Főoldal » Beszámolók, Bulik » Nippon Shoxx (2016.06.11 @ Kék Yuk)

Nippon Shoxx (2016.06.11 @ Kék Yuk)

Mikor a legutóbbi, hosszú szünet utáni visszatérős Nipoon Shoxx bulit tervezgettük, még úgy volt, hogy a legközelebbit ősszel csináljuk majd… aztán bejött a június közepi Haruka koncert (arról is lesz cikk még a hétvégén), ami ugye szintén a KVLT-ban volt, részben ugyanazt a közönséget vonzotta, after meg nem lett volna utána, szóval ott állt volna a klub üresen (míg a Kék részben valami más party van). Így kiagyaltuk, hogy ha már így alakult, akkor lenyomunk még egy Shoxx-ot, főleg, hogy az áprilisi annyira jól sikerült. Hangulatban mármint, mert ugyebár sokan nem voltunk akkor sem, most pedig már előre sejthető volt, hogy még kevesebben leszünk és így is lett… ellenben a hangulat megint pokoli jó volt. Nem csak méretben, hanem egyébként is abszolúte családias volt az egész, mint amilyenek a régi-régi JRock bulik voltak. Persze jó lenne, ha valamivel többen lettünk volna, mert ez a 40+ kicsit azért szomorú volt, főleg, hogy pár éve simán lejött 200-300 ember is egy-egy NS-re, de ettől függetlenül mi próbálkozunk továbbra is, szóval a tervek szerint valamikor ősszel jön a folytatás! Addig meg promózzátok ti is a JRockot, meg, hogy micsoda nagyszerű dolgok ezek a Nippon Shoxx bulik! :D
De addig is pár kép a mostani buliról itt: kééépek! Nomeg a tracklista!

ns1606*Case
Siam Shade: 1/3 no unjo na kanjo
Siam Shade: No! Marionette
Siam Shade: Dreams

*Ji
Malice Mizer: Illuminaty (P Type)
hide: Dice
SiM: Killing Me
T.M.Revolution: Sword Summit
Buck-Tick: Iconoclasm
One OK Rock: kanzen kankaku Dreamer
X Japan: Scars
DéspairsRay: Dears
GLAY: yuuwaku
T.M.Revolution: Resonance
the GazettE: cockroach
The Oral cigarettes: kyouran Hey kids!!
An Cafe: Maple Gunman
Miyavi: Afraid To Be Cool
Girugamesh: moujo no koushin
Dir en grey: Mask
SiM: Living Dead
Mejibray: Avalon: SM version
LM.C: Game Of Life
Arlequin: Synonym
Golden Bomber: memeshikute
Matenrou Opera: Honey Drop
Versailles: Zombie
the GazettE: Dogma

*Shin
Mejibray: Decadence
Miyavi: Raise me up
13: Chainsaw
Oz: Stigma
Alice Nine: Rainbows
Screw: Gather roses
Nocturnal Bloodlust: Libra
oNE OK ROCk: Liar
Gazette: Incubus
Miyavi: Horizon
One ok Rock: No Scared
Crossfaith: Omen
the GazettE: Undying
Royz: oni to jakou
Wing Works: Vad+Man
Kiryu & Royz & Codomo Dragon: ryouran Resonance
The Thirteen: hankou seimei
Superfly: White Light
Girugamesh: Break Down
Dir en grey: Obscure
Nocturnal Bloodlust: V.I.P
Lycaon: baka ne

*Case
the GazettE: Wasteland
Girugamesh: Zecchno Bang!!
Babymetal: Gimme Chocolate!!
Coldrain: Die Tomorrow
Crossfaith feat. Benji Webbe from Skindread: Wildfire
Mejibray: A Priori
One OK Rock: The Beginning
Miyavi: Let Go
Malice Mizer: Beast Of Blood
X Japan: X
Gackt: Vanilla (Album Version)
Dadaroma: oboreru sakana
Buck-Tick: Climax Together
SiM: Blah Blah Blah
Sadie: Meteor
Lycaon: akujo no hohoemi
Liphlich: Manic Pixie
Crossfaith: Monolith
Golden Bomber: Dance My Generation
LM.C: Ah Hah!
Gazette: Filth In The Beauty
BORN: Satisfaction
Nocturnal Bloodlust: Venom
Buck-Tick: Love Letter
Royz: Revelation
Dadaroma: saishou densha
Mejibray: Venoms
Yoru no Honki Dance: Crazy Dancer
One OK Rock: Deeper Deeper
SiM: Gunshots
the GazettE: Inside Beast
Versailles: Ascendead Master
Girugamesh: Evolution
Peanuts: furimu kanaide

Tags:

Szólj hozzá

© 2002-2018 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Facebook: SoundOfJapan FB