azt vennénk a legszivesebben ha az album még folytatódna tovább, de a szűkös, 48 perces játékidőnek ezzel vége és csak reménykedhetünk, hogy nem kell sokat várnunk a következő lemezig. A Mona Lisa Overdrive, az igen erős konkurencia ellenére messze az év eddigi legjobb albuma és nehéz dolga lesz annak aki szeretné túlszárnyalni. 01.nakayubi |
