Főoldal » Hírek, JPop » NEWS: Neverland – új album a hónap végén!

NEWS: Neverland – új album a hónap végén!

Az utóbbi pár évben a Johnny’s csapatok közül eléggé egyértelműen a NEWS rukkolt elő a legérdekesebb dalokkal, elég csak a japán tradiciókhoz visszanyúló Kaguyara, vagy az India inspirálta Chumu Chumu-ra gondolni és a március végén megjelenő friss album, a Neverland megintcsak eléggé izgalmasnak igérkezik. A közreműködők közt ugyanis olyanokat találunk, mint a titokzatos pop-rock csapat, a GReeeeN, akik egyszer már bizonyítottak NEWS dalszerzői minőségben is, a tíz évvel ezelőtti sikerdal weeeek-el. De a zeneszerzők közt ott figyel még Taku Takahashi is, azaz az m-flo duó egyik fele, aki ráadásul azzal a Lisa-val fogott most össze, aki az első években szintén az m-flo tagja volt, majd egy ideig emlékezetes szólókarriert is folytatott… most pedig a Brightest című dal munkálataiban szövegíróként és társ-zeneszerzőként is részt vett. A kiadványból, ahogy az lenni szokott több verzió is kapható lesz majd, melyek közül az egyikhez DVD jár, a másiknoz pedig bónusz szólódalok mind a négy tagtól, köztük az eredetileg a japán pop nagyság Tatsuro Yamasihta által jegyzett Forever Mine Takahisa Masuda előadásában.

Neverland
2017.03.22
01.The Entrance
02.NEVERLAND
03.Un, Deux, Trois
04.EMMA
05.7 Elements
06.Brightest
07.Silent Love
08.Koi o Shiranai Kimi e
09.Neverland Cast Members
10.Mysteria
11.BLACK FIRE
12.ORIHIME
13.Nagareboshi
14.The Grand Finale
15.U R not alone
16.To Be Continued….
// Regular Edition bonus tracks:
17.I’m Coming (Tegoshi Yuya solo)
18.Nyanta (Koyama Keiichiro solo)
19.Ayame (Kato Shigeaki solo)
20.FOREVER MINE (Masuda Takahisa solo)

DVD Edition:
01.Neverland Episode.0
02.Neverland Episode.0 – Making-of

Tags: ,

Szólj hozzá

© 2002-2016 SoundOfJapan+ · RSS · Japán és ázsiai zene + szubkult · Közösség: SoundOfJapan+ Fórum